fbpx

Warszawa – örökül a szovjetektől

Mindössze néhány év telt el a második világháború óta, a bizonytalan jövőjű lengyel autóipar pedig nagy, ám előre eldöntött válaszút elé került. A Fiattal alakuló bimbózó barátság, és az 1100-as modell gyártásának lehetősége gyorsan összeütközött a szovjet érdekekkel, így maradt a Pobeda, azaz a GAZ-M20, melyből végül megszületett a Warszawa.

1950-ben a lengyelek súlyos (közel 400 millió zlotyinak megfelelő) összeget fizettek a szovjeteknek, ezért cserébe megkapták a gyártási jogokat, a szükséges eszközöket, valamint alkatrészeket is. Egy évvel később, 1951. novemberében aztán elkészült az első Warszawa, melyből egyébként évi 25 ezer darabot gyárthattak volna a legyelek, ám ez a szám még az ötvenes évek vége felé is csupán karcolta a tízezret.

Kezdetben 2.1 literes, 50 lóerős, oldalt szelepelt négyhengeressel szerelték a modellt, az 1360 kilogrammos, 4.66 méter hosszú M20, majd M201 105 km/órás végsebességre volt képes, és a gyári fogyasztást 13 liter körül határozták meg. A lengyelek később változtattak az erőforráson, a módosítás nyomán a már felül szelepelt blokk 70 lóerővel bírt, az M202-re átkeresztelt típus végsebessége pedig ideális esetben a 130 km/órát is elérhette, bár utazótempónak nyilván nem ezt javasolták. Ekkorra már a lengyel ipar is utolérte magát, és képesek voltak biztosítani az alkatrészellátottságot az FSO részére.

A jelentős külső változtatásokig egészen 1964-ig kellett várni, ekkor jelent meg az M203, a már lépcsőshátú kivitel osztatlan szélvédőt, illetve új kialakítású hűtőrácsot/indexburákat kapott, a beltér esetében érdemes még megemlíteni a műszerfal átalakítását is. 1965-ben került piacra a kombi változat (203/204 K), de pick-up verzió (204 P) is létezett a Warszawából.

1968-ban, a Peugeot-val kialakult „számháború” miatt átnevezték a típust M223/224-re. Az incidens nem volt hatással a modellre, sőt, éppen ebben az időszakban érték el a lengyelek a gyártási szám csúcsát, ami még mindig nagyjából hétezerrel volt kevesebb az engedélyezettnél.

A nálunk leginkább taxiként, vagy éppen rendőrautóként ismert Warszawák helyét aztán – évtizedekkel a meghiúsult együttműködés után – átvették a Polski Fiatok. 1967-től egészen 1973-ig párhuzamosan létezett egymás mellett a két márka, ám a Warszawák gyártását a 254.471. darab elkészültét követően leállították.

Bense Róbert

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb