Trabant-kaland – részletes programterv

Íme a túránk – folyamatosan frissülő – úti- és programtervezete, értelemszerűen percre pontos érkezési időpontokat nem tudunk mondani, de nagyjából meghatároztuk, hogy mikor találkozhattok velünk, illetve a Trabinkkal.

trabant101

1. hét

06.22. – 1. állomás: Gyula, Gyulai vár, érkezés várható időpontja 12 óra, a vár melletti parkolóban tervezzük a megállást, körülnézünk, fotózunk, majd indulunk tovább a 2. állomás felé, amely Békéscsaba lesz, azon belül is a Korzó tér, illetve annak környezete, ahová előreláthatólag 14 órára érkezünk meg.

06.23.Szolnok – 11 órakor pöfögünk be a városba, Ifj Kánya Zoltán társaságában a MÁV Csomóponti Művelődési Központhoz vezet az utunk, ahol a Polgári Védelmi kiállítást nézzük meg és persze írunk is róla a későbbiekben. Ezután indulunk tovább közösen a Turisztikai és Szabadidő Központba, a Tiszaligetbe, ahol 16 órától egy kisebb keleti autós találkozót szerveznek a Trabant-kaland apropójából. Baráti beszélgetések, autós sztorik, büfé, este pedig tábortűz várja az érdeklődőket, gyertek minél többen!

06.24.Hajdúszoboszló – 10 óra magasságában érkezünk a városba, az Árpád utca 1. szám alatt állunk meg, itt található ugyanis a Géptár, ahol veterán autók, motorok, régi használati tárgyak kiállítása tekinthető meg, illetve pár óra erejéig mi is, nézzetek el arrafelé. Délután a Keleti Blogos srácok vendégei leszünk Hajdúböszörményben, ugyan ez nem nyilvános esemény, de természetesen beszámolunk majd erről is!

06.25. – 13 órakor gurulunk be Debrecenbe, az esti órákban a DKV Közlekedéstörténeti emlékszobáját tervezzük megnézni, illetve az EMTC (Észak-magyarországi Trabant Club) oszlopos tagjaival találkozunk, a pontos időpont még kérdéses, a helyszín vélhetően a Péterfia Rock Söröző lesz.

06.26.Nyíregyháza – 13 órakor érkezünk meg a Nyíregyházi Állatparkba, bár ez nem kifejezetten „retró program”, vasárnapi nap lévén vélhetően sok család megfordul majd a helyszínen, így aki szeretne egy kicsit nosztalgiázni, vagy a gyerkőcöknek megmutatni, hogy mivel is közlekedtek anno, bátran lépjen oda a Trabanthoz, fotózza le, tapogassa körbe, és ha mi is mellette vagyunk, természetesen be is lehet ülni az autóba.

2. hét

06.27.Tokaj egy igazi gyöngyszeme Magyarországnak, a délutánt a sétálóutcában tervezzük eltölteni, annak környékén fogunk leparkolni, 12 óra környékén érkezünk, este egy kis lazítás következik, 1-2 pohár bor társaságában felkészülünk a következő pár napra, hiszen Balatonlelléig közel 500 kilométernyi utazás következik.

06.28.Eger – 13 óra körül érkezünk meg az Egri vár szomszédságába, körülnézünk a Dobó István téren, ezt követően pedig a Beatles múzeumot is útba ejtjük, este a festői szépségű Vécs falujába gurulunk, az elkövetkező két estét ott töltjük majd.

06.29.Gyöngyös – a MaxiRádió vendégei leszünk, a pontos időpont még kérdéses (update: 15 órától leszünk a Jókai út 4. szám alatti szerkesztőségben), attól függ, hogy mikor lesz szabad a stúdió, a további programok is ennek függvényében alakulnak majd! (update 2.: Valériával, a Trabi korábbi tulajdonosával is találkozunk, illetve lesz még Gyöngyösön egy kis közönségtalálkozónk is, ahogy lesz időpont, bővítem ezt a mondatot.)

06.30.Budapest – délelőtt 11 órára tervezzük az érkezést, méghozzá Gazdagrétre, a Csiki-hegyek utca 1. szám alá, ahol néhány Szomszédok-hangulatú fényképet készítünk, gyertek el ti is nosztalgiázni! Majd Warvasovszky János műhelyébe látogatunk. Sajnos a korábban terveink között szereplő Álomautó múzeum bezárt.

07.01.Dunaújváros – 11 órára futunk be a Szalki-sziget kempingjébe, ahol ismét egy kisebb retró-találkozó vár minket, mindenkit szívesen várunk, illetve a hétvége további napjain is érdemes kilátogatni a helyszínre, hiszen a Liberté Francia Autós találkozó fogadja az érdeklődőket.

07.02.Balatonlelle – viszonylag hosszú utat követően érkezünk meg Balatonlellére 16-17 óra körül, ahol a magyar tengernél szeretnénk egy kis időt eltölteni, lehetőleg olyan helyen, ahol a Trabit is néhány szép fotón meg tudjuk örökíteni, pontos helyszínért figyeljétek aznapi facebook-bejelentkezésünket!

07.03.Fonyód, Keszthely – 12-13 órakor pöfögünk be a fonyódi kikötőhöz, majd Keszthelyre, a Cadillac múzeumba is elautózunk, onnan is jelentkezünk egy vérbeli veterános riporttal.

3. hét

07.04. – Vonyarcvashegy – egy viszonylag könnyedebb napot tervezünk, hiszen ekkor már közel két hete leszünk úton, a Csónakkikötőt fotózzuk végig, utána Zánkára, az ifjúsági táborhoz is elpöfögünk a Trabival.

07.05. – Gyenesdiás – A koradélutáni (13-14 óra) órákban  ellátogatunk a Természet házába, mely a Keszthelyi-hegység élővilágát hivatott bemutatni, illetve a közelben lévő Festetics Imre állatparkba is átmegyünk, ha valaki szeretne hozzánk csatlakozni, ezeken a helyeken megteheti!

07.06. – Nagykanizsa – 13 óra körül a Kanizsai Várkapunál lesz az első állomáspontunk, majd a Magyar Plakátházba látogatunk, mely az Erzsébet téren található.

07.07. – Zalaegerszeg –  szállásunk elfoglalását követően a kora délutáni (13-14 óra)  Göcseji skanzenben és környékén leszünk megtalálhatóak, majd ezt követően 16-17 óra körül a TV Toronyhoz látogatunk el.

07.08. – Kaposvár – Sásd – Kaposváron előreláthatólag 14 órakor  a Kossuth tér környékét célozzuk meg a Trabival, bár autóval elég korlátozottak a lehetőségeink, igyekszünk néhány jó képet lőni. Ezt követően megnézünk néhány egyedi építésű Trabit, először Kaposváron, majd Sásdon is.

07.09. – Pécs – Orfű – a délelőtti órákban érkezünk Orfűre, itt lesz a szállásunk, majd Pécsre gurulunk, ahol a Széchenyi tér, a Vasarely múzeum, valamint a Zsolnay negyed van tervbe véve, a délutánunkat itt töltjük, este 18 óra körül az Orfűi-tónál zárjuk a napot.

07.10. – Szekszárd – ismét egy „városnéző” délután következik, a Garay téren és a Béla király téren teszünk látogatást, 15 óra környékén számítsatok ránk, majd a kilátóhoz is felgurulunk, azt csicseregték a madarak, hogy a parkolóból elég jó képeket lőhetünk.

07.11. – Kiskunhalas – ismét találkozunk Zolival, Budapest után végre újra közösen pöföghetünk, elgurulunk a Sáfrik szélmalomhoz a délután folyamán, de a Végh-kúriánál és a főtéren is megfordulunk majd.

07.12. – Szeged – utolsó teljes napunkon a napfény városába látogatunk, a kora déluái terveink között szerepel a Dóm tér, a Kárász utca, a Móra Ferenc Múzeum és a Szent István téren található víztorony meglátogatása.

07.13. – Békés  – ez a napunk már a hazaút szellemében fog zajlani, Békésen persze még kattint Csenge néhány képet, ám mivel itt nőtt fel, ezért nem kell sokat keresgélni a helyszíneket. Amint elbúcsúztunk, Mezőtúrra vezet az utolsó 50 kilométerem, immár egyedül, érkezésemet követően a kaland körülbelül 2500-2600 kilométert és 21 napot követően hivatalosan is véget ér.

Ne feledjétek, hogy amennyiben július 13. éjfélig támogatjátok minimum 601 forinttal a Trabant-kalandot, illetve kitöltitek helyesen a hozzá tartozó kvízt, megnyerhetitek túránk kétütemű főszereplőjét! Továbbá érdemes lefotózni az autót és elküldeni nekünk az elkészült képet, hiszen értékes nyereményeket kapnak a legjobb művek készítői!

Részletek itt: retrovasak.hu/tamogasd-a-kalandot-nyerd-meg-a-trabantot/

és itt: retrovasak.hu/trabant-kaland-fenykepezz-es-nyerj/

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?