Így vettem kocsit, avagy első autó kerestetik! – 1. rész

Friss jogsis álmodozások. Mi kéne, ha volna?

18-20 éves korára a legtöbb fosszilis energiahordozóval fűtött lelkű egyén arról álmodozik, hogy megveszi első autóját vagy épp motorját, mellyel a járművek iránti elborultsága, akarom mondani szenvedélye kiteljesedhet az adott körülményeket tekintve. Legalábbis akkor, ha megszerzi a jogosítványt, de húszas évei előtt aligha hagyja ki valaki ezt a ziccert, ha megvan rá a lehetősége. Én sem hagytam ki, a vezetni tanulás folyamata alatt pedig végig pörgött az agyam a következő lépésen.

Autó reálisan sajnos nem igazán jött szóba – bár a keret elég lett volna egy-két közepesen leharcolt, idősödő japán megvételére, vagy a legtöbb szoci csoda megvásárlására és a kötelezően javítandó dolgok rendbetételére. A kulcs nagyjából abban rejlett, hogy minimális bevételeim voltak. Az első forgatókönyv alapján elfogyott volna minden pénzem, a második verzióban pedig a váratlan lerohadások, szervizelés, felújítás, stb. emésztették volna fel a rendelkezésre álló büdzsét viszonylag hamar, hisz szerelni nem tudok. Azt pedig mégsem várhatja el az ember normális esetben, hogy szülei tartsák el az autót is teljes körűen, főleg, ha igazából csak „poénból”, hobbiból van rá szüksége. Azaz pontosan nincs szüksége rá, nincs mellette olyan észérv, ami ütné a korábbiakat és átbillentené a mérleget a saját autó vásárlása felé úgy, hogy majdnem mindig van legalább hétvégén rendelkezésre álló kocsi a családi flottából.

18. szülinapomra, kis túlzással jogosítványom előestjén megkaptam életem első járművét, egy S50-es Simsont. Úgy döntöttem, autó még irreális lenne, ellenben kell valami benzinnel működő gépsárkány a fenekem alá, de akkor az legyen most kétkerekű. A motornál ugyanazok az érzések hajtottak: szaladgálni is jól jön majd, de nem céleszköz kell, legyen lelke. Valami klasszikusat szerettem volna, amit szeretni lehet, motor kinézetű és van váltója. Így lett a projektből Szimó, megleptek vele szüleim, apám is hajtott ilyet 40 éve. Imádtam, sőt, még most is imádom, pedig már hazament Németországba, 5 év után fájó szívvel eladtam. De ez csak egy kis kitekintés volt, amiről talán majd később mesélek, folytassuk most az autós vonalat!

Első körben három dolog foglalkoztatott: a Trabant, a Lada és a Porsche. A Trabi azért, mert szinte filléresen olcsón lehetett normálisnak tűnő darabokat fogni belőle 5 évvel ezelőtt és milyen jópofa autó már, Magyarországon szinte mindenki szereti, de legalább mosolyog, ha meglát egyet. Egy már kevésbé vagány, cserébe talán használhatóbb 1.1-es kombihoz lehetett is volna közöm, családunk egyik kedves ismerőse ingyen lepasszolta volna nekem. Akkoriban vehette talán a GT86-ot, illetve volt egy 1-2 éves Tiguanja is, de valamivel be kell szaladgálni a belvárosba alkalomadtán, amit nem kell félteni. Zseniális, nemde?  A Trabant azonban mindig utcán parkolt és habár műszakilag vállalható állapotúnak tűnt, eléggé ráfért már egy alapos külső gatyába rázás. Nem akartam olyan kocsit, amit 1-2 éven belül szét kell kapni, nem kellett projekt, ahhoz se szakértelem, sem idő, sem pénz nem volt. Túl sok meló és soha meg nem térülő költség lett volna, így tisztelettel visszautasítottam a lehetőséget. Akkor kicsit fájt, de egyáltalán nem bánom. 18 évesen vonzott a gondolat, sőt, titkon pályáztam is az öreg 1.1-esre, de  eljutottam odáig, hogy rájöjjek: buli lenne, de első autóként biztosan nem erre vágyom.

A kép illusztráció, hisz ez egy kétütemű – az 1.1-es elődje volt, sok-sok évet töltött ő is az utcán. Egyébként szebb, mint a négyütemű, ha már Trabant, leginkább ilyen kéne.

A Lada, illetve azon belül is a 2101 és a 2103 különösen titkos kedvenc máig is, hátul hajtanak és félmillió alatt is akadt még sok szép példány anno (most már egyre kevesebb). A Porschét meg talán nem kell ecsetelni, nyilvánvalóan irreálisnak hangzik az előző kettő mellett, meg úgy általában is, de hát nem szabad kishitűnek lenni, ugye? A német márka hívői abból a szempontból mindenképp szerencsések (köztük én is), hogy akad(t) a márkánál egy-két olyan alábecsült, de egyébként bitangjó modell, mely lekúszott szépen az elérhető árkategóriába. Ilyen a 924 és a 944 is, illetve az első generációs Boxster, bár az akkor is a 2,5-3 millió közötti és feletti sávban evezett, a magasabb szervizköltség azonban ennél ijesztőbb, szóval azon nem is gondolkodtam. A 924 ugyanakkor mindig ott motoszkált a fejemben, mint a számomra legvonzóbb és talán még épp nem túl elrugaszkodott első autóm álomképe.

Kis ültetés, fehér peres gumik, piros szín – valahogy így képzelném el a sajátomat is, ha lenne…vagy még inkább sötétzöldben, pár évvel ezelőtt figyelgettem is egy olyat a hahu-n, 4 kilóért árulták. Utólag nem kár érte, de akkor nagyon vonzott!
Napi szinten ment az agyalás, hisz bár a Simson bőven kiszolgálta mobilitási igényeimet akkoriban, mégis csak autóbuzi lennék. Lada, Porsche? Persze… Vagy valami öreg hétköznapibb japán, ami aztán tényleg kimegy a világból? Van egy pár gép, amit élnék, akár hobbi, akár mindennapi használós célból, de nem erre vágytam… Figyelgettem sok mindent, Ladákat, Audi Coupe-kat, Saab-okat, husszonnégyeseket, a bukólámpás Civic-től kezdve a Volvo C70 Coupe-ig rengeteg olyan autó fordult meg a fejemben, melyet teljesen indokolatlan lett volna megvásárolnom. Hülye vagyok, tudom, nem vágytam „normális” autóra. Aztán úgy alakult, hogy 19. születésnapom után nem sokkal összehozott a sors egy 924 Le Mans Edition-nel. Vagyis összehoztam vele magam, egy kis mázli segítségével, ugyanis írtam egy levelet a fehér szépséget hirdető cégek, lenne-e kedvük egy fotózáshoz. Gondoltam win-win, nekem egy élmény és tartalom a blogomra, nekik pedig extra fotók és megjelenés, mindkettő jól jön egy eladó autó esetében. A többit már tudjátok, de ha mégsem, akkor – katt ide – a rövid próbakör után már biztos voltam benne, hogy mire kell gyűjtenem: 924-esre, mert még elérhető és elég jó cucc, valljuk be.
Itt kezdődött vesszőfutásom az emelkedő veteránárakkal és pár évnyi izgalom, hirdetés böngészés, álom és pénzkergetés, gondolkozás. Hogy mire jutottam? A következő posztból kiderül, a sztori folytatódik hamarosan!
Bacsa Zoltán
Címkék

Kapcsolódó tartalmak