Wartburg 353 – keletnémet igásló

A hosszú évtizedeken keresztül gyártott, ugyan kisebb-nagyobb módosításokon átesett 353 jellegzetes hangja, és irtózatos ajtócsapódása a mai napig kitörölhetetlen emlékként él mindenkiben, aki élete során legalább egyszer ült Wartburgban.

A púpos áramvonalas formája után bizony kissé puritánnak bizonyult az új modell ám a hatvanas évek végéhez közeledve az aktuális autóforma-divatot is figyelő tervezőket ez a tény egyáltalán nem izgatta. Az újkarosszériás Wartburg 1966-ban jelent meg, akkor még 1000 néven. Az autó elnevezése utalt az egyliteres, kétütemű motorra, amely 45 lóerőt tudott. Bár ekkoriban műszaki oldalról már megvalósítható lett volna a négyütemű erőforrás, gazdasági megfontolásból mégis az elavultabb konstrukciót alkalmazták. A később már 353-nak nevezett típus 50 lóerős motort kapott, emellett létrehozták a Deluxe változatot is, amely a magasabb komfortot jelölte.

war1

1975-ben mutatták be a 353w típust, ami ugyan külsőre szinte azonos volt elődjével, mégis számos dolgot módosítottak rajta. Futóművét és fékrendszerét is átalakították, ami csak jót tett a Wartburggal, hiszen – bár a KGST-autókhoz képest egész dinamikus volt – az úttartása és a fékek hatékonysága hagyott maga után némi kívánnivalót. De az autó belseje is átalakult, a műszerfal új kialakítást kapott, a biztonsági kormányoszlop, és a hátsó övek mellett 1978-tól már hátsó ablakfűtést is lehetett kérni a 353w-hez. Volt hátránya is az újításoknak, a króm dísztárcsák és kilincsek eltűntek, bár a Deluxe változatnál továbbra is elérhetőek maradtak. A kormányváltó mellett később a padlóváltós változat is megjelent, ám mivel a lényeget nem dolgozták át (csak a kapcsolás mikéntjén változtattak), ez a próbálkozás egy megbízhatatlan váltót eredményezett. A hibák ellenére mégis közkedvelt maradt a típus, ami nem is csoda, hiszen a 8-10 literes fogyasztással, 130 km/órás végsebességgel, tágas belső térrel és az 525 literes csomagtartóval kevés vetélytárs vehette fel a versenyt.

war3

A nyolcvanas évek végén aztán ismét jelentős változások történtek, a berlini fal leomlása előtt egy évvel kiadták az 1.3-as, VW motoros Wartburgot, de hiábavalóak voltak a fejlesztési törekvések, mivel az autó ekkorra már menthetetlenül elavultnak számított. Mint majdnem minden KGST-márkának, a Wartburgnak is a rendszerváltás volt a halálos ítélete. Mivel a 353 új motorja az árcédulákat is átrajzolta, erősen lecsökkent a forgalom, ami a tönk szélére sodorta a Wartburgot. Az Opel megvette a gyárat, 1991 áprilisában pedig 152.000 négyütemű és 1.2 millió kétütemű 353-as legyártása után megszüntették a típust, és magát a márkát is.

war2

Eisenachban 24 éve gördült le a gyártósorról az utolsó 353-as, mára ismét a település felett magasodó vár birtokolja egyedüliként a Wartburg nevet. Türingia egykor legnagyobb autómárkája az NDK összeomlása után elveszítette a harcot az árban és minőségben is jobb nyugati autókkal szemben. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott, az idő múlásával egyre kevesebb példány pöfög majd az utakon.

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény, hozzászólás?