fbpx

Sikerre született – Golf I/II.

Immár 41. éve, hogy a Volkswagen piacra dobta a világ egyik legsikeresebb szériájának első kiadását. Az autógyártás történetének legjobban időzített újítása volt a Golf, hiszen a német gyár főnixmadárként támadt fel az új modellnek köszönhetően. Vitathatatlan, hogy az első két széria alapozta meg azt a kultuszt, ami a mai napig övezi a Golfot.

golf

1974-re a VW Bogár kora lejárt, a többi márka jóval előrébb jár, ez meg is látszott a Volkswagen eladási adatain. Köztudott volt, hogy Wolfsburgban szerették a jól bevált megoldásokat, ennek ellenére radikális lépésekre volt szükség, hogy a gyár kilábaljon a bajból. Ebben a nehéz időszakban született meg a Golf, ami aztán teljesen átírta az erőviszonyokat, és nem csak egyszerűen kihúzta a pácból a Volkswagent, hanem egyenesen a magasba repítette és bebetonozta a nagy nevek közé a céget. De ne rohanjunk ennyire előre.

A Golf első generációja 1974-ben jelent meg, gyors sikere elsősorban a kedvező árának, és alacsony fogyasztásának volt köszönhető. Mivel az olajválság nem kedvezett az autóiparnak sem, szükség volt olyan járművekre, amelyek nem rendelkeztek nagy étvággyal. Ezeken kívül az autó minősége, összeszerelése és megbízhatósága sem volt kifogásolható, minden dicséretet megérdemelt az akkori tervezőgárda. Két motorváltozattal indult az értékesítés, az 1.1-es motor 50, az 1.5-ös 70 lóerővel rendelkezett. Mindössze két év alatt már egymillió eladott darabnál tartott a Golf, ám ez még csak a sikersztori eleje volt. Hamarosan bemutatták a típus sportváltozatát, a GTI 1.6-os motort kapott és súlya mellé a 110 lóerő, valamint a 181 km/órás végsebesség meggyőzte azokat is, akik addig kételkedtek a Golf teljesítményében. Bár ez a változat majdnem duplájába került az alapverziónak, mégis hamar népszerűvé vált. Egyértelműen beindult a Golf-gépezet, innen már nem volt megállás. 1980-ban megjelent a kabrióváltozat is, hogy bundesliga frizurák ezrei szabadon loboghassanak Alsó-Szászország és Európa szerte, eközben Amerikában a kockalámpás, automataváltós Rabbit próbálta meghódítani a piacot. De gyártottak Golfot Mexikóban, sőt Dél-Afrikában is, ahol Citi Golf néven egészen 2009-ig (!) forgalmazták. Hihetetlen karriert futott be a németek középkategóriás autója, természetesen a történet folytatást követelt.

golf2

A „kettes” Golfot 1983-ban mutatták be, kissé masszívabb lett, és a kaszni is követte a trendet, de első ránézésre az elődjére hajazott. Belül megújult, kicsit tágasabb lett, a csomagtartó mérete is növekedett, az autó úttartása pedig jelentősen javult. Híressé vált tartósságáról is, nem hiába, még ma is sok gurul belőle az utakon, szinte elpusztíthatatlan a motorja, ráadásul a rozsdavédelemről is gondoskodtak. A kettes Golf későbbi típusai először az autógyártás történetében katalizátort kaptak, ami nem feltétlenül volt örömteli, hiszen a fogyasztás növekedését idézte elő, valamint visszavett a teljesítményből is. 1987-ben következett egy kisebb frissítés, megjelentek az ikerlámpás modellek, 1990-ben pedig elkészült a 12 milliomodik Golf. Egészen elképesztő számokról beszélünk, főleg annak fényében, hogy 14 év alatt a csőd széléről meddig jutott a Volkswagen. Az Mk2-nek számos speciális változata készült, ilyen volt a négykerék-meghajtású Syncro és a Country, vagy a kockalámpás Golf Rallye, amelyből mindössze 5000 példány készült. 1991-ben aztán jött a merőben más harmadik széria, de ez már egy másik történet.

vw_golf_1_0

Az „örök autók” meghozták a sikert, teljes joggal, remek gépek a mai napig is. Ha valaki – már kissé megkésve – rákapna a klasszikus VW típusok ízére, alaposan nézzen körül, hiszen a sufnituning óriási méreteket öltött a Golf esetében, 15-től 99 éves korig bárki szívesen bütykölgette, tákolgatta hűséges járgányát. Annyi biztos, hogy a Volkswagen „mentőhajója” jelentősen túlteljesítette a kitűzött célt, világszerte több, mint 30 millió darabot gyártottak, ez a szám a VII. Golf jóvoltából pedig még mindig folyamatosan emelkedik.

Bense Róbert

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb