VW Golf III – egy új korszak kezdete

A harmadik Golf generáció 1991 augusztusában jelent meg a piacon. Visszatekintve egyértelműen kijelenthető: a Volkswagen ezzel a modellel új korszakot nyitott a biztonság szempontjából. A Golf III volt az első olyan sorozat, amely 1992-től kezdve első légzsákokkal készült, de a karosszéria gyártását érintő fejlesztések is hozzájárultak a jelentősen megnövekedett ütközésbiztonsághoz. A harmadik generáció mindemellett óriásit lépett előre a formatervezés terén is: ez volt az első ék alakú Golf.

A Golf III gyökerei egészen 1985-ig nyúlnak vissza. Míg Mihail Gorbacsov átvette a Kreml irányítását Moszkvában, a 17 éves Boris Becker pedig lemosta ellenfelét a teniszpályáról a wimbledoni döntőben, addig Wolfsburgban a harmadik Golf fejlesztése hivatalosan is elkezdődött. 1987 februárjában Herbert Schäfer vezető tervező kilenc különböző változatot mutatott be az igazgatótanácsnak, amelyek mind a következő Golf modellre tettek javaslatot. A következő hónapokban megtörtént az eredmények megvitatása és addig finomították azokat, amíg decemberben eljutottak a lehető legtökéletesebb formatervig, és a rajzasztalról lekerülve elindult a megvalósulás útján.

1991-ben a Golf III már készen állt a sorozatgyártásra. Herbert Schäfer így látta ezt a folyamatot: “Az egyes Golf modelltől a kettes Golf felé haladva először az autót tettük nagyobbá, még erőteljesebb motorokkal szereltük fel és javítottunk annak kezelhetőségén is. A harmadik generációnál a formatervezésé volt az elsőbbség. Megtaláltuk azt a külsőt, amely annyira jellemző a Golfra, és ami minőséget és biztonságot közvetít.”

A határozottan szélesebb nyomtáv erőteljes megjelenést kölcsönöz az autónak az utakon, az előző generációval szemben a kerekek szoros egységet képeznek az áramvonalasan tervezett karosszériával, melynek légellenállási együtthatója 0,30 volt. Annak ellenére, hogy egyetlen részlet, forma vagy alkotóelem sem közös az előd modellel, ez a generáció egy semmi mással össze nem téveszthető Golf volt. A Golf III-as változatából 4,83 millió darabot értékesítettek a következő széria megjelenése előtt.

Címkék

Kapcsolódó tartalmak