Trabant-kaland – a sorsolás és a fotópályázat végeredménye

Tegnap eldőlt, hogy ki lesz Trabink új gazdája, illetve az is, hogy kik voltak azok, akik a nyertes képeket készítették túránk alatt az autónkról. Izgalmas délután volt, annyi szent, a kaland egy újabb fejezete zárult le, vagy inkább kezdődött el ezzel.

Mátó Zoli kérdezte tőlem még a debreceni kalandozásunk alatt, hogy izgultam-e akkor, amikor június 22-én elindult az országjáró körút. Nem tudtam épkézláb választ adni a kérdésére, mivel egyrészt még nagyon az elején voltunk, másrészt magam sem tudtam, hogy izgalom, várakozás, vagy inkább a kettő együtt kavargott bennem az első napon. Ha ezt a kérdést az utolsó napon, és azzal kapcsolatosan kapom meg, akkor rávágtam volna, hogy „igen, izgultam, nagyon is, mert a végén kellett a legjobban koncentrálni”. Viszont a sorsolás előtt meg sem kellett volna kérdezni, hiszen kiült az ábrázatomra a feszültség, mert ugyan elég nagy felelősség 2664 kilométeren át kormányozni egy Trabit, de még nagyobb kisorsolni azt! Egyfelől több mint 230 kérdőívet kellett átbogarásznom, kiszűrni a hibásakat, majd a korrekteket összepárosítani az utalási adatokkal, végezetül mindent alaposan átnézni, hogy aztán sorsolhassak, másik oldaláról tekintve pedig nyilván kíváncsian vártam, hogy Fortuna Istennő kit szemelt ki magának. Úgy érzem, hogy Honffy Dániel személyében jó gazdája lesz a Trabinak, és bár az egyeztetések még hátravannak, remélhetőleg az átadás is keleti vasak között fog zajlani!

A fotópályázat képeit a túrát követően szépen összegyűjtöttem, majd átküldtem Csengének zsűrizésre, ő pedig hosszas gondolkodás után az alábbi három fotót választotta ki. Köszönjük mindenkinek a részvételt, a többi pályamunkát rövidesen egy galéria keretében mutatjuk meg nektek.

  1. helyezett: Gáspár Péter

1hely

A kép a „Mindegy, hol járunk, barátot találunk” címet viseli, és a nemessándorházi domboknál készült, természetesen egy másik Trabantból. Gratulálunk, nyereményed egy 30.000 forint értékű vásárlási utalvány a motorolajat.hu felajánlásából, valamint egy RetróVasak ajándékcsomag!

  1. helyezett: Zádori Ágnes

2hely

A tokaji kilátóból lett lekapva a Trabink, miközben a körforgalomba igyekeztünk egy kajakkal a tetőcsomagtartónkon, hasonló gondolatok kavarogtak a fejünkben, mint ami a feliraton olvasható, miután letettük az autót, jöhetett is egy kis borkóstoló. 🙂 Gratulálunk, nyereményed egy 15.000 forint értékű vásárlási utalvány a motorolajat.hu felajánlásából, valamint egy RetróVasak ajándékcsomag!

  1. helyzett: Hencs Krisztián

3hely

Krisztiánék Vonyarcvashegyen parkoltak be mellénk, hangulatos kép lett ez is, büszkén pózolnak a Trabantok a fotón. Gratulálunk, nyereményed egy RetróVasak ajándékcsomag!

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?