Toyota Corolla 1.6 Si teszt – sportos ritkaság Japánból

Mióta modern időket élünk, ritkán szerepel a Corolla és az izgalmas szó egy mondaton belül, pedig jelen kontextusában abszolút passzol majd a két fogalom egymáshoz. Bár a pörgős szívómotorok nem állnak messze a gyártó filozófiájától, mégis leginkább steril, unalmasan kiszámítható és megbízható apuka autók köthetőek a névhez az utóbbi évtizedekben. Mi azonban találtunk valamit nemrég a használt kínálatban, melyre épp-épp rá lehet aggatni a sportos jelzőt. Le is csaptunk a lehetőségre, és bár a számok alapján semmi különösre nem kellett volna számítani, a kollégák és én is megtaláltam a mosolyfaktort a Toyota Corolla Si-ben.

A világ legnagyobb példányszámban értékesített típusának hetedik generációját 1991-től 1999-ig gyártották, bár kombi formában két évvel tovább is kapható volt. Karosszériaváltozatot tekintve széles a kínálat, szinte csak a kabrió maradt le a palettáról, hisz készült szedán, kombi, liftback, hatchback, de még kupé is Corolla Levin néven. Mifelénk talán a klasszikus négyajtós kivitel lehetett a legnépszerűbb, már ha valakinek volt akkoriban pénze új nyugati autóra – bár sokat importáltak használtan is. Ettől függetlenül nem sok hírmondója marad mára az E100-as kódszámú szériának, leginkább a rozsda tizedeli az egyre csökkenő állományt.

A tesztautót is kóstolgatja már rendesen, de mégis szóra érdemes a gép, hisz nem csupán egy kissé viseltes, szebb napokat látott példányról van szó. Az egzotikum kedvelők valószínűleg meg se nyitják a cikket, úgyhogy akiket kicsit is érdekel a téma és rávették magukat a kattintásra, kérem ne álljanak tovább, ha esetleg a fotókat nagyban megnyitva nem ragadtatták el magukat. Ha valakit zavarnak az egyre barnább színben pompázó kerékjárati ívek, az lapozzon lejjebb a belső képekhez, ugyanis ott szinte patika a kocsi. Aztán görgessen vissza és olvasson tovább!

Egyáltalán nem érződik nagyon öregnek a vas, pedig már betöltötte 23. életévét, ugyanis 1995-ből származik. A számláló nemrég lépte át a 316 ezredik kilométert, ami abszolút hihető adat, a kocsi múltját ismerve különösen. Az utóbbi jónéhány évben egy idős néninél tengődött a háromajtós Corolla, ami nagyon vegyes érzelmeket tud kelteni az idegen szemlélődőben. A külsőt már részben említettem, horzsolások, pörsenések tarkítják a kasznit, de azért távolról nézve még egész egyben van. Ellenben szinte dögös, mármint egy Corollához képest. Remélem páran észrevették már a hétköznapi változatokhoz képest eltérő, nagy kiegészítő légbeömlő nyílással és ködlámpával is ellátott, már-már sportos első lökhárítót. Aztán oldalt van valami kis tuning szerű, de abszolút gyári küszöb is, ami kiemelkedik a nagy egyhangúságból. A háromajtós karosszériát hátul pedig spoiler bolondítja meg és egy piros páros, mely kiegészíti a típusmegjelölést: Si.

Akkor mi ez, valami hot hach?  Mondhatni, csak nem igazán ismerik. Ha mai értelemben nem is nagybetűs forró ferdehátú, de legalább langyos, ezt azonban most nem pejoratív értelemben írom. Csak hát a tények, azok tények: 1 tonnához 114 lóerő egyáltalán nem rossz, de nem is kiemelkedő adat. Ellenben a kortársak is hasonló szinten mozognak (pl. Golf III GTI, 106 GTI), fikarcnyit tudnak talán többet papíron a Toyotától. Lényeg a lényeg, sportos, főleg az 1.4-es szedánokhoz képest. Az orrban a 16 szelepes, 4A-FE megjelölésű 1,6-os motor dolgozik 145 Nm nyomatékot nyújtva 4800-as fordulaton. A már említett maximális teljesítményt 6000-nél adja le, szóval abszolút a felső tartományokra hangolt, klasszikus szívó szerkezettel van dolgunk, ami a híre alapján tartós is. Jelentős konstrukciós hibákat nem is szoktak emlegetni az erőforrással kapcsolatban, a tesztelt példány egy kissé már csipegeti azonban az olajat. 1 liter 3000 kilométeren az aktuális adat, ez azonban rengeteg mindenből adódhat, szóval ne általánosítsunk. Nem mai csirke már, 1995 és 300 ezer kilométer óta sok mindent átélhetett a technika, de a magasabb olajfogyasztástól eltekintve megy, ráadásul nem is rosszul.

Tényleg jó kiforgatni, könnyen fel is pörög és 5-6 ezer környékén már tényleg mosolyra rándul az ember szája széle. Őszintén megmondom, rögtön otthonosan éreztem magam az autóban és szinte a teszt végéig örömködtem, ugyanis az 1.6-os Si-t jó vezetni a szó klasszikus értelmében. Nem gyors igazán, hisz eleve csak 10 másodperc alatt van százon, de ez az erő pont elég a dinamikus haladásra, amihez passzol a futómű (még úgy is, ha messze nem 100%-os) és a váltó. Ó igen, a váltó, na hát ez is egy tanítani való kapcsolási érzetű szerkezet. Az aktuális és előző generációs Honda Jazz-t tesztelve sportautós magasságokról habogtam, no hát itt ugyanúgy elsüthetném a jelzőt annyi megjegyzés kíséretében, hogy ez egy huszonéves szerkezet, amit legalább annyira jó pakolgatni az 5 fokozat teljes skáláján.

A kormány nem különösen kommunikatív, de jól szervózott és viszonylag pontos, így bármikor megkóstolhatunk egy izgalmasnak ígérkező kanyarkombinációt pár százalékkal nagyobb sebességgel az átlagosnál, ha épp arra szottyan kedvünk, a végeredmény finom lesz. A kocsin egyedül a kipufogó nem eredeti (és nem is a néni műve), ami kissé „hülyegyerek extra”, de még pont hozzáad az élményhez és nem túl tolakodó a hangja. Simán vállalható így, bár a tulajdonos szerint 130-nál már nagyon zavaró a búgása – ezt mindenki tartsa észben, ha hosszabb távra tervez egy ilyen módosítással és szeretné kihasználni az autópálya-hálózat által kínált lehetőségeket.

A jó vezetési élményhez pedig páratlan közeg társul, egészen hihetetlen módon konzerválódott a belső. Az ülések és ajtók kárpitja feszes, a textúra pedig szinte hibátlan. A családomban szolgáló 10 éves, 50 ezret futott Yaris-ban rosszabbul néz ki a sofőrülés, az elhasználódás korai nyomai (azaz a combtámasz hurkái) is csak mértékkel fedezhetőek fel. Talán erre mondják, hogy van benne anyag, ami rendkívül elcsépelt szöveg, de mi mást mondhatnék eme ülések láttán? A dizájn egyébként echte ’90-es évek, jól átlátható, a maga műfajában nem is mutat rosszul. Mai mércével azonban nem igazán szép vagy különleges, ahogy sok más autó beltere sem a korszakból. Pozitívum, hogy a középkonzol a sofőr felé fordul, az életérzéshez pedig jár a kvarcóra, ami szinte minden Corolla kötelező eleme a mai napig. Trolloknak pedig dobom a csemegét, ugyanis igen, van olyan gomb – az elektronikus tükröket állító példány például elég gyanús ebből a szempontból –, ami napjaink Toyotáiban is ugyanúgy megtalálható. Tekintsük ezt a rendkívül időtálló alkotóelemet az autóipari beltérdizájn csimborasszójának.

Említettem már, hogy full extrás kényelemben tölthettem el a teszt pár óráját? Az elektronikus tükörállítást már elsütöttem, ami mellé jár klíma, elektromos ablakemelő, de szintén motorosan mozgatható tetőablak is! Mindez elektromos, belülről a vezető oldali ajtóról is kapcsolható központi zárral, plüss kárpittal és egész jó oldaltartású, kényelmes ülésekkel együtt több, mint elégséges. Akkoriban azért egy átlagautó ritkán tudta mindezt. Ráadásul az általános anyaghasználat sem gyászos, meg merem kockáztatni, hogy szériákkal később is építettek be sokkal gyengébb minőségű elemeket. Nagyon meglepett például, hogy a műszerfal borítása egyáltalán nem olcsó, kopogós műanyag. Egyedül a kormány gumi karimája kopott fényesre és csúszkál kissé, de 300 ezer után belefér.

Nagyon őszinte, kellemes vezetési élményt kínáló sportos eszköz a hetedik generációs Corolla Si, ráadásul akár még családi autónak is befogható. Titkos tipp lehet azoknak, akik szeretnének valami rendhagyót, szokatlant, amit élményszerűen is lehet terelgetni. Nem sportkocsi, de nagyon jól adja elő mindazt, amit tud, emiatt pedig szerethető.  Egy elfeledett kincs, ami valószínűleg sosem lesz majd egy lapon emlegetve a kor híresebb hot hatch-eivel, de ez nem feltétlenül baj. Ne feledjük, ami nem kult, az nagy valószínűséggel olcsó. Az Si megmaradt az átlag használtautók szintjén, így már a 3-400 ezer forintból a megvalósítható kategóriába tartozik. Ha valaki egy kicsivel több pénzért talál egy szép példányt, vagy inkább hajlandó megküzdeni a rozsdával és egyéb apró hibákkal (van hozzá minden korrekt áron), még ésszerű költségekből szert tehet egy mára egész ritka és szórakoztató japán hobbiautóra.

Bacsa Zoltán


Címkék

Kapcsolódó tartalmak