El Trabino – Trabant lowrider

Még mindig el tud kerekedni a szemünk egy-egy Trabantos sztori láttán, főleg amikor ilyen megoldásokkal találkozunk. Az Egyesült Államokban élő Liz Cohen álma egy egészen bizarr járgány volt, mely végül hosszú évek munkáját követően lépett ki a valóságba.

7150456625_1f3d150e78_o

Jól ismerjük az érzést, amikor egy autó gazdája azt mondja: „márpedig ilyen nem fog veled szembejönni, az biztos”. Az esetek többségében elnézően legyintünk, persze nem azért, mert lebecsülnénk mások munkáját, hanem mert eszünkbe jut az Amerikába elszármazott német művésznő négy keréken guruló alkotása, amelyből tényleg és kizárólag csak egy van a világon. Abban pedig egészen biztosak vagyunk, hogy senki más nem fogna bele egy ilyen autó megépítésébe.

Hogy miért is olyan különleges ez a már első ránézésre is spécinek tűnő Trabi? Mert bizonyos elemeit leszámítva szinte minden más megváltozott rajta/benne, méghozzá elég jelentősen. Liz 2002-ben jutott hozzá a Trabanthoz, ekkor már feltett szándéka volt, hogy egyszer lesz egy igazán ütős lowridere. Mivel az építéshez szükséges háttértudása ekkor még igen hiányos volt, egészen Arizonáig ment segítségért, ahol aztán kitanulta a karosszériamunka főbb fogásait.

trabantlow

A speciális, csúsztatható kaszni volt az első kihívás, amivel meg kellett küzdeni, de az alváz sem úszta meg szárazon, egy Chevrolet pick-up padlólemezét örökölte meg a Trabant. Ezt követően kapott egy V8-as, 5 literes (!) Chevrolet Small-block erőforrást, ezt talán már magyarázni sem kell, annyira valószerűtlen. Majd jött az airride futómű kialakítása, végül a fényezés, mely az eredeti színkódok kikeverésének segítségével lett teljesen korhű. Nyilván a munka nagysága nem szemléltethető néhány sorban, de azzal sokat elárulunk, hogy több mint nyolc év kellett a végleges változat elkészültéhez.

Az 1987-es Trabantot – jelenlegi értékéhez képest – szinte bagóért szállítatta az Egyesült Államokba a művésznő, a már kész különlegességre pedig a Trabantimino nevet aggatta, igaz mi egy kicsit átkereszteltük. Viszont bárhogy is hívják, a szigorú tény nem változik: aki esetleg szeretné megkaparintani ezt a különc, keletnémet küllemű, ám nagyon eltérő technológiával felvértezett járgányt, annak súlyos tízmilliókat kell előkapni az autóstáskából.

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak