35 éves a Ford Orion

A Ford Orion 35 évvel ezelőtt, 1983-ban született meg az Escort alváltozataként, mivel 1980-ban leállt a második generációs Escort gyártása, ám a piacon továbbra is erős volt az igény egy hagyományos, négyajtós lépcsőshátú autó iránt. Elölről nézve kizárólag a hűtőrács különbözteti meg az Oriont az Escort harmadik generációjától. Oldalnézetből viszont már szembeötlő a különbség, hiszen az Orion látványosan hátranyúló csomagteret kapott, míg az Escort ferdehátú vagy kombi karosszériával készült.

Ford Orion

A kínálat csúcsán az Orion 1.6i Ghia változat állt, amelybe ugyanaz a motor került, ami az Escort XR3i modellt is hajtotta, ráadásul a lépcsőshátú változat is ugyanolyan vezetési élményt és teljesítményt kínált, nem beszélve a 180 km/órás végsebességről.

Ford Orion

1986-ban jelent meg az Orion második generációja, olyan extrákkal, mint a blokkolásgátló fékrendszer (ABS) vagy az elektromosan fűthető szélvédő, és ebben a változatban mutatkozott be az új 1,4 literes benzinmotor is. 1990-ben érkezett a harmadik modellgeneráció, ami 1992-ben egy ráncfelvarráson esett át, és ekkor jelentek meg a modell kínálatában az új Ford Zetec 16 szelepes erőforrások is.

Ford Orion

Az Oriont összesen 10 éven át gyártották a Ford üzemei az angliai Halewoodban, a németországi Saarlouisban, a spanyolországi Valenciában, az argentin Buenos Airesben és a venezuelai Valenciában. Ez idő alatt több mint 3,5 millió példány talált gazdára világszerte.

Címkék

Kapcsolódó tartalmak