fbpx

Lada-kaland – 3.|4. nap – Kecskemét | Kiskőrös

Ne feledjétek, hogy a túra támogatásával esélyt teremtetek magatoknak arra, hogy megnyerjétek a Lada 1200s-t, nem mellesleg ezzel egy jó célt is támogathattok, a részleteket itt olvashatjátok: retrovasak.hu/nyerd-meg-a-ladat/

Az első két napot még a „kályha” közelében töltöttük, szerdától azonban az otthon fogalma majd’ 3 hétre teljesen átértelmeződik. Mindent elpakoltam? Ugye semmiért nem kell visszafordulni? Vigyek egyáltalán hosszú nadrágot? Persze, hogy vittem, a 38 fokos előrejelzés ellenére is, elfér az 1200s csomagterében. Minden készen állt, az unokaöcsim és a keresztlányom is elköszönt a Ladától, mi pedig begyújtottuk a rakétákat, és meg sem álltunk Kecskemétig!

t17

Délután három körül érkeztünk meg a Lada Tormásihoz, egyből beparkoltunk egy 4×4 mellé, majd kisvártatva két másik Lada is befutott, egyik közülük Patus Zsolt rendőrségi járgánya volt, fantasztikus gépezet, rövidesen viszontláthatjátok a retrovasak.hu hasábjain. Kissé bonyolultabbá tette a napunkat egy igen morcos kedvében lévő szupercella, amely jégzuhatagát kiadva letarolta Kecskemét belvárosát, szerencsére hozzánk a dió nagyságú jég nem ért el, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyszer sem néztünk ki aggódva a szalon üvegfalain.

t10

t14

A felhőszakadás kellős közepén stílusos módon egy Zaporozsec úszott be a képbe, Szász Attilának ezúton is küldjük elismerő bólintásainkat. Aztán ahogy kezdett kitisztulni az égbolt, úgy jöttek szépen-sorban a többiek, a Hírös Veteránjármű Egyesületet több tag is képviselte, köszönet Göbölyös Tibornak, hogy szétkürtölte Kecskeméten az érkezésünket! Találkoztunk 1967-es Wartburggal, óriási túrára készülő Kispókkal (róla is olvashattok még), de jöttek 2107-tel és Ezeröcsivel is.

t3

t7

Szintén köszönettel tartozunk a Tormási Autóház kollégáinak a szíveslátásért, végül derűs kedvvel bontottunk vitorlát, és gurultunk el egészen Lakitelek-Tőserdőig, ahol egy igazán hangulatos, valódi retró szálláson végződött a Lada-kaland harmadik napja. Ha szeretitek a madárcsicsergős, bográcsozós, város zajától távol eső helyeket, akkor az Ifjúsági szállás megérhet egy próbát!

t1

A mai napon valódi RetróVasak-konvojban indultunk el Kiskőrös irányába, ugyanis Honffy Dani még szerda este felhívott, hogy mit szólnék egy közös karikához. A dolog pikantériája, hogy pont ma egy éve, hogy elindult a Trabant-kaland, ez annyira feldobott, hogy egyből mondtam is, ha ideje engedi, menjünk együtt a következő állomáspontig. Szélesre húzta a mosolyt az arcomon, hogy újra láthattam (és vezethettem) a kis 601-est, mellyel 2664 kilométeren keresztül elválaszthatatlan társak voltunk. Jó hír, hogy Dani a teljes hétvégén mellénk szegődik, így szerves részévé válik a Lada-kalandnak ő is, csakúgy, mint a számunkra oly kedves Trabi!

lk7

Első közös utunk a kiskőrösi Old Car Museum-hoz vezetett, régóta szemeztem már ezzel a rendkívüli hazai tárlattal, és nem is kellett csalódnom, nem mindennapi autókhoz volt szerencsénk, igazán igényes környezetben fértek meg egymás mellett a nyugati és a keleti vasak, de még kétkerekűekkel is találkozhattunk. Az alsó szint középpontjában egy Ferrari 348 Spider volt, tőle balra egy csodás Mercedes-Benz 190 SL honolt, jobbra egy szintén piros Bogár, mögötte pedig egy Porsche 911 Turbo Cabriolet, illusztris társaság, szó se róla! A felső szinten a motorok mellett hangulatos Jaguar-sarok, valamint három keveset futott szoci-szépség, a 89-es Trabi mögött egy Wartburg 353 Tourist, és egy Lada 1200 Combi kapott helyet, utóbbinak 492 kilométer volt az órájában! Ha Kiskőrös felé vezet az utatok, feltétlenül látogassatok el az Old Car Museumba, még ha akár 1-2 órátok van csupán, akkor is érdemes betérni, mi is biztosan visszamegyünk még, sőt, magáról a kiállításról is tervezünk egy hosszabb cikket, a mostani látogatásunk tapasztalatait felhasználva.

IMG_1912

bog

Időközben a múzeum parkolójába többen is begurultak, Ladák, Dutrák, sőt, még egy Pannónia is tiszteletét tette, a Kiskőrösi Dutra Baráti Körről még hallani fogtok, igen izgalmas a helyi közösség élete, minden évben nemzetközi találkozókat szerveznek, a következőre már most meghívást kaptunk! A Kiskőrösi TV stábja is befutott egy közös anyag elkészítésének erejéig, jóleső érzés volt, hogy fontosnak tartják a Lada-kaland bemutatását, igyekeztünk minden lényeges tudnivalót elmesélni a túránkról. Mint láthatjátok és olvashatjátok, a mai beszámolónk is eseménydúsra sikerült, holnap pedig már a főváros felé vesszük az irányt, nem fogunk unatkozni!

lk

A Lada-kaland holnapi állomáspontja Budapest lesz, 15-18 óra között a Lada Duna Autónál találkozhattok velünk! A további programokért katt ide: https://retrovasak.hu/lada-kaland-helyszinek-programok/

A túráról kétnaponta fogunk bővebb helyzetjelentést adni a retrovasak.hu-n, de az összefoglalók mellett érdemes elnézni Instagram-oldalunkra is, ott szintén nyomon követhetitek az utunkat, és az éppen aktuális programokat, megállókat!

A Lada-kaland támogatói: Lada HungaryForex Kft.Retro-Auto Kft.Groho Team Kft.Fortuna Bt.Vacer Trade Kft.

Bense Róbert

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb