Toyota Corolla E10 – a világsiker felé vezető út

A Corolla egy valóságos fogalom, kevés hozzá hasonló modell van a kategóriájában, melyet ennyire becsülnek, és szeretnek, ez pedig annak köszönhető, hogy létezésének ötvenegy éve alatt sikerült megmaradnia annak, aminek egykoron szánták: megbízható és használható autónak. Nézzük, hogy honnan indult a története.

A hatvanas évek derekán járunk, már túl vagyunk a kedves kis „babakád”, azaz a Publica komolyabb sikerein, amikor a Toyotánál úgy gondolták, hogy valamivel komolyabbra veszik a figurát, és nekiállnak meghódítani az országot, majd a világot a Corollával. A cél roppant egyszerű volt, egy könnyen befogadható küllemű, korának megfelelő kényelmi szintjével rendelkező, fenntartható autót kívántak alkotni. Miközben – nem meglepő módon – a mindössze 351 példányban gyártott 2000 GT vitte a show-t és a Toyota nevet a hátán, a háttérben feltörekvő E10 feltűnősködés helyett inkább a tömegek elérésére kezdett specializálódni.

Tatsuo Hasegawának – kinek nevéhez a Publica is fűződik – és fejlesztőcsapatának nem volt könnyű dolga, ugyanis a konkurens Datsun B10 és a Subaru 1000 hasonló közönséget célzott meg. Ennek ellenére, vagy éppen ezen nyomásnak köszönhetően azonban a Corolla szinte összes tulajdonsága ideálisra sikeredett. A díszkrómokkal szegélyezett, és természetesen a klasszikus visszapillantókkal ellátott, 3.84 méter hosszú, kétajtós kisautó arányossága mellett kellemes összképet sugallt, méreteihez képest pedig meglepően tágas utastérrel rendelkezett.

Steppelt bőrülések, elefántfül, és egy minimalista műszerfal fogadta a sofőrt, melyen két praktikus köregység mutatta a legfontosabb tudnivalókat. Emellett járt rádió is, alatta a ventilátor karjai kaptak helyet. A gyártás során két, majd hárompontos biztonsági övvel, később pedig fejtámasszal is ellátták a Corollát. A történethez hozzátartozik, hogy az első szériás modellből a kupé mellett készült szedán, valamint kombi kivitel is, utóbbi szintén kétajtós volt.

A tervezés kezdetén ezer köbcenti alatti erőforrást szántak az E10-nek, végül aztán 1.1-es, 60 lóerős lett belőle, de ikerkarburátoros változat is készült, ami már 74 lóerővel gazdálkodhatott. 1969-ben elérkezettnek látták az időt a motorpaletta frissítésére: 1.2-es, 65 lovas lett az alap, szintén 1.2-es, 78 lóerős blokkot kapott a komolyabb változat. Az E10 négysebességes manuális váltóval, illetve kétsebességes automatával volt elérhető. Futóműve elöl MacPherson volt (japán autónál először), hátul a laprugók keménységét speciális módon csillapították, továbbá érdemes megjegyezni, hogy a Corolla futóműbeállításait folyamatosan csiszolgatták már az első széria ideje alatt is. A fejlesztések sorát bővítette, hogy a kezdeti dobfék helyett a későbbiekben bizonyos variánsokhoz tárcsaféket is lehetett rendelni.

Az 1968-ban az Egyesült Államokban és Ausztráliában is bemutatkozó Corollát 1966-tól 1970-ig gyártották (egészen az E100-as, hetedik szériáig meg is tartották ezt a modellciklust), és már az utolsó évében elérték az egymillió eladott példányszámot. Az E10-nek tehát négy éve volt kitaposni azt az ösvényt, ami mára sztrádává bővült, és melyen 51 év alatt csaknem 44 millió Corolla gurult végig (hozzávetőlegesen 26 millió Japánban, és 18 millió a világ többi részén), egészen elképesztő számok ezek.

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak