A Trabant kanapé és egy barátság rövid története
Ez a mese több mint egy évvel ezelőtt kezdődött amikor megismertük BoLHáékat – azaz Bellát és Zolit. Természetesen a Trabantozás volt a közös pont először, egy kávé mellett ki is tárgyaltak a fiúk minden lényeges részletet amíg mi Bellával már egy fél órás ismeretség után az esküvőjük részleteit latolgattuk.
Azóta eltelt egy év és nem gondoltuk volna, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire szoros barátság fog kialakulni közöttünk. Bella szólt január végén, hogy február 3-ra van időpontja egy esküvői ruhaszalonba és gondolta, elmehetnénk ketten megnézni egy bizonyos ruhát. Mondanom sem kell, hogy nem az lett A Ruha de a végén a tökéleteset választotta ki.
Teltek-múltak a hónapok és megkaptuk a meghívót a Nagy napra…Ekkor jött a dilemma: No, de mi legyen a nászajándék? Valami olyat szerettünk volna amiből biztosan nem fog három darab még a szekrényben kallódni, ötletes és nem mellesleg ha ránéznek mindig mi fogunk az eszükbe jutni róla. Petinek támadt egy nagyszerű de elsőre kissé túlzásnak tűnő ötlete: Trabant kanapé. Nagyjából azonnal megszületett a döntés, hogy igen, ez a tökéletes ajándék, vágjunk is bele!
Kétszer is megjártuk a bontót, hogy találjunk egy olyan kombi Trabantot aminek a kasznija már úgysem kell senkinek. Másodjára Peti sikerrel járt, talált egy törtfehér négyütemű Trabit és el is hozatta a „fenekét”. Kicsit furcsán néztek rá a bontóban mikor kérte, hogy vágják már le itt meg itt meg itt …
Ezután jött a férfimunka: az édesapja közreműködésével a Trabipopóból csak a hátfal és a hátsó oldalelemek maradtak meg. Négyütemű lámpatest és lökhárító lett a jófogásról, igaz kék de majd megoldjuk…Ekkor jött a fejtörés, hogy kellene egy váz a kanapéhoz de miből legyen? Fából? Nyikorog meg nem túl erős. Fémből? Igen, az már jó lesz. Ehhez kellett egy műszaki rajz, amihez szintén Peti édesapja segédkezett.
A lakatos bő egy hét alatt össze is rakta, nagyon profi lett. Hazavittük és elkezdődött a festés. Lefújtuk a vázat, majd elkezdtem csiszolni az elemeket. Az elemek festése is Petire maradt, rontsa el inkább ő, de a szűkös lehetőségeinkhez képest állíthatom, hogy egész profi lett a „fényezés”. Miközben száradtak az elemek, folyt a lámpabura, szivacs és textil beszerzése majd a kárpitozás előkészítése ami furnér lemez méretre illetve formára vágását jelenti. miután megvolt a szivacs, Peti azt is méretre vágta, ezután ragasztópisztollyal hozzárögzítettük a falaphoz amire műszálvatta-paplan majd a választott sötét szürkésbarna textil került. A karfát megcsinálni nem volt olyan egyszerű, mint elképzeltük , mert ugye ívelt és profi gépek híján ollóval és szikével kellett formára vágni őket. Az egyik sikerült is de a másiknál megcsúszott a vágás és az azon keletkezett mélyedést a lehullott szivaccsal kellett kipótolni.
Amikor ezen a nehézségen is átvergődtük magunkat, jött a fúrás- azaz a kanapé összeállítása. Peti megküzdött a vázzal, nem volt egyszerű kifúrni a csavarok helyét rajta. Ekkor kerültek helyükre a zsanérok is amik segítségével lehet felnyitni az ülést és pakolni a kanapé aljába.
A kanapé életre keltése az áram segítségével az egyik barátunk, Nyíri Máté közreműködésével jött létre. Mindezek után már csak az volt hátra, hogy Peti összeállítsa a kanapét és helyükre kerüljenek a részletek, úgy mint a rendszámtábla, a díszléc benne a gumival, a lámpatest körüli gumi és a legvégén a kanapé belsejét adó farostlemez.
A cikkben az idő nincs pontosan megjelölve de azt meg kell említenem, hogy az esküvő . időpontjára, 2017. augusztus 12-re (Éljen az ifjú pár!) nem lettünk készen időhiány miatt ezért csak most, két héttel utána tudtuk átadni az ajándékot. (Mondanom sem kell, hogy az eredeti gyári új prizmákat az átadás napján szereztük be…:D)
Akármennyire is sok munka volt, élveztem minden pillanatát és örülök, hogy emellett az ajándék mellett döntöttünk. BoLHáék megérdemlik, hogy az otthonukat is a Trabantszerelem lengje be, hiszen annyi mindent adnak ennek az egyre növekvő közösségnek. Isten éltessen Benneteket, üljetek annyit ezen a kanapén együtt, hogy kikopjon a kárpit, bármikor ezer örömmel újra húzzuk nektek !
Soós Barbara és Kovács Péter