fbpx

Skoda  120 L, a valóra vált álom!

Nos ez az egész valamikor 5-6 éves koromban kezdődött amikor már kezdtem épp öntudatomra ébredni, mindig is csodáltam, és érdekesnek is tartottam, hogy hátul volt a motor bennük. Akkoriban nekünk egy 89-es évjáratú Alfa Romeo 1.3 boxerünk volt, hálás kis jószág volt. Majd 2003-ban eladásra került és végre Skoda került a családba egy 1.4 MPI Fabia. Vezetői engedélyem megszerzését követően vele bontogattam szárnyaim.

120l1

Mindig is ott volt bennem, hogy nekem egyszer lesz farmotoros skodám, persze édesanyám komplett bolondnak tartott, minek nekem egy bojler. Teltek, múltak az évek, elkerültem egyetemre, gépészmérnök hallgató lettem, elkezdetem dolgozni és gyűjtögettem. Kollégáim már agybajt kaptak az „figyeld meg, ha meglesz a faros” mondatomtól, már jobban várták a megvételt mint én. 2015 nyarán szóba került, hogy akkor ha van rá pénzem, vehetek autót. A márkát illetően nem volt kérdés csak is Skoda ám a típust illetően már erős vita volt, anyukám Feliciát akart apukámmal együtt, én tartottam magam a farmotorhoz, végül megtörtek és rábólintottak. Két hónapnyi keresés után bukkantam a hirdetésére Bözsinek (anyukám nevezte így el) szerelem volt első látásra ahogy a nagy könyvben megvan az írva. Széles acélfelni, elől 175, hátul 205, rapid ülések, rapid óracsoport, nagy térképzseb az ajtón, plusz egyéb nyugati extra, mint központi zár, riasztó, elektromos ablak, xenon fényszóró, sötétített ablak. Hirdetés alapján rengeteg alkatrész hozzá. Kis kutakodás után a tulaj is előkerült, anyukám munkatársnőjének a barátnőjének a férje. Megvolt az első telefon, hamar közös nevezőre jutottunk a tulajjal értettük félszavakból egymást. Az eladó kért 2 hetet, mert még intézkednie kellett, nehezen vált meg tőle. édesapja vette és használta is ő már csak néha néha vette elő, de nagyon gondos gazdája volt.

Aztán eljött a nap amikor apukámmal elindultunk érte, ám kétséges volt elhozzuk, avagy nem. Én egy borsodi kis faluban, Ónodon élek, az autó meg Szigetszentmiklóson volt. Megérkeztünk a házhoz és ott ált a kerítés mellett, tudtam én, hogy elvisszük haza. Jó 3 óra alatt sikerült megegyezni és begyűjteni az alkatrészeket. Indulás haza no de 210km a hazaút, sebaj én bíztam a csehszlovák technikában. A tulaj felhívta a figyelmem,hogy sokat állt azt autó ragad a kettes torok, mondom sebaj, majd óvatos leszek, ez sikerült is, amíg be nem értünk Pestre, a Hungária körútra, ahol egy meggondolatlan padlógáz után masszív 4500-as alapjárat lett, sebaj, beraktam negyedikbe és álltam a féken, így tudtam tartani a 60-at vele, a piros lámpa megváltás volt, gyorsan leállít, kulcs ki, hátraszalad, ufókarja lenyom, visszaül, indít, spuri tovább. Ez a felakadás még 3x megtörtént hazafele, de a régi hármason tökéletesen lehetett használni tempomatnak is mert lepadlózta az ember, berakta negyedikbe, levette a lábát a gázpedálról és 90-95 km/h-val jött szépen haza. Xenon izzók voltak benne, amik teljesen jók, csak épp nem 120-asban, hogy ne vakítsanak, le voltak állítva teljesen, de így meg semmit se lehetett vele látni, semmi baj, gyerünk hazafele vele, apukám ment előttem. Éjszaka 2 órakor haza is érkeztünk. Másnap persze az egész család jött,és nézte mit is vett ez az elmebeteg, de az első kör után mindenki megszerette és megbékélt vele.

120l5

Aztán elkezdődött egy talán soha véget nem érő kör. Szeretném megragadni az alkalmat,hogy azt a tévhitet miszerint a farmotoros Skodák főzik magukat és rémálom a nyár vele megcáfolni, ha ki van légtelenítve, jó a termosztát és tiszta a rendszer akkor 40 fokban sem hajlandó megforrni, természetesen egy kis kapcsoló biztonsági, mint sem kényelmi extra a ventilátor kapcsolásához. Én szeretem, ha valami tökéletesen működik, évek óta Skodákat szerelek, megfordult már nálam minden típus, ami csak orrmotoros, így nem okozott gondot a 120 szerelése. Első körben karbit újítottam fel, hogy menjen mind a két torok, de már egy utólagos bovdenes megoldással nyit a kettes torok, nem pedig a vákumos vagy működik, vagy nem rendszerre. Rengeteg alkatrészt kaptam hozzá, így nem okozott gondot a kopó vagy kicsit használt elemek cseréje, mindig volt a polcon jobb vagy új. Első dolog ami feltűnt,hogy bárhol megyek vele vagy mutogatnak vagy integetnek vagy megmosolyogják, és ez csodás érzés. Nem voltam még olyan helyen vele, ahol akivel beszéltem vagy találkoztam ne mondta volna,hogy volt neki ilyen vagy ilyenben nőtt fel, hiába a farmotoros Skodákban nemzedékek fogantak és nőttek fel a szocializmusban.

120l4

Ám mint minden itt sem fenékig tejfel az élet, ugyan is törődést igényelt és igényel is most is. A csomagtartóját az utólagos kárpitozás szétrohasztotta, és egy alattomos beázás miatt a padlólemeze is erősen korrodált, folyt az olaj a motorjából. A hátsó lámpái viszont folyamatos diszkó lázban égtek, a lehetséges összes kombinációt felvonultatta külön-külön a 2 lámpatest, amit csak elehet képzelni, a megnyomom a fékpedált elaszik minden és felgyullad a tolatólámpa és indexre minden villog, de még a műszerfalon is jelenségig. Apukám erősáramú szakember, én gépészmérnök, a feladat adott volt, hamar a végére is értünk a problémának, különös mód minden izzónak saját testkábelt adva megjavult minden.

Az autó jelenleg fogalmazzunk úgy, építés alatt áll, vár a lakatolására, már új, Audi gyárból fű alatt érkező bézs kárpit tetszeleg benne, a ronda rapid kocka műszerfal ami nekem ráadásul pm/h skálával rendelkezett felváltotta egy szép GLS óracsoport, került bele egy erősítő és egy mélyláda, hát fiatalság bolondság felkiáltással. Az 5 sebességes váltó már a garázsban van, időhiányában nem került még be, a Favorit motor is ugyan ezen a sorson van, várja, hogy összerakjam és bekerüljön.  Időközben a széles acél felnik lekerültek, mert a rend éber őreinek túlzottan is tetszettek, így gyári lemezt és új gumikat kapott. Az orrából pedig 2 menet kikerült,így egyenesen áll és nem kap bele a szél, mert az megtudja viccelni azért az embert.

Kollégáim imádják, a hölgyek cukinak találják és imádnak vele utazni, minden km élmény vele és bármi legyen, mindig mosolyogva szállok ki belőle. Nagy döbbenetet szokott okozni amikor lámpánál begurulok vele, ugyan is az 50-es átmenő janó kipufogó szépen durrog vissza és kellemes mély hangot is kölcsönöz neki.

Hát röviden ennyit tudtam írni róla, de folytatás következik, jövőre sok dolog fog történni vele.

Műszaki Adatok

motor: 4 ütemű, vízhűtéses, OHV Ottó motor, hátul hosszában beépítve

hengerűrtartalom: 1174 cm3

hengerek száma, elrendezése: 4, soros

szelepek száma: 8

teljesítmény: 52 le, 89 Nm

végsebesség: 150 Km/h

átlagfogyasztás: 6,5-7l/100km

gyorsulás 0-100 km/h : a gyári blokk nem erre való 🙂

erőátvitel: 4 szinkronizált előremeneti fokozat, és 1 szinkronizálatlan hátrameneti fokozat

futómű: elől széles nyomtávú 2 dugattyús tárcsafékkel ellátott, hátul dobfékkel ellátott lengőtokos kivitel

futott km: 69 754 km

menetkész önsúly: 800 kg

Szabó Márk

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

'Fel a tetejéhez' gomb