A Fiat Ritmo története

A Ritmo az a fajta autó, melyre még mindenki emlékszik, mégis alig látni már belőlük az utakon. Viharos gyorsasággal kopott ki a Fiat sportos kisautója, mely annak idején oly sokak vágya volt, ám mire sikerült volna megszerezni, addigra már többségükön átrágta magát az idő vasfoga.

Néhány hónapja láttam egy eladó első generációs darabot, meglehetősen kellemes áron, el is kezdtem ábrándozni, hogy milyen jó is lenne a sok modern gépezet között egy nyolcvanas évekből megmaradt, szép kis Ritmóval gurulni. A gondolatbuborékomban aztán gyorsan megjelentek a „sebhelyes” küszöbök, az elektromos problémák, és szépen elrondították a pillanatot, győzött a realitás. Ám azért a Ritmo mégis megérdemli, hogy még így, 28 évvel a gyártás leállítása után is beszéljünk róla, mert az autógyártás egyik igazán különleges színfoltja volt.

d36e3a34efe1832016713c1e097aa50a

Egészen 1978-ig kell visszautaznunk az időben, ekkor mutatták be ugyanis a Torinói Autókiállításon az új Fiatot, melyet a 128 utódjának szántak. A modern és meglepő dizájn Sergio Sartorelli nevéhez fűződött, három és ötajtós változatban lehetett hozzájutni, illetve három motorvariáns közül lehetett válogatni (1.1 l/60 Le, 1.3 l/65 Le, 1.5 l/75 Le). Érdekesség, hogy az 1.5-ös erőforrással ellátott kivitelhez háromsebességes automata váltót is lehetett kérni, egyébként négy és ötgangos manuálissal szerelték a Ritmót. A bemutatkozás olyannyira jól sikerült, hogy 1979-ben csak egy hajszállal maradt le a Simca-Chrysler Horizon mögött az Év Autója szavazáson. Még ebben az évben – Strada néven – bemutatkozott a tengerentúlon is a típus, természetesen az ottani igényekhez igazítva.

Időközben az 1049 köbcentis motorral szerelt Ritmo 60 is a kínálat része lett, 1980-ban pedig az 1.7-es dízel is megjelent. A választék tovább növekedett az elkövetkezendő években, jött a Ritmo Super, az 1.3-as és 1.5-ös blokkok 75 és 85 lóerősek voltak, de az igazi nagy durranások csak ezután következtek. A 105 TC Fiat 131-ből örökölt 1.6-osa nem meglepő módon 105 lóval bírt, ennél a kivitelnél egyébként számos műszaki változtatást eszközöltek a tervezők, de külsőleg is különbözött a korábbi változatoktól.

fiat_ritmo_bertone_cabrio_1983

Néhány hónapra rá Frankfurtban debütált a még vadabb Abarth 125 TC, mely egy kétliteres, 125 lovas DOHC motort kapott, ez a modell pedig már valóban rászolgált a méregzsák jelzőre, hiszen 190 km/órás végsebességre volt képes. Ennél a pontnál Bertone is beszállt a „buliba”, neki köszönhetjük a kabrió-változatot.

A következő generáció 1982-ben jelent meg, jelentősen megváltozott a Ritmo kinézete, az új márkajelzés mellett ikerlámpákat is kapott a modell, rá egy évre pedig érkezett az Abarth 130 TC. 1985-ben ismét frissítették a Ritmót, ekkorra sajnos a kerek ajtónyitó-füleket is megváltoztatták. Igaz, hogy veszített egyéniségéből a különc kisautó, de tagadhatatlanul modernebb műszaki megoldásokat kapott, sőt az elérhető extrák listája is bővülésnek indult. Új dízelmotorok is érkeztek, a kabriónak pedig készült egy izmosabb, 105 lóerős változata.

http://www.autogaleria.hu -

A Fiat Ritmo gyártását végül 1988-ban állították le, Olaszországban több mint kétmillió darab gurult le a sorról, ha még hozzávesszük a Spanyolországban készült SEAT Ritmo példányait is – első generációs darabok voltak, 1979-1982 között készültek – ez a szám 2.3 millióra növekszik. A kilencvenes években hazánkban is elterjedt volt a modell, ennek ellenére manapság már ritkán találkozni velük az utakon.

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.