Azok a lemezárugyári autók!

Ismét egy különleges témát járunk körül, amely sokak szívét megmelengeti. A híres-neves lemezárugyár ontotta az azóta már legendássá vált játékokat, mi most ezek közül is külön kiemelnénk az autókat, melyek közül a szerencsétlenebbek elhagyatott helyeken porosodnak, egy részük viszont megbecsült és különleges gyűjtemény részeként emlékeztetnek a régmúlt apró négykerekűire.

lemez5

Bizony régen voltak azok az idők, amikor a Matchboxok még nem az áruházláncok polcain roskadoztak, hanem csak nagyon különleges alkalmakkor lehetett hozzájuk jutni, és általában a szekrény mélyére került a féltve őrzött darab, ha a szomszéd gyerek átjött tologatni az autóját. Szóval, ha már bekopogott a kiskoma játszani a gyerekhez, többnyire valamilyen fröccsöntött, vagy lemezből készült csodamasina szántotta a szőnyeget, a kölykök legnagyobb megelégedésére.

A győri lemezárugyár ezekben az időkben élte aranykorát, az ötvenes években lendkerekes autókkal kezdték, majd huzalpályás játékok, később távvezérlésű járgányok gyártásával is megbízták őket, és nyugodtan kijelenthető, hogy az akkori színvonal megállta a helyét. 1963-tól még jobban beindult a gőzhenger, ekkorra már „nyugati” lemezautókat is készítettek (Opel, Fiat, Volkswagen), többségük – hogy szépen fogalmazzunk – külföldi minták alapján készültek, de persze a keleti blokk járművei is ott figyeltek a gyártósoron. Olyan különleges lemezautókat is lehetett vásárolni, mint a Jaguár E-type (igen, á-val), vagy a Plymouth, melyek szépen kidolgozott, kellemes megjelenésű, nagyobb méretű modellek voltak és vélhetően nem kevesen irigykedtek arra, aki ilyet birtokolt.

lemez2

Ám a szép idők nem tartottak örökké, a nyolcvanas évekre a lemezárugyári játékok sokat veszítettek színvonalukból. Az igényes csomagolásra, a hibátlan festésre és illesztésekre, valamint az apró, de annál fontosabb részletekre már nem adtak annyit, ezt a feltűnő egyszerűsödést pedig nem más, mint a pénzhiány okozta. A lemezárugyár elveszítette a lendületét, a nyugati játékok pedig szépen-lassan leszorították termékeiket a palettáról. Manapság már elég nehéz szép példányokat találni, de ha valaki a padláson egy dobozba rejtve lel néhány lemezautót, tegye össze a két kezét, mert hatalmas mázlista.

lemez7

Hogy boldog véget érjen ez a cikk, és ha már szó esett az elején Matchboxokról is, csendben tegyük fel a kérdést, ma vajon melyik játék kapható műanyag dobozokban, tömegtermékként és melyik kerül fel az aukciós oldalakra tízezrekért? A kérdés persze költői és kissé elfogult is, mégis magunkban talán érdemes megválaszolni.

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.