fbpx

Ferrari 410 Superamerica Ghia Coupe – amerikai iskola

Ha egy Ferrarira azt mondjuk, hogy „ritka”, kevesen kapják fel a fejüket, hiszen a maranellóiak számtalan kisszériás, megismételhetetlenül egyedi modellt alkottak, melyek a legkomolyabb gyűjtői értékek közé tartoznak autós berkekben. Ebben semmi meglepő nincs, abban viszont már igen, hogy az ötvenes évek derekán egy ennyire USA beütésű bemutatóautót építettek a szintén nem túl gyakori, 1955 és 1959 között mindössze 35 példányban gyártott 410 Superamerica alapjaira.

A Ghia és a Ferrari utolsó együttműködése volt ez a rakéta-korszakot idéző típus, különleges megjelenése pedig annak a Giovanni Savonuzzinak a munkáját dicséri, aki több hasonló formatervet is megálmodott akkoriban. Ott volt például a Chrysler Gilda és a Dart is, mindkettő erős hasonlóságot mutat a Superamerica Ghia Coupé idomaival. A jellegzetes orr, a rengeteg króm, a hajlított lökhárítók, a panoráma szélvédő, valamint a hátsó „uszonyok” is mind-mind a tengerentúli iskolát követték, ugyanakkor a 4.7 méteres hossz meglehetősen szokatlan arányokat kölcsönzött a rendhagyó Ferrarinak. A Brüsszeli Autószalonon tartott debütálása nem is hozott osztatlan sikert számára.

Képek forrása: bit.ly/2WtT4wQ

Műszaki szempontól már jóval befogadhatóbb volt, lévén az alapul szolgáló modell motorját kapta meg, azaz egy 5 literes, 340 lóerős Lamperdi V12-est, mely a mindössze 1200 kilogrammos testnek 6.2 másodperces százas sprintet és 260 km/órás végsebességet biztosított. Mindezt 1956-ban!

A 410 Superamerica Ghia Coupe végül tényleg csupán bemutatóautó maradt, ez az egyetlen példány létezik belőle, érdekesség, hogy végül mégiscsak az Egyesült Államokba került, napjainkban Los Angelesben, a Petersen Automotive Museumban látható.

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb