Fiat Tipo – a “digó Golf”

Tipikusan az a fajta autó volt a maga korában, amit félve vett meg az ember, de hibái ellenére is többnyire szerethető maradt. Az Uno nagytestvére a kilencvenes évek klasszikus olasz autójának számított, amely a családoknak, a hétköznapi rohangálósóknak és a tuningbolondoknak is kedvére volt, és hazánkban is rengeteg gurult belőle.

Tipo, Uno, Punto, a laikusok által örökké kevert Fiatok, melyek számos pozitív és negatív tulajdonsággal voltak felvértezve, de azért általában kellemes emlékek kötnek hozzá. Utóbbi kettőt magam is nagyon jól ismerem, a rigolyái ellenére is szerettem őket, a Tipo azonban valahogy számomra mégis menőbbnek hatott, hiszen az Unonál komolyabb volt, a Puntonál pedig szigorúbb.

Sans-titre-25

Az 1988-ban debütáló Tiponak a sokak által imádott Ritmo utódjaként nem volt könnyű dolga. A Mantegazza által tervezett autó azonban hamar megtalálta az utat a vásárlókhoz, ezért talán nem is volt meglepő, hogy az újszerű, kellemes küllemmel ellátott, nagy beltérrel és 350 literes csomagtérrel rendelkező modell olyannyira jól indított, hogy 1989-ben meg is kapta az Év Autója díjat, megelőzve az Opel Vectrát és a VW Passatot!

A kezdetben kizárólag ötajtósként gyártott típus széles motorpalettát kapott, az 1.1-es, 56 lovas Fire volt az alap, az 1.9-es, 90 lóerős turbódízel pedig a csúcs. A szériafelszereltség mellett lehetett kérni a Digit-et, mely a digitális műszerfalat jelölte és elképesztően modernnek hatott. A következő években számos új felszereltséget kapott a Tipo, de friss erőforrásokkal is büszkélkedhetett, 1989-ben jött a 136 lovas 1.8ie, nem sokkal később a kétliteres, 16 szelepes, 145 lovas példány.

tipodgt

1993-ban aztán jött a facelift, finomítottak a Tipo orrán, megjelent a háromajtós változat, a passzív biztonságon is csiszoltak, a dízeleket kivéve katalizátorokkal lettek felszerelve az új változatok, a DGT-et pedig nem gyártották többé. A ráncfelvarrott verzió még két évig élt, ekkor jött a már jóval modernebbnek számító Bravo/Brava.

A kétezres évek elején ellepték a használtautó-piacot a Tipok, kedvező áron lehetett hozzájutni a tágas és kényelmes olasz vasakhoz. Azonban a rozsda, az elektronikus problémák, valamint az idő vasfoga ádáz ellenségei lettek a típusnak, így mára már erősen kikoptak az utakról. Aki jó szerelői vénával, sok türelemmel és olaszautó-imádattal van megáldva, annak még maradt pár eladó darab a magyar piacon is, az pedig kijelenthető, hogy – mint oly sok autónak – a Tiponak is lelke van, ha szeretik, akkor meghálálja a gondoskodást.

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?