60 éves a Trabant

Egy korszak meghatározó márkája volt, mely generációk emlékezetébe égett bele, és a mai napig erős kultusz övezi: 60 éves lett a Trabant, 1957. november 7-én kezdődött meg közel három és fél évtizeden át tartó hódítása. Ezen időszak alatt 3 milliónál is több Trabi hagyta el a zwickaui gyárat, ezzel pedig az NDK legsikeresebb négykerekűjévé vált.

60 éves a Trabant

A kezdetekhez egészen az ötvenes évek közepéig kell visszapörgetnünk az idő kerekét, ekkor vált ugyanis elsődleges céllá egy népautó megalkotása, melyhez árban, fenntartási költségekben, és praktikumban is a legideálisabb típust kellett megálmodni. Az 1955-ben bemutatott, IFA F8-ra épülő, fapadlós, kétütemű, vízhűtéses motorral ellátott AWZ P70 bizonyos szempontokból már a Trabant előfutára volt, karosszériaelemei például az acélhiány miatt igen fontossá váló, gazdaságos előállítási költségű duroplastból készültek. A P70-ből azonban 1959-ig mindössze 36 ezer példányt gyártottak, ám ami ennél is lényegesebb volt, hogy 1957-től társat kapott.

Az új cél egy még kedvezőbb árú kisautó bevezetése volt, ezért aztán 1956-ban bemutatták az utód prototípusát, mely a felsőbb szinteken is pozitív fogadtatásra talált, így minden akadály elhárult a P50 gyártása elől. 1957. november 7-én megjelent a P50, és még ebben az évben megkezdődött az előszériás példányok összeszerelése. 1958. május 1-től a jól ismert Sachsenring-logó is megjelent a Trabantokon, ezzel együtt a P70 is megkapta az új emblémát.

A praktikus apróság hamar népszerűvé vált, és ugyan kezdetben a díszelemek kevés szerepet kaptak a Trabantnál (’58/59-től már nem így volt), küllemével a kor kisautói között tökéletesen megállta a helyét. A korábban motorikus szempontból bonyolultabbnak vélt P70-hez képest ebben a modellben már léghűtéses, 500 köbcentis, 18 lóerős blokkot alkalmaztak, a 620 kilogrammos autó végsebességét pedig 90 km/órában határozták meg.

60 éves a Trabant

A már acélvázas P50 1960-ban kapott átdolgozott motort, 20 lóerős lett, és 95 km/óra volt a maximális sebessége, P50/1 lett a típusjelzése. Még ebben az évben megjelent a kombi, illetve a 3 színű fényezés is elérhetővé vált. 1961-ben számos utastéri módosítással érkezett a P50/2, többek között az ablakmosó is ebben a kivitelben mutatkozott be.

Az „első” Trabant 5 évig, 1962-ig volt gyártásban, ezen időszak alatt 131.434 darab készült, megalapozva ezzel az NDK kisautójának sikereit, mely az 500/600/601/1.1 modellek útján át egészen 1991-ig, szerte a keleti-blokkban ismertté tette a márkát!

Aki szeretne kicsit továbbmenni az időben, annak javasoljuk az alábbi tesztet, illetve a tavalyi Trabant-kalandunk beszámolóit, és bár a 601-es 60. születésnapja még messzebb van, sikereit tekintve mégis a legfontosabb mérföldkőnek tekinthető a Trabi történetében.

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

One Comment