fbpx

Citroën BX – kényelem és reszketés

1982. októberében járunk Párizsban, az Eiffel-torony aljánál nagy dirrel-durral bemutatják a világnak a BX-et, amely öt évnyi fejlesztés után állt össze egy középkategóriás autóvá és sikeresen pótolta a hiátust a márka palettájában.

A BX nagy, kényelmesen ringó családi autónak lett megálmodva, amely úgy tudott praktikus maradni, hogy közben nem vált unalmassá. A BX karosszériáját a Bertone tervezte, bár rögös úton jutottak el idáig, hiszen az első skicceket még a Citroën tervezőstúdiója álmodta meg, azonban ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ezt követően a Bertone egyik vezető tervezőjét, Marcello Gandinit – kinek többek között a Lamborghini Countach küllemét is köszönhetjük – kérték fel a rajzok elkészítéséhez, a többi pedig már történelem. A karosszéria néhány része egyébként a súlycsökkentés és a korróziógátlás miatt műanyagból készült, ez a megoldás akkoriban szintén meglepőnek számított.

citroen_bx_gti_16_soupapes.2

A kombi és sportváltozatban is kiadott BX beltere is a szögletes vonalakat követte, igaz ekkoriban a merész élek és a műanyagkockából kivágott műszerfal jelentette a kategória űrtechnológiáját, amit a franciák egyébként is előszeretettel alkalmaztak más típusoknál is. A felszereltség az évek folyamán fokozatosan bővült, a legnagyobb durranás a BX Digit volt, az 5000 példányban kiadott limitált széria digitális műszerfallal volt ellátva, kevés ennél menőbb dolog létezett a nyolcvanas években az európai autók világában. A BX igazi erősségét azonban a hidropneumatikus felfüggesztés, és az ennek köszönhető kényelmes rugózás adta. A felfüggesztésre egyébként százezer kilométeres garanciát vállalt a Citroën. Motorizáció szempontjából a bizonyos országokban használt, de ritka 1.1-es, és az elterjedtebb 1.4-es meglehetősen gyenge volt, az 1.7-es dízel pedig nem volt túl megbízható. 1985-ben aztán jött a külsőleg-belsőleg felfrissített BX, manapság inkább ezekkel találkozhatunk még nagyritkán az autókereskedésekben, bár vásárlásra csak az igazán megszállottakat buzdítjuk.

1992_bx_4

Bármerről is nézzük, a BX-ek ma már az idős kategóriába tartoznak, a zörgés-csörgés, elektronikus problémák sajnos ennél a modellnél is előjöttek, azonban a széria sikere vitathatatlan, 1994-ig 2.3 millió darab készült belőle, mellyel a Kacsa (2CV) mögött a második legnagyobb darabszámban értékesített Citroën lett. Utódja, a Xantia már jóval modernebb szerkezet volt, de a BX sikereit nem tudta megismételni.

Bense Róbert

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb