fbpx

Studebaker Avanti – elfeledett csodabogár

A Studebaker márkanév hallatán (főleg az öreg kontinensen) kevesen kapják fel a fejüket, pedig az Egyesült Államokban igazán nagynak számítottak, már az 1800-as évek végén. Az 1852-ben alapított cég hintók gyártásával foglalkozott, majd a századforduló környékén autókkal és buszokkal bővült a repertoárjuk. A nagy gazdasági világválság elég rendesen megtépázta a Studebakert, de ekkor még sikerült kimászni a gödörből, 1933-ra újra nyereségessé váltak, méghozzá az olcsóbb modellek piacra dobásának köszönhetően. A második világháborúban aztán jelentős szerepet kaptak, az US6 teherautójukból több mint kétszázezer darabot gyártottak. A boldog békeidők beköszöntével új stílust adtak modelljeiknek, számos különleges gyártmány született nevük alatt (többek között a Land Cruiser is – ám később ezt az elnevezést megvásárolta a Toyota), viszont az ötvenes évek végéhez közeledve a Packarddal kötött házasság megszűnt, ezután pedig ismét ellehetetlenültek, majd az évtized derekát követően, 1967-ben meg is szűnt a nagy múltú cég.

Utolsó próbálkozásaik egyike volt az Avanti, mely 1962-ben mutatkozott be a New York-i Autószalonon, mint a márka sport-zászlóshajója. Ezen elnevezés alátámasztására a Studebaker lehető legerősebb motorját pakolták a modellbe, ami egy 4.7 literes, 270 lóerős V8-as volt. Az üvegszálas karosszériaelemekből felépülő, mintegy 225 km/órás végsebességre képes Avantira egy egész típuscsaládot kívántak építeni, a kombi és a szedán tervrajzai is elkészültek. Bár a modellt pozitívan fogadták a piacon, ráadásul műszaki (tárcsafék) és biztonsági szempontból is a kor úttörői közé tartozott az Avanti, 1962-ben mégis csupán 1200 darabot gyártottak belőle a tervezett 20.000-hez képest. Ez a szám ugyan 1963-ra 4600-ra nőtt, ám a kétajtós luxuskupé nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így természetesen a többi variánsából sem lett semmi.

A szomorú végből aztán a gyártási jogok eladásával sikerült kikecmeregnie a modellnek, mely már az Avanti II nevet viselte, és külsőleg csupán a lámpák kialakításának köszönhetően lehetett megkülönböztetni az elődtől. Ennél fontosabb részlet, hogy ekkorra már a Chevrolet 5.4 literes, 300 lóerős V8-asával szerelték. Az Avanti II a hetvenes évek végéig megmaradt kisszériás típusnak, sőt, 82-ben még egy speciális, 20. évfordulós kiadást is piacra dobtak. 1983 körül úgy tűnt, hogy lehet még jövője ennek az elképzelésnek, ám a gyártási minőséggel kapcsolatos problémák miatt megroggyant a cég renoméja, ami végül csődhöz vezetett. Az ezt követő években több tulajdonosváltás, és számos feltámasztási kísérlet következett, de ez már egy másik történetszál, az azonban nem kizárt, hogy az Avanti névvel egyszer még találkozni fogunk a nagy autós körforgásban.

Bense Róbert

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb