fbpx

III. RetróVasak Találkozó – Biatorbágy, 2018.09.08.

Az idei, rendkívül izgalmas és eseménydús évünket ismét a már hagyományosnak mondható, szeptemberi találkozónkkal szeretnénk megkoronázni, melyre ezúttal is sok szeretettel várunk titeket, akár autóval, akár motorral, vagy szimplán látogatóként érkeztek! A retrovasak.hu 3. születésnapi összejöveteleként is aposztrofált találkozó menetrendjét és programtervezetét idén is jóval az esemény előtt részletezzük, egyúttal megnyitjuk a regisztrációt is!

2018-ban egy kicsit korábbra tettük a találkozó időpontját, 2018.09.08-án, szombaton tartjuk meg, a megszokott helyszínen, Biatorbágyon, a Gyöngyvirág utcában!

Fontos részlet, hogy idén a RetróVasak találkozón adjuk át a „kalandautónkat”, azt az 1979-es Škoda 105S-t, mellyel tavasszal Csehországot, nyáron pedig Magyarországot is bejártuk!

Most pedig nézzük a legfontosabb kérdéseket, a regisztrációs ívet, valamint a programokat!

Milyen autókat/motorokat várunk a találkozóra?

25 év a korhatár, lehet keleti, vagy nyugati, ritka, vagy jól ismert, utolsó csavarig felújított, vagy nagypapa garázsából származó, mindennapi használatban lévő vas is, a lényeg, hogy a lelkesedésetek legyen a helyén!

Hány járművet tudunk befogadni? Hol tudtok parkolni, ha látogatóként érkeztek?

170 jármű a felső plafonezért szépen kérünk minden leendő kiállítót, hogy csak akkor regisztráljon, ha már biztos az érkezése! Biatorbágyon, a Gyöngyvirág utcában található helyszín 4 „szelvényre” van osztva, ebből harapnak ki egy kis darabot a kiszolgálóegységek, a padok, valamint a tesztvezetésre váró autók és standjaik, a fennmaradó rész mind a kiállítóké, és a látogatóék, azaz a tietek. Parkolásra idén is a közeli vasútállomásnál, és környékén lesz lehetőség, a térképen pirossal jelöltük a találkozó bejáratát, zölddel pedig a parkolót!

Hol és meddig lehetséges regisztrálni?

Az alábbi űrlapon, egészen szeptember 5-ig (vagy amíg a kiállítói helyek be nem telnek), ez kizárólag csak akkor szükséges, ha kiállítóként érkeztek, a látogatóknak nem kell regisztrálniuk! Kérünk titeket, hogy az adatokat pontosan, és minden kért részletre kiterjedően adjátok meg, és csak egyszer küldjétek el! Ne feledjétek, 25 év a járművek korhatára, tehát 1993 szeptembere előtt gyártott autókat/motorokat várunk, ha ennél fiatalabb a járgány, úgy kérünk, ne regisztráljatok (persze látogatóként várunk titeket szeretettel)!

További kérdés esetén, kérünk mindenkit, hogy a retrovasak.hu facebook-oldalán keresztül küldjetek üzenetet, ott tudunk a leggyorsabban reagálni!

Programtervezet:

-Idén is lehetőség nyílik előadást tartani autótokról/motorotokról, (hangosítást biztosítunk a rendezvény teljes területén), ezzel kapcsolatos igényeiteket a regisztráció „megjegyzések” rovatában jelezzétek! Az előadásokat Dr. Tordai István, a SportVerda műsorvezetője, egyben a rendezvény házigazdája fogja vezényelni.

-Az elmúlt évekhez hasonlóan most is meg lehet ismerkedni a veteránok mellett néhány új autóval is a találkozón. Partnereink Skoda, Suzuki, Peugeot, valamint Dacia és Hyundai modellek tesztvezetését biztosítják.

-A kétszeres magyar bajnok, jelenleg a TCR Európa kupában versenyző Nagy Dániel egy speciális festésű Hyundai i30-cal várja majd az érdeklődőket néhány élménykör erejéig!

-Retró élménykocsikázásra is lesz lehetőség, valamint a hagyományainkhoz hűen a régi idők játékai kiállítást is megtartjuk a helyszínen!

-Tombolával is készülünk, a főnyeremény pedig egy Babetta lesz, úgyhogy a Škoda mellett egy kétkerekű járgányt is átadunk szeptember 8-án! 🙂


Néhány kérés a kiállítók és a látogatók felé:

Nem akarjuk feleslegesen túlszabályozni a találkozót, azonban pár dolgot szeretnénk közölni veletek, illetve kérni tőletek:

-Nagyon figyeljetek és vigyázzatok egymásra, és egymás autóira, motorjaira, értéktárgyaira is!

-A gumifüstölést és a nyélgázon csapatást senki ne demonstrálja, ez a rendezvény nem erről szól.

-Kérjük továbbá, hogy lehetőleg a Dózsa György utat keresztező körforgalom felől közelítsétek meg a Gyöngyvirág Utcai P+R parkoló területét, hiszen itt lesznek elszállásolva a kiállított járművek, és itt lesz a bejárat is. A beengedés és a felsorakozás 9-11 óra között, érkezési sorrendben történik majd, miután a bejáratnál egyeztettük a regisztráció során megadott nevet és rendszámot. Csak azoknak tudunk kiállítói helyet biztosítani, akik a regisztrációval előzetesen jelezték érkezésüket, kérjük, ezt feltétlenül vegyétek figyelembe!

-Kijáratként a két parkoló közötti összekötőt, valamint a túlsó végén található kivezetőt jelöltük ki. Amennyiben korábbi időpontban távoznátok a kiállítói területről, feltétlenül keressétek meg a legközelebbi szervezőt, hogy a kivezető utat tudja biztosítani, kérjük, nagy körültekintéssel haladjatok végig a rendezvény területén! A rendezvény 17 órakor ér hivatalosan véget!

-Bármilyen kérdés, vagy kérés esetén keressétek a „retrovasak.hu” nyakpántos szervezőket, mindenben segítünk, amiben csak tudunk.


A találkozó facebook-eseménye ide kattintva érhető el.

A helyszínen mosdó használata, étkezési lehetőség biztosított.

A rendezvényen egészségügyi csapat teljesít szolgálatot.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Szervezők: Kajári Zoltán | Bense Róbert



A rendezvény támogatói: Duna Autó Zrt., Fábián Kft., Fortuna Bt., A Paksi Kávé, Autó Triplex Kft. – Renault Budakalász






ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb