Budapest Classic Grand Prix – veterános forgatag a fővárosban

A Budapest Classic Grand Prix mezőnye idén is egy mozgó kiállításként vezette fel az esti Múzeumok éjszakáját. Az 1/100-as átlagtartó verseny hagyományosan a főváros ikonikus pontjait érinti, így a korábbi alkalmakkor volt már szerencsém a Citadellán felállított mért szakaszt és a Gellért fürdő előtti befutót is megtekinteni. Idén is nehéz volt a döntés a helyszínek közül, de végül a leglátványosabb, viszont kamera elé sétáló turistacsoportokban leginkább gazdag megálló lett a befutó: a budai vár.

Az Oroszlános udvarba megérkezve nem maradt sok időm a versenyzők érkezésére felkészülni. Az autó bemutatók helyszínéül szolgáló kapu már állt, a környezethez – és az érkező járművekhez – tökéletesen illő zene már szólt, és a kommentátor is kezdte az embereket a belső udvarba invitálni – akár tudatosan a rendezvényre érkeztek, akár csak a vár meglátogatását tervezték aznapra. Másodpercekkel később már az udvar kapuja alatt az autógyártás valószínűleg legismertebb ajtói meredtek az ég felé. Természetesen alattuk a róluk elnevezett Mercedes is említésre méltó eleme volt a rendezvények.

Az érkező járművek gyorsan kezdték megtölteni a területet, és az érdeklődők is nagy örömmel vették szemügyre a leparkolt különlegességeket, melyek tulajdonosai szívesen be is mutatták kedvenceiket és válaszoltak a feltett kérdésekre. Eközben a kijjebb eső területeken sem volt mindennapi a látvány, ahogy a veteránok végiggurultak a Sándor palota előtti sétányon, majd a Hunyadi udvaron terelték el a turistacsoportok figyelmét a díszjárőrök bemutatójáról. A korán érkezők a járműveik bemutatása után tovább indultak, így egy idő után igen erős forgalom kerekedett a Hollós kapu alatt mindkét irányból.

A közel 80 tagú mezőny java részét a csillagos márka autói alkották, közülük is az SL modellek különböző változatai voltak látható többségben. Az 1954-es, sirályszárnyas SL300 és a youngtimer kategóriába nevezett SL500 között mindenki megtalálhatta a számára legszimpatikusabb évjáratot, de az álló- és fekvőlámpások kedvelői is láthattak szép példányokat.

Természetesen a bajor márka sem maradt képviselők nélkül, és Porschéból sem volt hiány. Volt orrmotoros 944, klasszikus 356-os és persze „A” 911 sem hiányozhatott.

Hiába ez az egyik legelőkelőbb része a városnak, valószínűleg egy veteránkorú Ferrari látványa még errefelé sem mindennapos. És még erre is sikerült rálicitálnia a résztvevőknek, mivel összesen három maranellói paripa is jelen volt, ráadásul a Dísz tér sarkában még egy gyors üdvözlésre – és közös fotóra – is volt lehetősége a Dino 308GT4 és a Mondial T sofőrjének.

Az amerikai különítmény tagja volt a csapat legrégebbi autója: a hatalmas, fekete Chrysler Imparial ’32-ben gördült ki a gyárból. De a kissé fiatalabb tengeren túli gépeket sem kellett félteni. Lee Tábornok a társaival már alapjáraton is tiszteletet parancsolóan gurult az őket figyelő tömegben, de szerencsére a „társadalmi célú” gázfröccsök sem maradhattak el.

Idén az Aquawordnél fejeződött be a verseny. Az oldtimer kategóriát Ilkovits Ádám és Kemenes Csilla nyerte egy ’65-ös VW Bogárral. Utánuk a Jaguar 420 Sovereign-el és a 230SL-el versenyző párosok végeztek a legkevesebb hibaponttal. A Youngtimereknél a dobogós helyeket a Mondial T, a Mercedes E124 Cabrio és a Lancia Delta HF Turbo legénysége szerezte meg.

Janoch Ábel

Címkék

Kapcsolódó tartalmak