Egész évben ünnepel a százéves Citroën

Még éppen csak elkezdődött az új esztendő, de a színfalak mögött már hónapok óta készül a 2019-es évre a Citroën. És nem véletlenül, hiszen a márka idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját. A különleges jubileum ünnepi eseményeinek megtervezésekor a márka egy egyszerű kérdésből indult ki: hogyan ünnepelte volna maga az alapító André Citroën a márka századik születésnapját?

Eredeti örökségéhez híven a Citroën nagyszabású és merész tervvel készül, melynek keretében különleges események és nemzetközi rendezvények tarkítják majd az évet. Íme egy kis ízelítő.

Százéves fennállása alkalmából 2019-ben a Citroën egész éven át tartó nemzetközi rendezvénysorozatra készül:

EGY EMBERKÖZPONTÚ MÁRKA 100. SZÜLETÉSNAPJA
A Citroën alapításának századik évfordulóján egy olyan márkát ünnepelhetünk, amely az „Inspired by you” jelmondat jegyében mindig is az embereket és azok mindenkori életmódját helyezte a középpontba. A nagy tömegeket megmozgató, népszerű rendezvények segítségével egy olyan márka százéves történetét elevenítik fel, amely szerte a világon minden generációra meghatározó hatást gyakorolt:

RETROMOBILE 2019 KIÁLLÍTÁS (Párizs, Porte de Versailles, február 6–10.)
Az autórajongók számára kihagyhatatlan, nagy népszerűségnek örvendő találkozóra a Citroën különleges tervvel készül: az 1200 m2-es ünnepi standon 3 kategóriában összesen 30 ikonikus modell várja a látogatókat:

  • 10 szériamodell: Type A 10 HP, C3 5 HP, Traction Avant, Type H, 2 CV, DS 21 Pallas, Méhari, CX 25 Prestige, C6, új C5 Aircross SUV
  • 10 tanulmányautó: C10, GS Camargue, Karin, Activa 1, Xanae, Osmose, C-Métisse, GTbyCitroën, Tubik, CXPERIENCE
  • 10 versenyautó: Scarabée d’Or, Petite Rosalie, az 1969-es marokkói raliról ismert DS 21, az 1971-es marokkói ralin induló SM, 2 CV Raid Afrique, ZX Rallye Raid, Xsara Kit Car, C4 WRC, C-Elysée WTCC, C3 WRC

A kiállítás alkalmából egy speciális centenáriumi katalógus készül a gyűjtőknek, benne az említett 30 modell történetével.

„STREET BURST DAY” (Párizs, június 13–16.)
Mivel a legelső Citroën (Type A) 1919 júniusában debütált Párizsban, a márka ezt a hónapot választotta annak a különleges jubileumi eseménynek az időpontjául, melyet ‘STREET BURST DAY’ néven a francia főváros szívében készül megrendezni. A nevével a ‘Birthday’ szóra utaló rendezvény igazi világpremier lesz: a márka egyik éjszaka lezárja Párizs egyik utcáját, ahol a márka 100 éves történetének jelképeként 100 Citroën modellt helyez el. Ezek egy része gyűjtőktől és a márka saját gyűjteményéből származik, de tanulmányautók is találhatók majd közöttük. A meglepetés mindenki számára garantált. Az egyedülálló kiállítás a hét végéig szabadon látogatható, ha pedig valaki lemarad róla, a közösségi oldalakon kísérheti figyelemmel az eseményeket.

GOODWOODI FESZTIVÁL (Nagy-Britannia, július 4–7.)
A „Goodwood Festival of Speed” 1993 óta az autórajongók obligát találkozóhelye. A különböző korokból származó versenyautókat és -motorokat felvonultató rendhagyó „kerti parti” hagyományosan Angliában, Richmond hercegének sussexi birtokán kerül megrendezésre. Századik születésnapja alkalmából a Citroën is csatlakozik az ünnepi eseményhez: a történelmi modellek mellett a legmodernebb koncepcióautóit is kiállítja, régi és újabb WRC versenyautóival pedig különleges bemutatókra készül.

„AZ ÉVSZÁZAD ÖSSZEJÖVETELE” (La Ferté-Vidame (Eure-et-Loir), július 19–21.)
A centenáriumi ünnepségsorozat egyik megkerülhetetlen csúcspontjának ígérkezik az az esemény, mely a gyűjtők (Amicale Citroën & DS France) kezdeményezésére, az Aventure Peugeot Citroën DS-szel együttműködve jön létre. „AZ ÉVSZÁZAD ÖSSZEJÖVETELE” névre hallgató rendezvényre a la Ferté-Vidame-ban található legendás tesztpályán kerül sor, azon a titkos helyszínen, ahol annak idején a 2CV-t is tökéletesítették. A nemzetközi találkozó több szempontból is történelmi jelentőségűnek ígérkezik: a három nap alatt várhatóan több mint 11 000 gyűjtő, közel 5000 kiállított autó és akár 50 000 látogató is megfordul majd a helyszínen. A márka többek között egy egyedi kiállítással támogatja a kezdeményezést.

„GENERÁCIÓRÓL GENERÁCIÓRA” (szeptembertől a közösségi oldalakon)
Egy százéves múltra visszatekintő márka története elképzelhetetlen a leghűségesebb hívei odaadó támogatása nélkül. A Citroën „GENERÁCIÓRÓL GENERÁCIÓRA” című eredeti digitális animációjában ezek előtt az emberek előtt tiszteleg. Az elképzelés szerint a világ különböző tájairól származó, a Citroënhez több generáció óta hűséges családok, cégek vagy kereskedők egy videofilmben vallanak a márkához fűződő viszonyukról. A közösségi oldalakon közzétett kisfilmek egytől egyig arról a lelkesedésről tanúskodnak, amelyet a Citroën modellek szerte a világon kiváltanak.

Címkék

Kapcsolódó tartalmak