fbpx

Bugatti EB110 – szélsebes ritkaság

Nem egy kifejezetten szemet gyönyörködtető modell, sőt még túlságosan ismertnek sem mondható, lévén nagyon kevés készült belőle. Ám irdatlanul gyors és rengeteget ér, ráadásul annak idején hipermodernnek számított.

A különleges jármű története egészen a nyolcvanas évek közepéig-végéig nyúlik vissza, ekkor ugyanis számos gyártó dobott piacra komolyabbnál komolyabb szupersportautókat, egy olasz vállalkozó, bizonyos Romano Artioli pedig lehetőséget látott a Bugatti feltámasztásában. Olyannyira hitt a legendás, ámde megtépázott márkanévben, hogy megvásárolta a névhasználati jogot, és Modenában építtetett egy modern, a kornak tökéletesen megfelelő üzemet, ráadásul a Lamborghini legendás mérnökét, Paolo Stanzanit és formatervezőjét Marcello Gandinit is sikerült beszerveznie csapatába.

bugatti-eb-110-939

A két ász feladata egy merőben új sportautó fejlesztése volt, megoldásaikat végül 1989-ben prezentálták, eddigre már több neves befektető is a Bugatti mögé állt. Az EB110-et végül Ettore Bugatti születésének századik évfordulóján, 1991. szeptember 15-én mutatták be Párizsban, a fátylat maga Alain Delon lebbentette le az extravagáns sirályszárnyasról. Megadták a módját, ám nem csak a külsőségek miatt volt érdekes az EB110 GT!

Az alumíniumból készült karosszériaelemekkel rendelkező, másfél tonnás, 4.4 méter hosszú és csaknem 2 méter (194 centiméter) széles gépezetben egy 3.5 literes, 561 lóerős V12-es erőforrás dübörgött. 1992-ben, Olaszországban, a Nardo tesztpályán (visszapillantók nélkül) 342 km/órás csúcssebességet produkált a GT, ez akkor világrekordnak számított. Ám még ebben az évben bemutatták a 150 kilogrammal könnyebb és 50 lóerővel erősebb SS-változatott (ebből Michael Schumacher is vásárolt egyet). Az új kiadás 3.2 másodperc alatt teljesítette a százas sprintet, és egészen 348 km/óráig volt képes gyorsulni.

bug2

Sajnos azonban hiába az elképesztő eredmények, a Bugatti rossz időben született újjá, hiszen a bejáratott modellnevek mellett kevés esélyük volt labdába rúgni. Ennek az eredménye sajnos az lett, hogy 139 darab EB110GT/SS legyártása után a cég 1995-re csődbe ment, a félkész darabokat és a már meglévő alkatrészeket/karosszériákat eladták, a Bugatti név pedig 1998-ban a Volkswagen kezébe került. Persze ne felejtsük el, hogy az EB110 nélkül a márka talán azóta sem kelt volna életre.

Bense Róbert

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb