Lengyelország Riga kismotorral – 1975

Magamról:
Vizvári József (Pipás)

Azért Pipás, mert immáron több, mint 40 éve pipázom. Ezen a becenéven ismernek. És persze a Vizvári József néven, mert 1989 óta újságíró is vagyok, bár az egy másik történet a rengeteg élménnyel és a közel 3000 publikációval, amelyet ezen idő alatt írtam! A kanizsahir.hu internetes újságban írok jelenleg és Pipás néven kommentelek, de a Facebook oldalain is megtalálhatók írásaim.

Lengyelország Riga kismotorral!

1975. Júliusban szóltam édesanyámnak, hogy elmegyek a haverjaimmal Lengyelországba motorral. Nem örült, de tudta, hogy úgysem lehet a szándékomtól eltántorítani. Az indulás napjára végül is egyedül maradtam, mert a végén senki, sem mert elindulni. Heten indultunk volna! Én pedig már csak azért is. Riga kismotoromat kifestettem, mint egy zebrát, csíkosra, vagy 15 szín volt rajta. Amikor a hatósági engedélyt írták a motoromról arra a kérdésre, hogy milyen a színe, megvakartam a fejemet! Mi az, nem tudja milyen a színe, kérdezték? Hát nézzék meg, mondtam ott áll kint az udvaron! Erre ő is megvakarta a fejét és ráírta, hogy kék tarka! Két oldaltáska és a háttámla mögött a hálózsák és a ruhák! Szerszámok, kevés kaja és kettő fólia, ha elér valahol az eső!

riga7

Reggel nyolckor indultam. Délben értem a Rajkai határra! A határőrök megnézték az okmányokat. Amikor meglátták, hogy Nagykanizsáról jöttem, már csodálkoztak és hívták a bódékból a többi határőrt is, hogy ezt nézzétek meg, ilyet még úgysem láttatok! Azután hova igyekszik fiatalember? Pozsony és irány visszafelé, ugye? Nem, megyek tovább, mondtam! Hát hová? Csak ide, az északi tengerig. A Sopot-i Jazzfesztiválra megyek! Na erre azután lett csodálkozás! Ezzel a csettegővel odáig? Kizárt dolog. Mondtam nekik, hogy ez egy általam, felturbózott Riga kismotor, amely végsebessége kedvező körülmények között akár 70 kilométer/óra, de 60-at tartósan tud. Mondtam nekik, hogy reggel nyolc órakor indultam Nagykanizsáról! Arra kértek, ha visszatérek és ők aznap nem lesznek szolgálatban, tudassam a kollégáikkal, hogy hazafelé tart, mert tudni akarják, hogy túléli-e ez a kismotor ezt az utat! Be kellet rúgnom a motort, mert hallani akarták a hangját és kíváncsiak voltak arra, amit mondtam nekik, hogy ez a gép pöccre indul! Amikor mindenről megbizonyosodtak, azt mondták, mehetek, de előtte még kértem őket, hogy a pecsétet tegyék bele az útlevelembe, nehogy a lengyel-szlovák határtól visszaküldjenek!

Pozsony után egy kis város, út menti éttermében kajáltam egy jót és irány Brno, majd Ostrava! Olomutz után már este 10 óra után egyszer csak azt éreztem, hogy a Riga ereje elfogyott. Csak egyes sebességgel tudott menni. Ha kettesbe kapcsoltam lelassult és nem akart húzni! Jobb oldalt kukoricaföld, így úgy gondoltam ott alszom reggelig és megjavítom a Rigát! Reggel a napsütésre felébredve mit kellett látnom, hogy az út meredeken emelkedik. Hoppá, hát ezért nem akart a Riga kettesben menni! Hiszen ez a Kárpátok. Egy kis reggeli, összecsomagoltam, majd megnyugvással tapasztaltam, hogy a Riga pöccre indul. Még vagy két óra hosszat szinte csak egyesben tudtam haladni, de amikor felértem a Kárpátok gerincére, szárnyalt a kismotor. Voltak olyan s zakaszok, amikor 20-25 percig álló motorral, csak üresben száguldottam Ostrava felé. Na ott azután sikerült eltévednem! Egy órai keringőzés után megálltam egy rendőrjárőr mellett és elmutogattam neki egy térkép segítségével, hogy hová szeretnék elmenni. Intett, hogy csak menjek utána, mire én elmutogattam neki, hogy maximum 60-at tud a csettegőm, tehát ne menjenek gyorsan! Jót nevettek, de kivezettek a városból, és ott mutatták a kezükkel, hogy még 10 kilométer és Lengyelország!

Az első hely, ahol majd egy hetet időztem az Opole nevu város és az attól 10 kilométerre lévő Turawa kemping volt. Béreltem egy sátrat és illat után haladva elértem egy sült hal pavilont! Amikor sorra kerültem kértem egy nagy adag sült halat, olyan másfél kiló után mondtam, hogy elég. Kértem 10 zsemlét és egy láda Namislow sört. 3,3 deci 2,8 alkoholfokkal! Amikor mindezt kihordtam egy üres asztalhoz az egyik asztalnál, ahol két lengyel csaj beszélgetett, és engem néztek, hallom amint halkan mondja az egyik a másiknak, hogy Nemetzkij! Német! Gyenge tudásomat összeszedve udvariasan rájuk mosolyogva mondtam nekik, hogy nem Nemetzkij, Wengerszka! Magyar! Pár percig láttam rajtuk, hogy hezitálnak, majd az egyikük odajött és még egyszer megkérdezte, hogy magyar vagyok? Mondtam igen, mire engedélyt kért, hogy mellém ülhetnek-e! Természetesen igent mondtam és megkértem, hogy legyenek a vendégeim, de nem voltak éhesek. Egy-egy üvegsört elfogadtak, és míg megreggeliztem, amely megrökönyödéssel töltötte el őket és lassan a szótár segítségével, elkezdtünk beszélgetni.

riga6

A délelőttöt együtt töltöttük el a Turawai tó partján. Aznap nagyon sokat tanultam lengyelül, mert szó szerint belém rágták a szavakat. Másnap délután beszéltünk meg újabb találkozót ott a kempingben, mert ők onnan egy 10 kilométerre lévő Ozimek nevu városkában laktak! Másnap délelőtt Opoléban vettem egy képeslapot, mert eszembe jutott anyám, hogy mennyire aggódhat. Egy utcai újságosbódéban vettem bélyeggel együtt. A kedves kiszolgálást úgy háláltam meg, hogy a szótáram segítségével megköszöntem Lengyelül, ahogyan a szótárban volt leírva. „Dziekueje bardso” A 40 év körüli asszonyka harsogott a nevetéstől. Kijött a kabinjából és vagy tízszer elmondta, hogyan kell kiejteni. Amikor már tűrhető volt a kiejtésem utamra bocsátott, de még vagy száz méterről is hallottam jóízű kacagását! Délután elmeséltem a két csajnak délelőtti esetemet Opoléban. Nekik is elmondtam úgy, ahogyan ezt délelőtt tettem, hát ok is hemperegtek a nevetéstől. De aznap délutántól ezt a szót már úgy tudom azóta is kiejteni, hogy egy született lengyel sem tudná jobban! El kellet mesélnem a lányoknak, hogy milyen Magyarország, mit csinálok, mit szeretek csinálni szabadidőmben.

Másnap kértek, hogy látogassam meg oket és barátaikat Ozimekben! Egyik legszebb másfél napom lett ez az ido! Egész nap sétáltunk. Megmutattak mindent a városukban. Mindenhova becipeltek, ahol ismeroseik és barátaik voltak. Fiatalok, öregek, mind kedvesek voltak. Mindenkinek beszélnem kellett magyarul, ami nagyon tetszett nekik. A lengyel kiejtésemen pedig hatalmasakat nevettek együtt, de rögtön segítettek a kiejtést megtanítani! Délutánra, már mindenki messziről köszönt a kisvárosban a magyar srácnak! Délután egy háztömb egyik lakásában tartottak nekem egy ismerkedési bulit. Este pedig az ottani étteremben bált szerveztek. Ettünk, ittunk, de ott nem engedtek fizetni. Este tíz órakor a kempingből megismert két leány kérésére, muszáj volt táncolnom velük, bár mondtam nekik, hogy nem nagyon tudok. De akkor is megérte, mert az arcukon látszott, hogy milyen boldogok, hogy lám ez a hosszú hajú, jóképű magyar srác velük táncol. És láttam a többi helybeli lány arcán is, hogy de örülnének, ha őket is megtáncoltatnám! Jóval éjfél után vettem tőlük búcsút. Fölültem a motoromra és irány a kemping. Elég részeg voltam, de a hajnal hűvöse jót tett. Egyszer csak azt látom, hogy valaki lámpával köröz az úton. Egy rendőr volt. Kérte az irataimat! Amikor meglátta, hogy magyar turista és mondtam neki, hogy megyek Turawa kemping, intett, hogy mehet, sőt még segített meglökni is, csak nehogy itt essek el!

A következő nap estéjén pedig elvittek Opoléba egy Popfesztiválra! 2-3000 ember egy katlan arénában! A fő zenekar az SBB nevű Lengyel rockbanda volt! Egyszer két szám között a zenekar, mintegy varázsütésre abbahagyta a zenét, szétnyílott mögöttük a függöny és vagy két tucat népviseletbe öltözött lengyel leány és fiú ropta a polkát jó pár percig. A nézőközönség egy emberként pattant talpra és ugyanúgy ropták a nézőtéren. Joanna a Lengyel kislány, mosolygó arccal mondta nekem, hogy Jozek én is! Csináljam én is! Ott polkáztam a Lengyelekkel, óriási volt. Azután a néptáncosok tánc közben kimentek a színpadról a függöny összezárult mögöttük és az SBB nyomta tovább a félbehagyott rockzenét. Fantasztikus élmény volt! Ez igen, ez hazaszeretet! Nagyon tetszett! Ezzel a két leánnyal hosszú évekig leveleztem. Kérésemre mindig küldtek Lengyel pop és jazz újdonságokat, és pedig Magyar pop, rock zenei lemezeket, mert imádták a Lokomotív GT-ét az Omegát és a Skorpiót.

Egy pár nappal késobb Lódz városában ért egy érdekes eset. Aznap legalább 300 kilométert motoroztam egyhuzamban. A szemem tele apró bogarakkal és a motorom is túlmelegedett. Megláttam az út baloldalán egy csodálatos kastélyszerű épületet, amely vörös téglából volt építve, jobboldalt pedig parkolót, amelyben volt szabad hely is. Megálltam, leállítottam a motort. A bogarakat szedegettem ki a szememből, amikor valaki megböködte a bal vállamat. Három egyenruhás volt, kettő kalasnyikovval, amelyet rám fogtak! A nyakamban lógó fényképezőgépet azonnal levették a nyakamból és kérte a papírjaimat. Amikor átadtam a piros, szocialista útlevelemet, meglepődve nézett rám. Hollandia? Nem, mondom Wengerska! Mutatja a motorom szerszámtartályán levő H betűt, hogy Hollandia! Nem, mondom Hollandia Niederland, H Hungary, po Polsku, Lengyelül, Wengria! Látja a zsebemben a szótárat. Elkéri és nekiáll lapozni. Mutatja azt a kresz táblát, hogy megállni tilos, kivéve Hadsereg! Mutatom a szememet, hogy alig látok a bogaraktól, tényleg tele volt és mutattam, kicsit füllentve, hogy a kismotorom kaputt! Ráköptem a kezemre és rátettem a hengerfejre. Sercegett, olyan forró volt, hogy azonnal el kellett kapnom a kezemet! Komoly arccal visszaadta az irataimat és a fényképezőgépemet és arra utasított, hogy innen toljam el a motoromat, bárhová! Elnézést kértem és el kezdtem tolni a verdát! Kicsit megijedtem, de csak később jutott az eszembe, hogy talán még le is lőhettek volna egy lengyel városban. A lobogó hosszú haj alapján akár lehettem volna holland kém is! Nem volt rám írva, hogy magyar turista vagyok!

riga5

Másnap Varsóban tévedtem el! Egyik négysávos út keresztezi a másik négysávosat! Középen villamossínek! Tágas szép utak és azt se tudom, hogy melyikre forduljak rá. Azután egy piros lámpánál mellettem, megáll szintén a pirosnál egy villamos! Mit hallok a járó motorom hangja mellett is, hogy ütik a villamos ablakait a lengyelek és integetnek! Biztos ők is nyugati turistának néznek! Visszaintegetek nekik, és amikor zöld lesz a lámpa, megugratom a Rigát és kilövöm a kuplungot, hogy az első kerék pár másodpercig a levegőben van! Persze hátul a súly és én is hátra húzódom a nyeregben, hogy ezt a mutatvány végre tudjam hajtani! De a siker óriási! Persze ehhez az is kellett, hogy Lengyelországban senki nem ismerte a Riga kismotort. Oda az oroszok nem küldtek, vagy a lengyelek nem kértek, de ott valóban csak Komar és Java kismotorokat láttam. Akik közelebbről is megnézték azok mind azt hitték, hogy valamilyen japán motor lehet! Azután szinte véletlenül rátaláltam a varsói központi egyetem épületére, Kis Lomonoszov, amelynek nyugati fele a lengyel parlament épülete, de ebben az épületben van a varsói TV és rádió is! Azután a parkolóban odajött hozzám egy lengyel rendőr! Ő tudta, hogy a H betű magyart takar. Kérdezte, hogy miért vagyok ott, mondtam, hogy turistaként. Kérdezte, hogy tetszik- e Varsó? Mondtam neki, hogy el vagyok ájulva! Mutattam neki, a térképen, hogy honnan jöttem, melyik városból, Magyarországról. Megkért, hogy álljak oda a szolgálati autója mellé és menjek vele, mert meg szeretné mutatni Varsót az egyetem tetejéről. Csodálatos volt. Nem engedte kifizetni a lift árát, mint a többi turistának, mert mint mondta, most én vele vagyok és neki, ezért nem kell fizetnie!

riga3

Körbefényképeztem Varsót, majd visszakísért a motoromhoz. Búcsúzáskor arra kértem meg, hogy a térképemen jelölje be, hogy merre menjek, hogy kitaláljak a városból. Mondtam, hogy merre akarok tovább menni Lengyelországban. Sopot, Jazzfesztivál! Így jutottam ki a Varsó nevu világvárosból! Öt nappal késobb Sopot–ban a Jazz európai hírű szentélyében voltam. Ott először éreztem azt, hogy milyen érzés világhírű művészek világában élni. Közvetlen, barátságos emberek, akik minden pillanatban készek egy beszélgetésre, interjúra, vagy koccintani a barátságra! Urbaniak, Sadowsky, Karolak, Namyslowski és a Német, Francia, Angol, amerikai, Magyar és egyéb nemzetek jazzmuzsikusai olyan légkört csináltak, hogy még ma is borsódzik tőle a bőröm. Itt is sok jazzlemezt vásároltam, amely gyűjteményem féltve őrzött darabjai a mai napig. A határon megtapogatták a sok lengyel lemezt és kérdezték, ennyire szeretem a lengyel Jazzt? Igen válaszom után mosolyogva nyitották a határ sorompóját mindenhol!

Lassan lejárt a 30 nap, így igyekeznem kellett hazafelé. Varsót elkerülve leállított egy Zsigulis Lengyel rendőrségi autó! Az iratokkal nem volt baj, de nem értettem, hogy mit kérdez! Széttárt kezemmel jeleztem, hogy nem értem, mit a baj! Kérte, hogy szálljak le a motorról és kövessem az autójáig. Ott megkocogtatta a rendszámtábláját, majd visszakísért a motoromhoz és megkocogtatta a hátsó sárvédőt! A rendszámtáblát hiányolta. Mondtam neki, hogy Magyarországon Málo Motor (Skutter) nincs rendszámtábla. Visszament az autójához, pár percig rádión beszélgetett valakivel, majd mosolyogva közölte, hogy további jó utat! Azt addig is láttam, hogy ott háromszögletű rendszámtábla van a kismotorokon, de addig a pillanatig senki nem szólt egy szót sem, hogy nekem miért nincs! Visszafelé még beugrottam Ozimekbe, Joannáékhoz. Megpecsételtük a barátságunkat, címeket cseréltünk és reméltük, hogy még fogunk találkozni!

riga2

Egy nap volt vissza, hogy a magyar határhoz érjek, így hajnali négy órakor indultam! Még 300 kilométerre voltam a szlovák határtól. De délután kettő óra körül Rajkánál ismét beléptem a magyar területre. A pecsételő határőrtől megkérdeztem, hogy nem tud-e arról, hogy itt jelentkeznie kell egy Riga motoros gyereknek, aki Sopot-ba ment jazzfesztiválra egy hónapja, mert akik akkor itt voltak ügyeletbe azt kérték, jelezzek, ha visszaérek, mert úgysem hiszik el! Átkiáltott a másik sávban levő határőrnek, aki viszont hallott az esetről, így odajött hozzám és ő is jól megnézett és a motoromat is. Mondtam neki, hogy körülbelül 2600 kilométert nyomtam a kismotoromba egy hónap alatt és kértem adja át nekik jókívánságaimat! Amikor kigördültem a Rajkai határállomásról hallottam egy, bravó kiáltást és egy tapsoló határőrt.

Este fél tízkor értem haza. Anyám nem is tudott róla, hogy mikor jövök, mert utólag tudtam meg, hogy a leveleim egy hét késéssel jöttek meg. Tehát egy hete voltam már itthon, mikor megjött az a levelem, amiben tudattam, hogy ma indulok, és mikor leszek otthon. Óriási! Ha tehetném, újra megtenném ezt az utat és ismét Riga motorral, mert nosztalgiából megtartottam. Bizony 1968-ban vásároltam az én „Rigolettóm”-at!

Ezúton köszönjük Vizvári Józsefnek, hogy megosztotta velünk ezt a remek kalandot! /főszerk./

Címkék

Kapcsolódó tartalmak