fbpx

Felkészülés a vizsgára – Lada 2107

Ladát venni nem könnyű dolog, még ha első ránézésre azt is gondolná az ember, ám a legutóbbi tapasztalatok azt mutatták, hogy bele lehet ám szaladni hasfájós példányokba, még ha elsőgazdás, kisvárosi öregúr is a tulajdonos. Másodjára már a kollégák is szemfülesebbek voltak, meg is lett az eredménye.

11011282_452586091614762_1867390411680416751_n

Még a kombivásárlás kudarcának estéjén elkezdődött egy eszmecsere, hogy mégis milyen normális állapotú Ladát lehet találni, ami lehetőleg eredeti állapotában maradt meg és nem lehúzás a vége. Nyilván ilyenből nincs túl sok, a keresgélés viszont már másnap reggel elindult és meglepően hamar lett is eredménye. Egy óra elteltével érkezett a fotó a Dunaújváros melletti Rácalmásról, ahol egy piros 2017-es várta új gazdáját, méghozzá elég türelmetlenül, hiszen már két éve állt a garázsban.

zl1

A helyszínen aztán kiderült, hogy a Lada egész jó állapotában maradt fenn, keveset hajtották, nem volt szétrohadva, de még az akksi is jó volt. Persze műszaki nem volt rajta, ezért traileren érkezett meg kollégánkhoz, aki nem húzta az időt, a papírmunkát követően egyből részletes átvizsgálásra vitte az autót. Mivel a cél a hibátlan műszaki állapot elérése volt, ezért jó néhány dolgot át kellet nézni, ki kellett cserélni. A kötelező olaj és szűrőcserék után a gyertyák, azt követően pedig a gyújtókábelek következtek, majd a megszakító, az elosztófedél és a rotor, illetve a trafó. A két hátsó lengéscsillapító is tropa volt, de a gömbfejek, az első féktárcsák és a hátsó fékdobok is cserések voltak, természetesen a fékbetétek is újakra lettek cserélve. Ezen alkatrészek közül némelyik orosz gyártmány volt, a cirill betűs dobozkák hitelesen mutattak a szerelő kezében. A komplett kipufogórendszer is le lett kapva, a tákolt helyére új került, ikercsőtől a hátsó dobig.

Kisvártatva kiderült, hogy a karbiban is jelentős lerakódás található, ezért a későbbi problémák elkerülésének érdekében abból is másik kellett, ha lúd, akkor már legyen kövér, ez volt talán a legdrágább alkatrész, potom 37.000 forintba került. A kopott nyárigumik helyére egyébként Tatabányáról érkeztek 90%-os téli abroncsok, mindössze 5500 forintos darabáron, valamint a felniket is felújították, a homokolást, festést a Szabadi Autójavító Bt. oldotta meg, szebbek lettek, mint újkorukban.

zl2

Ezután következett egy alapos külső-belső takarítás, a belső egyébként egyben van, igaz a tervek között szerepel egy új ülésszett, valamint az ajtókárpitokkal is foglalkozni kell, de a műanyagok nincsenek szétrepedezve és a kapcsolók is működnek. A külső is megérdemli a gondoskodást, a 93-as orosz vas karosszériáján azért hagyott nyomot az idő, ugyan törve nem volt az autó, egyes elemek kissé kifakultak.

 De egyelőre a legfontosabb a műszaki, erről a következő cikkben be is számolunk!

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

'Fel a tetejéhez' gomb