fbpx

Škoda-kaland – 19. | 20. nap – Hejce

Támogasd a túrát, nyerd meg a Škodát!


Az elmúlt napokban sok-sok szál futott össze egy helyre, ami részemről egy kicsit az idei túránk ünnepe is, hiszen ismerősök és veteránok között lehettünk. Már több mint 3000 kilométer van mögöttünk, és egyre szorítóbb érzés, hogy mindjárt vége van annak, amire annyit készültünk, ami miatt olyan sokat tettünk közösen! De nem megyünk haza, most még nem…

Hajdúböszörményben, a MAMRE Szálló melletti templomtorony tövében izzítottuk az autót, készülvén az indulásra. A táborozó gyerekseregből kihallottam egy hangot: „nem indul a Škoda?”. Villámgyorsan letörtem a kissrác érdeklődését, mert harmadjára már lábhoz dörgölőző macskaként dorombolt a 105S, jelezve, hogy készen áll az újabb útra.

Bár még lazíthattunk volna egy kicsit az egyébként idén is szuper szállásunkon (tavaly is ugyanitt laktunk egy napot), de nem bírtuk ki, hogy ne guruljunk ki a közeli Bocskai térre néhány fotóra. Hiába, vannak dolgok, amiket meg kell ismételni.

10-kor találkoztunk Balázzsal, és már indultunk is Hejcére, szűk 130 kilométer következett, de ami ennél érdekesebb volt, hogy ismét mennyire messze kerültünk mindazon helyszínektől, ahol az elmúlt napokat töltöttük. Keresztbe-kasul jártuk az országot, így már nem is tűnt olyan soknak a közeledő 3000 km.

Hejce előtt még volt egy gyors, de annál szebb megállónk Tokajban. A pincesor kihagyhatatlan, voltunk már itt két éve a Trabant-kalanddal, ezúton is üdvözletem Zádori Ágiéknak, és köszönöm, hogy anno megmutatták nekünk a messze földön híres szőlőültetvényeket!

Csoda kis úti élményben volt részünk Hejcére tartva, az ország ezen részén autózni még a nem túl jó utak ellenére is élvezetes. Távoli falvak, fel-felbukkanó hegyek, finoman kanyargó utak, és a Regéci vár kontúrjai öveztek minket célunkig. Hejce aztán még inkább elvarázsolt minket, nem is véletlenül kapta az „Ezer álom faluja” elnevezést.

A mindössze 190 lelket számláló, hegyekkel körülölelt faluba egy út vezet, főutcáját takaros házikók szegélyezik. Itt rendezik meg minden évben, immár tizenharmadik alkalommal a Hejcei Veterán Jármű Találkozót, ami nem csupán egy autós rendezvény, hanem egy egész programsorozat, ami teljes hétvégére szól, családias jellege miatt pedig a falu hangulatához is passzol.

Nem csak ilyenkor érdemes jönni amúgy, hiszen aki egy kis csendre, minőségi pihenésre vágyik, az itt mindent megtalál. Nagyokat lehet sétálni, harapható a hegyi levegő, ráadásul remek szállások vannak, és még a helyi étterem is párját ritkítja!

Este még hivatalosak voltunk a borkóstolásra, kivilágított, takaros pince fogadott minket, megelevenedtek a helyi és a környékbeli történetek. Az éjszakába nyúlva vendéglátónk, Csaba megmutatta nekünk a portájától felvezető út végén található tisztást (vagy ahogyan ő hívta, pástot), ahonnan a Borsó-hegy vonulatai, valamint Kassa fényei is remekül láthatóak, tiszta időben pedig a csillagászok is megtalálhatják itt a számításaikat.

Másnap a bográcsban készülődő ebéd, és a veterános sürgés-forgás jelezte Hejce ébredezését, egy gyors reggeli után pedig mi is útnak eredtünk. Először felmentünk a paintballosokhoz (stílszerűen egy állólámpás Mercivel), majd a helyi mesterségekkel is megismerkedhettünk (csipkeverés, famívelés), nyugodt programok ezek egy szintén nyugodt szombathoz. Délben a Suncity Brass rázta fel az ebédre várókat, remek kis show-t hoztak magukkal!

Eddigre már a veteránok is felvonultak a téren, és hogyan, hogyan nem, de Tóth László 1967-es Cadillac DeVille-jével kerültünk szomszédságba, aminek konkrétan az utasterében elfért volna a Škodánk. Az amerikai hintóról megtudhattuk, hogy reklámautóként kezdte hazai pályafutását, majd nyugdíjazása után felújítás következett, a hétliteres (!) erőforrással szerelt óriás pedig jelenleg is megbecsült esküvői- és hobbiautóként funkcionál!

De volt itt Mongóliát megjárt, első szériás Honda Civic (várjuk a történetét, mert sajnos a tulajjal nem találkoztunk – de egy videót legalább találtunk). Lévai Gábor 1974-es Renault 15 TL-jét már láttuk korábban is, ám most végre személyesen is tudtunk néhány szót váltani az 1.3-as, 60 lovas motorral, valamint gyárilag dupla Weberrel ellátott szépségről.

A GAZ-66 volt a legnagyobb, a Ford F-100-as pedig az egyik legegyedibb, de a „Ferraripiros”, fekete tetős Kadett is vonzotta a tekinteteket. Motorral is érkeztek, akadt, aki csak éppen fotózkodni jött, míg más a muzeálisan minősített MZ-jét állította ki!

A veteránok közelében egyszer csak ismerős arc tűnt fel, Sztanó Petivel a túra első napjaiban találkoztam, és megbeszéltük, hogy amennyiben szabadideje engedi, valahol még betársul a túrába. Hárman nekivágtunk Boldogkőváraljának, háttérben a várral időztünk kicsit, majd Arka felé vettük az irányt.

Az út mellett hatalmas sziklafalak magasodtak, egészen apróvá zsugorítva az előttük pózoló Škodánkat. A Gönci járás általam is kevésbé ismert falvai sokkal több meglepetést tartogattak, mint gondoltam, gyertek el erre ti is, megéri! Az meg már csak a hab volta a tortán, hogy visszafelé átléptük a Škoda-kaland 3000. kilométerét is!

Hejcére visszaérve részt vettünk a felújított körszín átadásán, hatalmas munkát végeztek a helyiek, példaértékű, hogy szinte mindenki kivette a részét a munkából, akár csak egy apró gesztussal is. Szeretnénk mi is gratulálni, remek kis közösséget ismerhettünk meg!

Fontos közlemény, hogy holnap az eredeti terv helyett csupán áthaladunk Bodrogkeresztúron, mert a helyi motoros múzeum jelenleg nem látogatható. Azonban a felszabadult időt sem pazaroljuk el, hiszen így lehetőségünk nyílik Miskolcra is benézni. Aki szeretne csatlakozni 14-15 óra körül, az bátran írjon közösségi oldalainkon üzenetet, figyelni fogom!

Cikk: Bense Róbert

Fotók: Bense Róbert, Demencze Ilona

Ha nem tudnátok, hogy mi is az a Škoda-kaland, nézzétek végig a már eddig megjelent cikkeinket, és csatlakozzatok hozzánk Instagramon is, ha naprakészek szeretnétek maradni!


Támogasd a túrát, nyerd meg a Škodát!


A Škoda-kaland fő támogatói: Duna Autó Zrt.Suzuki Barta CégcsoportFortuna Bt.Vacer Trade Kft., PlázaCopy Siófok,  A Paksi Kávé, Rainbow Car Bt.Motoparts Webáruház, DS Car Autómentő Kft., Unique Store Kft.

skoda karoq

suzuki paks

fortuna bt

sunny radler

paksi kávé

motoparts

ds car

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb