SzocGear – nagy találkozás a volt MZ gyárnál
Ha az ember motoros túrán van és úgy adódik, hogy elhalad Zschopau-ban a volt MZ gyár mellett, akkor egyértelmű hogy megáll és lő pár fotót. Azért mégis egy motoros szentséghely ez. Fejet kell hát hajtani. Így történt ez a mai napon.
Betérve a volt MZ gyár főépülete elé egy hatalmas placcba botlik az ember. A tér teljesen üres. Csak pár autó álldogál az épület tövében. Valószínű egy-két bérlő tulajdona. A hely régebbi szebb és elegánsabb időkről mesél. Ám talán pont a hely üressége miatt az ember felfigyel itt minden furcsaságra. A parkoló jobb szélén egy szerelő mikrobusz áll, előtte idős úr görnyed stokiján, valami furcsa járgányt bütyköl. Nézzük meg mi folyik itt.
Az úr mögé lépve a látványtól azonnal visszaugrunk 30 évet az időben. Egy verseny MZ motor, mögötte a néhai MZ gyárral.
Rögtön faggatózni kezd az ember, ez most mégis mi?
– Egy egy MZ TT 250 es versenymotor.
Beszédbe elegyedünk, ő angolul beszél kevésbé, de valamicskét, nálunk a német tudás van egy 1 éves gyermek szintjén.
– Mikori a motor?
-1988-as.
– És miért szereli? Mi baja?
– Éppen felkészítem egy versenyre.
– Ki vezeti?
– Hát én. De nem komoly verseny nyugalom, csak olyan veterános.
– És megkérdezhetem hogy miért itt szereli? – ez az igazán érdekfeszítő dolog, lévén kevesen mennek el például egy Hondával a Kumamotoi gyár elé szerelgetni.
– A hely szelleme. Na meg itt ez a hatalmas placc. Itt lehet tesztelgetni.
A motorról elárulta, hogy egy 250-es blokkal megáldott gép, ami a gyári cirka 21 LE helyett 46 LE-vel rendelkezik. Approximately. Mondhatni a saját tervezése. Elmesélte hogy a gyárban dolgozott mint tervező és fejlesztő mérnök egészen a teljes felszámolásig, úgy 92-93-ig. Egy ideig bámulva és ámulva figyeli az ember a gépet és gazdáját, ahogy szerelgeti, tesz-vesz rajta, próbál felfedezni érdekességeket egy járgányon, amin szinte minden érdekes.
De a kérdés nem maradhat el:
– Beindítja?
– Hát hogyne! Ki is kell próbálni, hogy lássam mire jutottunk!
Majd felpattan, magára dobja bukósisakját, a motort betámasztja valami indító keretbe, majd lehajol és elkezdődik a a szeánsz, mint a ló és gazdája közötti suttogás. Egy-két gázkar húzogatás, nyilván a megadott ismétlésszámmal, majd az indítás. Elég érdekes látványt nyújt a gép, hátán a közel 7 évtizedes pilótájával. Az ember azt gondolná, hogy pár bemelegítő kör következik, de igazából az első adandó alkalommal odapörköl a jószágnak. Érezni lehet hogy van itt erő. És hallani is. Körözni kezd a téren, fel alá, minden egyenesben jól megrántja az öreg vasat. Közben látni, hogy figyel, figyeli a motor minden rezdülését. Nem csak huligán módjára zajong a parkolóban. Éppen finomhangol.
Már menet közben leállítja a vasat, visszagurul a starthelyre, ahol megdícsérjük járműve hangját és teljesítményét. Ő csak csóválja a fejét:
– Még nem az igazi!
Kicsit még beszélgetünk, elmondja, hogy nincs Facebook profilja, meg Weblapja se, de ha rákeresünk a nevére találunk pár képet. Wolfram Trabitzsch!
Igazából a meglepetés csak akkor jött, amikor utána néztünk a megadott névnek. Kiderült hogy Wolfram Trabitzsch egy NDK versenypilóta volt a 70-es években, amikor is számos díjat nyert, de egy súlyos baleset véget vetett a száguldozásának. Visszavonulása után még jó pár pilóta gépét építette meg. (Teljes cikk itt, a fordító elég jól megbirkózik vele.)
Nos, mit mondhatnánk egy ilyen találkozás után egy ilyen helyszínen?
HIDEGRÁZÁS!!!!
