Múltbéli tuningverda – VW Corrado

A Volkswagen háromajtós szépségével a városi dugóban vánszorogni igazi büntetés volt, viszont ha megmutathatta, mit tud, még a hátsó ülésen kuporgóknak is leesett az álluk. Ma már igazi kuriózumnak számít, ritkán találkozni eredeti darabbal, ugyanis a tuningimádók körében igen kedvelt járgány volt. Fénye azonban mit sem kopott, sőt, ha lehet, ma még inkább kiemelkedik a tucatautók közül.

65

Hogy milyen volt újkorában egy Corrado? Ritka, drága, gyors, szép. Hogy milyen manapság egy rendben lévő Corrado? Nagyon ritka, drága, gyors, szép. Hiába, vannak autók, amik nem változnak az idők során, ha nincsenek szétrongyolva, maximum csak egy kis patinát (rozsdát) gyűjtenek a karosszériájukra. Pedig annak idején sokan kritikus szemmel néztek a sportos VW-re, kár volt, ugyanis gyártásának hét éve alatt közel százezer példány talált gazdára. A Scirocconál gömbölydedebb formával ellátott Corradot 1988-ban dobták piacra, kezdetben két motorvariánssal volt kapható. Az alap 1.8-as, 136 lovas erőforrást kapott, mellyel 210 km/órás végsebesség volt kiautózható, az erősebb G60 lelke egy 160 lovas motor volt, és a híres-neves G-töltővel (spirálfeltöltő) is ellátták, nagy titkot nem árulunk el azzal, hogy ez a változat ma már ritka, mint a fehér holló. 1992-ben aztán felszereltség és motorizáció szempontjából is újítottak a Corradonál, két új blokk kapott helyet a palettán, a 136 lovas kétliteres, illetve a legendás 190 lóerős, 2.9 literes VR6, melynek hangjáról azóta is ódákat zengnek az egykori és a mostani tulajok is.

211

Persze azért a Corradonak is voltak/vannak rigolyái – melyik autónak nincsenek – az alacsony beltér és üléspozíció nem mindenkinek kényelmes, magas embereknek meg főleg nem, a hátsó üléssoron pedig (a viszonylag kellemes méretű csomagtartóért cserébe) nagyon szűkös a hely. A kanyarstabilitása kitűnő, de pattogós, kissé feszes futómű jellemzi, ami egyébként a hasonló járgányok velejárója, azért meg lehet szokni. A sportülések és a kézre álló kormány szintén plusz pontot érdemel, igaz a műszerfal egy az egyben a hármas Golfé, de még így is beleillik az összképbe.

corrado

Visszaugorva a jelenbe, sajnos a Corrado nagyon ritkán tudott idős bácsinál, hetvenezer kilométerrel, szépen megöregedni, ugyanis ezt a típust imádták a tuningőrültek és a korabeli boyracerek, akik többnyire ki is nyomták az éppen aktuális áldozatnak a szemét. Ennek az eredménye az lett, hogy ma vagy szépen rendbe rakott, de drága darabot lehet vásárolni, vagy egy széthajtott és nem túl pénztárcabarát „boldog” gazdája lehet a lelkes VW-kedvelő, itt gyorsan hozzá is tennénk, hogy az alkatrészek viszont egyáltalán nem olcsók. Bárhogy is nézzük a Corrado húsz éve sem volt családi, városi autó, és most sem az, csipegeti az üzemanyagot, viszi a zsetont, viszont a maga kategóriájában olyan élményt ad, amire kevés négykerekű képes.

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?