VIII. Közép- Tisza- Vidéki Veterán Jármű Találkozó és Kastélytúra

Tartoztunk még ezzel a beszámolóval, ugyanis jelen voltunk a találkozón, vagyis annak egyik állomásán, egészen pontosan a mezőtúri megállót szemeltük ki egy kis nézelődésre és fotózásra.

A pénteki, szolnoki gyülekező és vacsora után másnap reggel indultak a túra résztvevői Törökszentmiklósra, majd onnan Mezőtúrra, ahol a Közösségi ház melletti parkolóban gyűltek össze, illetve váltották egymást a veterán járművek. Voltak szép számmal autók is, érdeklődők is, így remek hangulatban zajlott a délelőtt, mindenki megtalálta az ízlésének megfelelő járművet, volt ott 1938-as Fiat Topolino, Skoda 110R Coupe – melynek motorja fölött kedélyes eszmecsere zajlott – , de akadt Zaporozsec és OT-rendszámos Dacia is!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Külön kiemelném azt a fehér Feliciát, amelynek minden porcikáján érződött a veterán szellemiség. Szintén nagyon kellemes élmény volt, hogy megfért egymás mellett a Trabant, a BMW, de még egy Mach 1-es Ford Mustang is, hogy arról a pár csodáról ne is beszéljünk, amiről lemaradtunk, mert mire megérkeztünk, addigra már tovább is álltak, köztük volt egy „púpos” Wartburg is, azért azt a járgányt nagyon megnéztük volna.

A kedvenc jelenetem egyértelműen ahhoz a mezőtúri bácsihoz kötődik, aki egy gyönyörű, almazöld Zsigulit használ a hétköznapokban, a találkozó ideje alatt pedig rákanyarodott a parkolóra, a szervezők meg kis híján betessékelték, csak aztán rájöttek, hogy ő a boltba jött. Kedves pillanat volt és nagyon tetszett, ahogy hirtelen minden szempár a Zsigulira szegeződött, igazán megérdemelte a figyelmet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szépen-lassan elszállingóztak az autók Szarvas irányába, búcsúzóul még alaposan körbenéztem a regisztrációs sátor mellett álló Mercedes-Benz 230-at, majd mérgelődtem egy kicsit, hogy a Feliciáról miért nem készítettem képet, miközben kifelé gurult. Aztán mit ad Isten, a közeli zebránál ácsorogva megláttam a fehér Skodát, amint vár a lámpa szabad jelzésére, teljesen egyedül, így végül csak sikerült elkapnom a pillanatot.

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?