A Magyar Televízió közvetítőkocsijai

Már a hazai televíziózás hőskorában, az ötvenes évek végétől meghatározó szerepet töltöttek be a közvetítőkocsik, mely mind a nézők, mind pedig a műsorszolgáltató szempontjából jelentős előrelépésnek számítottak. Az első PYE-Morris közvetítőkocsi 1957-ben állt szolgálatba, mikrohullámú adójának köszönhetően akár 20-30 kilométeres hatótávban is továbbította az adást.

A későbbiekben bővült a számuk, illetve a márkapaletta is, a fotókon AVIA modellt is láthatunk 1977-ből, továbbá Mercedes-Benz és Berliet GBK is szerepel a képeken, utóbbi színes közvetítőkocsi volt. A nyolcvanas évek végén már 11 járműből állt a Magyar Televízió flottája.

Amennyiben a magyarországi televíziózásról átfogóbban olvasnátok, úgy bátran ajánljuk az alábbi linken elérhető, remek cikket, mely nem csupán az autókedvelőknek szól!

A fotókat a fortepan.hu képgyűjteménynek, illetve a Nagyvasak-fórum tagjainak köszönhetjük, utóbbiban rengeteg bennfentes információmorzsát el lehet csípni az egykori közvetítőkocsikről, technikai felszereltségükről, és utóéletükről!

Címkék

Kapcsolódó tartalmak