fbpx

Babettákkal Athénba

Az idei 2019-es nagy Babetta túránkat fejeztük be az elmúlt napokban. Három, utánfutóval felszerelt motorral vágtunk neki a 3900 km-es távnak. Felkészültünk az önellátásra, vadkempingre, a gépek javítgatására is. Románia felé vettük az irányt, három márkatárssal Barta Zsolt (Hódmezővásárhely), Farkas Gábor (Szatymaz), Tekes László (Kunszentmiklós) és mindenre elszánt túrázóval a vaskapu szoros útján.

Első nap még nem értük el a Dunát, néhány apróbb javítgatások hátráltattak kissé. A gyönyörű Dunai úton már az emelkedők felhívták figyelmünket, hogy amerre tartunk, bizony ez már más világ. Két alvást kívánt a romániai tartózkodásunk, mire Bulgáriába értünk. Montana, Szofia , hatalmas hegyei között zümmögtek a kis motorok . Egyre többször feszültek meg a gázbowdenek, a teljes gázadás mellet a kerékpár móddal segítettünk a 2 lóerőnek tovább lendülni. Bulgár földön is két éjszakát töltöttünk mire a Macedón határhoz értünk. A területen tartózkodó magyar rendőrautóval ott szolgálatot teljesítő magyar rendőrök segítettek eljutni a lehető legjobb helyre, ahol biztonságban éjszakázhattunk. Másnap beléptünk Görögországba, az első tankolásnál szembesültünk a görög mentalitással, csak nyugodtan itt minden rendben van, nem kell kapkodni.

Thesszaloniki városban értük el a tengert, és mellette úgy 20 km-rel találtunk kempingezésre alkalmas homokos partot. Mivel a túra során igen jó időt fogtunk ki, így egyetlen nap sem kellett sátrat állítanunk, itt is a homokos parton, kempingágyon aludhattunk. A szuki háló viszont rendszeresen fel volt állítva éjszakánként a szabad ég alatt, mert igen intenzív szúnyog támadásokkal kellett megbirkóznunk.

Terveinknek megfelelően a Meteoritok legendás helyszíne felé vettük az irányunkat. Azonban hatalmas hegyek keskeny szerpentinjein már a kerékpár mód sem segített, számtalan esetben tolni kellett 2-300 métereket felfelé a gépeket. Ilyenkor sajnos csak hátrányként szerepeltek az utánfutók, nagy plusz súlyuk miatt. Egy szakasz pl. oly meredek volt, hogy 5 kanyart másfél órán át küzdöttük meg, a rekkenő hőségben. A motorok röpsúlyos kuplungjai kivétel nélkül füstöltek, a forgó részek lilára hevültek, és az ivóvíz egy részét a hűtésre kellett elhasználnunk. Még így egymást segítve is lépésben haladtunk előre, teljesen kifáradva a végére. Estére értünk Kalambakkába a Meteoritok városába. Kiváló kempingben találtunk helyet ahol a nagy kopár sziklák meredeztek az út túloldalán . Jóleső érzés volt látni sötétedésig, hogy ezt a célt is elérhettük, itt vagyunk a tövében. Reggel könnyített felszereléssel felmotoroztunk a legfelső remetelakig, és megcsodáltuk ezeket a világraszóló látványosságokat.

Innen aztán már Athén volt szemünk előtt, bár még kétnapi járásnyira volt tőlünk. Kamena Vourla csodás öblénél is a csillagos ég volt a takarónk , a tenger zúgása barátságos volt velünk az éjszaka .

Másnap délután igen nagy zivatarban értük el Athént, a várostáblánál egy felüljáró alatt vártuk a jobb időt, saját kis konyhánkból főzött gyors leves elfogyasztásával. A nagyvárosi forgalomban autópálya szakaszokon és meredek többsávos városi utakon majd kerékpárúton sikerült feljutni az Akropolisz lehető legközelebb lévő kapujáig, ahol nem csak a különleges építmény, de szinte az egész fehéren szikrázó fővárost belátható volt. Mivel esteledett, így igyekeztünk kijutni a városból lehetőleg a tengerpart irányába szállás után nézve. Elfestina kikötője és a város között találtunk helyet, ahol még annyi időnk volt, hogy megfürödtünk a tengerben, ahol a helyiek is strandoltak.

És itt jött be az első nem várt esemény. Társunk nem rejtette el tárcáját szem elől és ellopták, benne iratokkal bankkártyával némi pénzzel. Este rendőrségi feljelentést tettünk, amivel másnap reggel visszamentünk Athénba a nagykövetségre pótolni az iratokat. A belvárosi forgalomból egy másik úton mentünk ki, a fergeteges géprengetegre jellemző egy helyen közvetlenül egymás után négy (!) különböző benzinkút is volt, mindegyikben álltak gépkocsik. Az Akropoliszt magunk mögött hagyva látványos, de számunkra nehéz tengerparti kacskaringók és felfelé vezető emelkedők tucatjaival kellett megbirkóznunk. A nagy erőfeszítéseket igyekeztünk többszöri negyedórás csobbanásokkal enyhíteni. Később az utánfutó ládája nagy reccsenéssel szakadt be, kényszerpihenőre állítva a kis csapatot. Kreativitásból és ügyességből jól vizsgáztunk, a közeli járműboltos pedig segítségnyújtásból. Ő adott hosszabb csavarokat és fúrógépet. Késő délután értünk a Korinthoszi csatornához, picinyke hídján fényképezkedtünk motorjainkkal. Itt a Korinthoszi öböl várt minket finom plázzsal éjszakára. Később a Patraszi-híd tengert átívelő lenyűgöző monstrumán majd egy tengeri alagútban a Jón tenger alatt roboghattunk végig. Korfu szigetét hosszában jártuk végig , nagy csodálkozások mellett .

Albánia: határátkelés után 5 km-rel egy kocsimosó és műhely kombónál elértük, hogy vasárnap meghegessze a mester a kettétört sztendert, 5 euró volt a javítás. Az SH 8 as utat sosem felejtjük el, Saranda – Borsh – Vlorin . Nagyobb próbatétel volt, mint a Transzfogarast megmászni Romániában.

A sok-sok, már-már megszokott bicajos tekerések és tolások itt szinte reménytelenné váltak, mikor a Logara 2145 m. es hegycsúcsa emelkedett ki előttünk a többi nagy hegyek közül. Nem hittük el hogy arra fog vezetni a mi utunk is, de rá kellett jönnünk, hogy ez lesz a végünk . A 8 km-es szakaszt nem bírta sem a motor sem mi, sem a kettő együtt. Stoppolásba kezdtünk végső megoldás ként és 3 óránkba tellett mire szárítókötélen vontatva, valamint egy teherautó platóján sikerült feljuttatni magunkat és a Babettákat a tetejére. Ott mintegy 10 db siklóernyős forgolódott könnyedén a kilátó előtt, csodáltuk könnyed mozgásukat.

Ahogy leereszkedtünk a hegyről a fékjeink sisteregtek a kiolvadt csapágyzsírtól annyira felhevültek. Lefelé 8 – 12 km /h. s sebességnél jobban nem gurulhattunk meg gyorsabban a túlsúly és a fékek gyengesége miatt. Az első tengerparti fürdőhelyen tartottunk nagyobb szünetet, ahol gépkarbantartást is végeztünk. Visszacseréltük az áttételezéshez használt fogaskerekeket bár ezt napjában többször is végre kellett hajtani a domborzati viszonyokhoz alkalmazkodva. Felszabadultabban és könnyedén haladtunk tovább Vlora felé, ahol az utolsó lehetőséget láttuk a tengerben fürödni és a vízparton megaludni. Ezt meg is beszéltük előre. Mikor azonban beértünk a városba, társunk már jóval előttünk haladt, és nem kellett sok idő, hogy eltűnjön a szemünk elől. Az elágazásnál már nem láttuk mikor lefordultunk a part felé, csak reméltük, hogy a megbeszélt irányba tart. Sajnos nem így történt, és csak napok múlva tudtuk meg, hogy rossz irányba tartott, majd egy idő után visszafordult, hogy találkozzunk, de nem talált bennünket. Volt némi technikai problémája is amivel sok időt vesztett, majd úgy érezte mi már rég elmentünk és feledve a terveket vak „rohanásba” kezdett utánunk. Mi ezalatt két helyszínen vártuk, majd egyikünk szólóban motorral elkezdte járni a várost eredménytelenül. Sötétedés előtt sikerült telefonon kapcsolatba lépnünk társunkkal, Ő elmondta, hogy már 10 kilométert tett meg a gyorsforgalmú úton és hogy ott éjszakázik valahol, majd reggel találkozunk. De nem így lett.

Értetlenül, figyelmesen keresgélve tartottunk a megbeszélt helyre, de nem találtuk ott. Még egy telefonváltást sikerült lebeszélni egy újabb helyszínnel, ahol találkozhattunk volna, oda viszont mi nem érkeztünk meg, mert szerencsétlenül mindketten beleszaladtunk egy akkora kátyúba az utánfutók bal kerekeivel, hogy széttörtek az abroncsok, épp csak hogy járóképesek maradtak a szerelvények. Vagy 4 óra hosszat kerestünk megoldást, helyről-helyre irányítgattak bennünket, mire 20 km-rel vissza a nyomvonalunkon találtunk megoldást a bajainkra. Mikor újra irányba állhattunk, már nem volt kapcsolat a társunkkal, csak az idehaza tartózkodó családjától tudtuk meg, hogy a főváros felé vette az irányt, mert szerinte újra elkerültük egymást ennyi idő alatt és előtte lehetünk. Kóválygó fejjel tele mindenféle gondolatokkal lassan haladtunk a főváros felé sokszor megállva telefonját hiába hívtuk.  Tirana előtt egy út szélén lévő motelben esteledett ránk, és semmit sem tudtunk az elszabadult Babettásról. Még az este bevitt a szállásadónk a rendőrségre, ahol megtettem a bejelentést. Nyugtalanul, fáradtan ébredtünk, és nekiindultunk a nagyváros magyar nagykövetségét megkeresni. Persze a város túloldalán volt. Már nyitásra odaértünk és bejelentettük az eltűnést leadtuk az otthoni és a mi telefonszámainkat, és mivel ekkorra 2. napja vesztegeltünk, a családjával együtt úgy döntöttünk, hogy ők átveszik a keresést, leutaznak Albániába, Tiranába, mi pedig folytatjuk az utunkat hazafelé. Nagyon nehéz szívvel keltünk útra, minden megállásnál telefon vagy sms – így tartottuk a kapcsolatot a családdal. Minden szerpentines küzdés sokkal több energiát emésztett fel ilyen állapotban.

Elhagytuk Albániát és Koszovó érdekes tájékán át Pristinát is megnézhettük a várost elkerülő út panorámájából.  60 km-rel a szerb határ előtt egy 5600 méter hosszú alagútban szusszanhattunk meg a szakadó hideg eső elől és reméltük, hogy mire a hegy gyomra kiad minket el fog állni, de sajnos mintha az égiek is sújtottak volna, csak esett egyfolytában, mire beértünk egy városba és megtaláltunk egy ideális, ha nem az egyetlen szállást. Ismét nem túl pihenten keltünk és csendben pakoltunk az induláshoz. Szerbiában semmi előjel nélkül a motorom nagy kerregéssel megállt, barátom mintegy 10 kilométert vontatott a jól bevált ruhaszárítókötélen egy benzinkútig. Motorcsere közben jött a hír, hogy elveszett társunk megkerült, sikerült neki eljutnia a konzulátusra. A telefonját az őrizetlenül hagyott motorjáról elemelték, fejből számot nem tudott hívni. Mekkora tanulság a fénymásolt dokumentumokra egymás számát felírni! Na volt nagy öröm! Megkönnyebbülés. A gondok fakultak, az élmények újra ragyogtak!

Belgrádi enyhén retró szállás után gyorsforgalmú úton igyekeztük elkerülni a problémákat, ám így is egy teljes nap kellett, hogy elérjük a magyar határt Horgosnál. Ezen a szakaszon viszont épp négyszer kevesebb benzinkút volt, mint kellett volna, a tartalék üzemanyagokat rendszeresen fel kellett használnunk.

Bármerre jártunk, a 7 ország 3900 kilométere alatt 19 napon át, megfelelő ételeket, palackozott hideg vizeket vagy üdítőket, segítőkész embereket mindig, mindenhol találtunk – tegyük hozzá a szerencsénk most sem hagyott el bennünket, az ügyességünkre kitartásunkra most is nagy szükség volt, mint megannyi túráinkon, immáron 13 országot bejárva, Magyarország összes megyéjét érintve az elmúlt 4 év alatt. A Babetták bár kis csöppség játék motorocskák, mégis jól teszik a dolgukat, ha értő kezek között vannak

Farkas Gábor

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb