Így vettem kocsit, avagy első autó kerestetik! 2. rész: a 924-es útvesztőjében

A három részes sorozat első epizódját ott hagytam abba, hogy nem sokkal a 19. születésnapomat követően, egy 924 Le Mans vezetés során eldöntöttem, 924-es Porschét szeretnék. Határozott voltam és lelkes, nem is annyira titkon pedig abban reménykedtem, hogy egy év alatt sikerül akkora összeget félretennem, hogyha mázlim van és felbukkan egy korrekt ár/érték arányú példány a piacon, majd jól lecsapok rá. Miután a szemfülesek már észrevehették, hogy az említett Le Mans-ról szóló cikk 2013-as, nem árulok el nagy titkot azzal, ha kimondom: nem így történt. Ha akkor azt mondják, még több, mint három évet kell várnom, hogy beüljek bármilyen típusú első autóm volánja mögé, valószínűleg elkenődtem volna és türelmetlenül számoltam volna vissza a napokat. Naiv voltam? Talán, de annál sokkal motiváltabb, ez pedig kulcsfontosságú volt abban, hogy ne fogjak bele más projektbe egy mellékvágányra gurulva.

Miért tűnt jó választásnak akkor a típus?

  • Ez a legelérhetőbb Porsche és egyben egy elérhető árú klasszikus halandók számára is.
  • Egy remek súlyelosztású (50-50), kiegyensúlyozott, jól vezethető sport(os)autó.
  • Egyedi megjelenése és stílusa van.
  • Sokat gyártottak belőle (121,289 példány + Turbo és S modellek), de még épp nem túl idős a típus, az alkatrészek többségének utánpótlása egyelőre megoldott.
  • „VW Porsche”, azaz sok alkatrész Volkswagen konszernes termékekből ismerős, így olcsóbb lehet hozzá.
  • Hátsókerék meghajtású.
  • A galvanizált karosszériának köszönhetően nem jellemző rá a rozsda, rohadás.

Nem minden arany, ami fénylik, nem minden Porsche tökéletes. Nem mindenáron kell a jelvény. Én nem villogni szerettem volna, csak a hozzám legközelebb álló márka közösségébe belecsöppenni és megtapasztalni az életérzést, élvezni a technika által nyújtott lehetőségeket és jókat autózni. Vannak, akik azért vesznek luxus és sportautót, mert valakik akarnak lenni, itthon egyébként is szinte társadalmi jelentősége van annak, ki milyen autóval jár, pedig ez hülyeség. Ez a része nem érdekelt, én csak egy fanatikus vagyok, aki érthetetlen mód rajong egy márkáért (illetve aki kicsit is fogékony az autókra és ült már Porschéban, talán megérti) és szerette volna megvalósítani az álmát.

Szóval a 924-es hozzáértők szerint sem egy rossz autó, ha rendbe van rakva, nem nagy teljesítményű, de élmény vezetni és ha megfelelően gondját viselik, meghálálja. Megbízható és fenntartható veterán, bár az utóbbival igazából csak hitegettem magam, mert ez a hír járja, de fogalmam sem volt semmilyen várható költségekről a típussal kapcsolatban. De kit izgat ez, mikor dúl a „szerelem”?

Az idő azonban tudtam, hogy nem játszik a kezemre. Alábecsült, lenézett típust választottam, de veterános körökben egyre jobban kezdték felkapni akkoriban a „kisporschét”. Annó lenézték, mert nem 911-es és felrúgja a márka hagyományait, na meg mert a VW-vel közösen lett fejlesztve. Audi-Porsche, zöldséges-Porsche, paraszt-Porsche, hogy említsek pár hangzatos megnevezést. Ugyanakkor értelmes körökben a tekintély úgy éreztem, növekvő pályára állt. Nem rossz ez, én is tudtam, sőt, igyekeztem hirdetni az orrmotoros igét, ahogy a csövön kifért. Mint rendes, veterán-piaci folyamatokat figyelő személy, én is tudtam, számos klasszikus ára az egekbe szökött az utóbbi években, sok típus pedig elég durva értékcsökkenés és stagnálás után szinte rakétaként lőtt ki. Érdemes megnézni például az Oldtimer Markt Preise katalógus utóbbi számait, a nagy népszerű márkáknál szinte kizárólag csak értéknövekedést láthatunk.

Oké, ez nem egy 959-es, ami 2-300.000 euróról 1 millióra ugrik (én éreztem!), nem egy Countach, ami pár év alatt triplázta az árát és nem is egy 550 Maranello, ami induló 15 millióról 1-2 év alatt 30 millióra szökött fel. De Porsche, egyre többen szeretik is, egyre ritkábbak az igényes darabok, tehát minden ellenem játszik. Sejtettem, hogy nem lesz örökké a béka segge alatt a 924 ára, ezért éreztem, hogy bele kell húzni. 3-4 éve még lehetett 1-1,5 millió körül (képről) ígéretes(nek tűnő) példányokat látni, sőt, az utóbbi ár kicsit már soknak is tűnhetett egy huszonnégyesért. Ezt az intervallumot lőttem be én is és elkezdtem kuporgatni a forintokat.

A hazai piac egészen zseniálisan alakult időközben és ijesztően, nagyon bánom már, hogy nem mentettem le a hirdetéseket. Példaként itt egy limitált szériás Birka edition:

A meghirdetett autók fele kb. ezen a szinten, vagy ettől nem sokkal feljebb volt, ami valljuk be, kellemetlen és rémisztő is. Mint már írtam, projekt nem kell, nem értek hozzá és nem most tervezem kitanulni a szerelő mesterséget. A szép 924-es viszont ritka, mint…a normális állapotú, eladó veterán darab itthon. A 6-900.000-es sávban rengeteg kétes példány feltűnt az idők alatt, a Toyota Supra replikától kezdve (igen, jól olvassa mindenki) a 928-as elemekkel ellátott autón át a szimplán rettentően igénytelen, szétbuherált, kendácsolt, fúrott-faragott, kókányolt, émelyítő darabokig. Miért? Miért kellett ezt tenni? Véleményem szerint ez a műfaj is úgy működik, mint sok minden más az életben: el kell dönteni, neked való-e. Ha pedig megvannak az anyagi lehetőségeid és a kedved, vágj bele, csináld rendesen, szívvel-lélekkel és tartsd igényesen az autódat. Ha valamelyik pedig nem stimmel, akkor felejtsd el és nem utolsó sorban ne tedd tönkre azt, amit más lehet, hogy megbecsült volna helyetted.

Néha felbukkant egy-egy szép gép jellemzően piros színben – mondtam már, hogy piros vagy zöld targára vágytam (esetleg kockás ülésekkel, de az már nagyon non plus ultra találat lenne)? Ezek jellemzően el is mentek pár hét vagy hónap alatt, aztán lehet, hogy vackok voltak 1 millióért, de legalább a többivel ellentétben kinéztek valahogy a fotókon. Mindig is patika autóra vágytam, de minimális realitás érzékem van, a lécet lejjebb tolva idáig jutottam elvárásokban: csak viszonylag legyen rendben a váltó, a motor és ne kelljen újrafényezni a következő pár évben, míg kihúzom az egyetemet. Meg nézzen ki azért gusztusosan belülről. Akinek volt már régi autója, az tudja, nem kevés elvárás ez még így sem!

Minden nap a használtautóval indítottam, viccen kívül, rögtön ébredés után. Lehet kicsit elmeháborodott vagyok, de ha figyelni kell a piacot, akkor figyelni kell! Ugyan a hahu-ra nem került fel, de sokáig volt eladó 1-1,2 millióért ha jól emlékszem egy piros (bár eredetileg ezüst) 924 Turbo. Mindig csábított, de elég erős lenne a legköltségesebb 924 altípussal indítani autós karrierem. Figyelgettem egy 924 S-t is, ami a jófogáson tengette életét, egész magas árról indulva. Sok hónap után egyszer csak a tulajdonos levitte 1.200.000-re az összeget. Éreztem, hogy itt az idő, ezt meg kell nézni. 1 millió volt a keret, de ez még beleférhet. Apámmal bedobtuk a kápét a táskába, biztos ami biztos, aztán nekiindultunk családostul megnézni a piros fenevadat egy szakértő barátom segítségével. Fotókról nagyon szépen mutatott és pár lépés távolságból is impozáns volt a látvány! Próbáltam keresni a hibákat, de ilyen pillanatban első autónézéskor, rutintól abszolút mentesen azért ez nem egyszerű. Kedves barátom fel is hívta figyelmem pár dologra, mint például a hullámos fényezés. És tényleg… A minimálisan repedt műszerfal (924/944) a műfajban szinte kötelező, a kicsit ferde első lökhárító is belefért, de végül a fényezés és leginkább 1-2 hang és műszaki apróság, amit csak a szakértő szem és fül szúr ki, eltántorított. Nem vettük meg, ajánlatot sem tettünk, pedig a mai árakat nézve nem is lett volna olyan rossz biznisz. Sebaj, nem bántam meg, de akkor fájt érte a szívem. Azért büszke voltam magamra, a döntés teljesen reális volt: kb. semmilyen technikai hibára nem voltam felkészülve pénzügyileg, saját magamat anyagilag nullázni nem lett volna bölcs egy nem 100% autóval. Persze 90-100%-os gépet nem lehet ennyiért venni, de a remény hal meg utoljára, ez a kis kiruccanás kellett már a lelkemnek.

Az autónézés végén műszaki jobbkezünk még elültetett egy kis bogarat a fülembe. Azt mondta, elkezdett felújítani egy amerikai 924 S-t, esetleg lecsaphatnék arra. Gondolkoztam rajta, de még elég távoli projektnek tűnt, ráadásul ha valamiért, az amerikai 924-944-esekért nem voltam oda. Nagy, buta műanyag toldatos lökhárítók, ráadásul a 924 még idétlen, kerek szélességjelzőket is kapott (a 944-nél legalább már ezt is áttervezték). Külföldi kontaktom nincs, Németországból nem mertem volna megkockáztatni saját belátás szerint egy kétes darabot behozni, ez nem volt nekem opció.

Maradt hát a reménykedés, hogy felbukkan egy élhető állapotú és árú darab itthon. Ezzel párhuzamosan pedig elkezdtem kacsingatni másfelé is, így kattant be a Toyota MR2. Elhatároztam már, hogy nekem hátsókerekes autó kell, a Toyota ráadásul középmotoros és az első két generáció bukólámpás. Azon kívül, hogy nem Porsche, hibátlan a konfiguráció! Volt is egy-egy szép példány mindig a neten – hogy MR2 lett-e a projekt vége, 924, vagy más, az a következő részből kiderül!

Bacsa Zoltán

www.kereknyom.blogspot.hu

Címkék

Kapcsolódó tartalmak