fbpx

2 éves a RetróVasak

A minap nézegettem a naptáramat, a ceruzával belefirkált, áthúzott, másik naphoz nyilazgatott hieroglifák mellett volt egy szinte gyöngybetűkkel írt, betonfix pont, „2 éves a RetróVasak”. Felhúztam a szemöldököm, olyan hitetlenkedő módon, hiszen megint eltelt egy év, mit eltelt, elrohant, méghozzá olyan módon, hogy már a kontúrját sem látni a távolban. Persze nem naptári év ez, ha arról beszélünk, akkor van még előttünk bőven izgalmas történés 2017-re, elég csak megemlíteni a második találkozónkat, ami szeptember 23-án lesz. De visszatérve a számunkra, és reméljük számotokra is jeles naphoz, bizony mind tudjuk, hogy ez minek az ideje: tekintsünk vissza közösen a retrovasak.hu második 365 napjára.

2 éves a RetróVasak

Az első születésnapunkon sem kellett keresni az élményeket, hiszen ott volt a Trabant-kaland és a közelgő találkozónk, hogy a rengeteg veterános történetről, amit megismertünk, már ne is beszéljek. De a másodikon talán még nehezebb kiemelni azokat a pillanatokat, ami miatt ezt az egészet csináljuk és szeretjük. A megkezdett utat folytatva és kiszélesítve igyekeztünk eleget tenni az olvasói igényeknek, és szerettünk volna minél több veterános társasággal megismerkedni, ezáltal is bővítve az ismeretségeinket. Úgy gondoljuk, hogy mindkét cél sikerült, hiszen a látogatói táborunk tovább növekedett, illetve számos olyan egyesülettel, baráti körrel vettük fel a kapcsolatot, akik a hazai oldtimer/youngtimer közösség üde és becsületes foltjait képezik.

2 éves a RetróVasak

Természetesen programoknak sem voltunk híján, idén is eljutottunk az AMTS-re, ahol a veterános szekció ismételten remekül össze lett rakva, de újdonságból is kijutott, ugyanis a szarvasi, és a hajdúböszörményi veterán találkozót is beiktattuk, illetve a hazai Minis összejövetelre is kinéztünk. Azon leszünk, hogy ezt a sort bővíteni tudjuk, és egyben elnézést is kérünk mindazon események szervezőitől, ahová meghívást kaptunk, de időhiány miatt végül kihagyni kényszerültünk.

2 éves a RetróVasak

Az elmúlt egy évben is érkeztek különleges olvasói anyagok, az egyik legnépszerűbb Péter Dacia 1410 Sport Coupé-ja volt, de Tivadar Zuk-ja is hasonlóan sikeresnek bizonyult az olvasói körökben, csak erre a két négykerekűre 100.000-en voltatok kíváncsiak. Szóval azt üzennénk minden retró autósnak/motorosnak, hogy továbbra is vegyétek igénybe „olvasói anyagok” facebook-csoportunkat, csatlakozzatok, és küldjétek el járművetek történetét, fotókkal megspékelve, mert rengeteg embert érdekelnek ezek a sztorik!

2 éves a RetróVasak

Ezek mellett mi magunk is teszteltünk keleti/nyugati autókat, előbbiek közül egyértelműen a lenti képen is látható, 1972-es évjáratú Polski Fiat 125p volt a legfinomabb darab, erről a Keleti Blog csapatával közös videót is készítettünk.

2 éves a RetróVasak

A másik csoportból nehéz lenne választani, hiszen ott volt a király hintója, egy 1973-as Rolls-Royce Silver Shadow személyében, de az Egyesült Államok és Japán képviselői sem maradhattak ki, a kaliforniai álmot egy Mercedes-Benz 300CD Turbodiesel Coupé hozta el nekünk, a napos oldalt pedig egy Nissan Sunny B11 Coupé képviselte.

2 éves a RetróVasak

Ha már visszatekintés, két nagy vállalást is meg kell említenem az elmúlt 365 napból. Az egyik a RetróVasak találkozó volt, melyre rengetegen látogattatok el, és nagyon jó emlékeket hagyott bennünk, a másik pedig országjáró túránk második felvonása, a Lada-kaland. Mindkettőnek lesz folytatása, a találkozónak három hét múlva (a részleteket ide kattintva olvashatjátok), de a jövő évi kalandra is nagy erőkkel készülünk! Az ideiről már rengeteget beszéltünk, még annyit róla, hogy egészen elképesztő figyelem övezte, közel 150.000-en követtétek csak a weblapunkon, és akkor a közösségi oldalainkról még nem is szóltunk.

2 éves a RetróVasak

Van viszont valami, ami a számoknál sokkal fontosabb, ez pedig az élmény, amit sokszor közösen éltünk át a túránk alatt. Hibátlan, és fantasztikus hangulatú 2438 kilométer volt ez, olyan embereket és helyeket ismerhettünk meg, melyekre mindig szívesen fogunk visszaemlékezni. A hab a tortán, hogy a kisorsolt Lada is jó helyre került, és az Örömhír Általános Iskolának is mintegy százezer forintnyi adományt sikerült közösen gyűjteni.

2 éves a RetróVasak

Talán már nem is maradt más dolgom, mint hogy biztosítsalak titeket arról, hogy megyünk tovább, mint a gőzhenger, mert a RetróVasak körüli tennivalókat nem munkaként, hanem hivatásként fogjuk fel, ez pedig leginkább a ti figyelmeteknek, lelkesedéseteknek, és támogatásotoknak köszönhető! Egyúttal szeretnék mindenkit biztatni arra, hogy látogassatok el a II. RetróVasak találkozóra, fussunk össze személyesen akár csak pár percre is, építsük tovább a közösségünket!

Bense Róbert – alapító-főszerkesztő | Kajári Zoltán – tulajdonos

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb