Christine és a kuzinok: A Plymouth Fury története, 5. rész: Fury-k 1960-tól 1962-ig | Villám Veterán

A Christine az egyik legismertebb amerikai thriller, amiben egy autó a fő gonosz, ráadásul emiatt a film miatt vált az uszonyos Plymouth Fury híressé!

A Plymouth Fury-k történetéről szóló cikksorozat első részében Christine nagyapjával, a Cranbrookkal ismerkedhettél meg, majd a második és harmadik részben a Belvedere-ekről olvashattál. Az előző részben kizárólag az ’59-es modellekről írtam, hiszen ebben az évben vált önálló típussá.

A Fury mindig is a Plymouth egyik legsportosabb modellje volt. A „Fury” dühöt, dührohamot jelent, ráadásul az angolszászok ezzel a szóval jellemzik a görög mitológia bosszúálló istennőit, az Erinnüszöket is.

A Fury az ’59-es modellévben vált önálló típussá, előtte a csúcsmodell Belvedere-ek egyedi, sportos változatának jelölése volt. A ma is megszokott kivitelek mellett B-oszlop nélküli, kétajtós „hardtop” kivitelben is rendelhetőek voltak, ráadásul Sport Suburban néven kombi változatok is készültek – ’56-tól a Plymouth a kombikat a „Suburban”név alatt önálló típusként értékesítette, melyek legerőteljesebb, legsportosabb változata a Sport Suburban volt, ami gyakorlatilag a Fury kombi változatát jelentette. De lássunk is pár 1959 utáni V8-as méregzsákot!

Plymouth Fury, 1960

A ’60-as modellévre a Plymouth-okat ismét áttervezték, ám az előző évben még stílusosan uszonyos kivitel erre az évre már kissé elavulttá vált. A ’60-as Lincoln Continental megjelenésével a Forward Look formatervezői irányzat ideje lejárt, amit a trend alapítója, Virgil Exner nagyon rossz néven vett: egyes elbeszélések szerint az új évtized uszony nélküli típusait gúnyosan csak „kopasztott csirkéknek” nevezte.

Akárcsak az ’59-es modellév Fury-ait, ezeket a modelleket is 12 féle motor- és váltókombinációval lehetett rendelni. A legerőteljesebb változatok egy 6.286 köbcentis, 330 lovas, 576 newtonos V8-ast kaptak, ami a kabrió kiviteleket 7,3 mp alatt gyorsította 100-ra. Csúcssebessége 199 km/h volt, átlagfogyasztása 26,0 liter körül lehetett.

Plymouth Sport Suburban, 1960

Ha már fentebb kitértem a kombi változatokra, ejtsünk is pár szót a ’60-as Sport Suburbanról is. Ezeket a behemót sportkombikat gyakran kéttónusú festéssel látták el, melynek célja a kabriózás látszatának keltése volt.

Ez persze egy ekkora puttonyos esetén szinte lehetetlen, viszont B-oszlop nélküli „hardtop wagon” formájában is rendelhető volt, ami legalább az utasok számára egy felhúzott kabriótető érzetét keltette.

A lomhább változatok egy 5.205 köbcentis motort kaptak, ami 230 lóerő leadását tette lehetővé. A SonoRamic Commando esetén már más volt a helyzet, ezek 330 lovasak voltak és 624 Nm-nyi nyomatékot adtak le. Ezt egy 3 sebességes kézi váltóval párosították, közös munkájuk egy 197 km/h-s csúcssebességet eredményezett, illetve 7,7 mp alatt gyorsította az 1.990 kiló öntömegű géptestet 100-ra.

Ugyanezt a motort e MOPAR-ok 3 sebességes TorqueFlite nyomógombos automata váltójával is lehetett rendelni, mik ugyanakkora csúcssebességre és gyorsulásra voltak képesek, a különbség, hogy az automaták átlagfogyasztása nagyjából 2,0 literrel több, 28,0 liter volt.

Plymouth Fury, 1961

A ’60-as évek eleji MOPAR-ok már saját korukban is elég bizarrnak tűntek, ezekre a formatervekre szokták azt mondani, hogy „Virgil Exner bosszúja”: Ahogy fentebb említettem, Exner nem tudta elfogadni, hogy saját design irányzatának, a Forward Looknak az ideje leáldozott, ráadásul az utolsó időszakban már csak követte az általa alapított trendet, így olyan groteszk autókkal állt elő, amiket senki sem akart megvenni.

Ez persze csak egy városi legenda, sokkal valószínűbb, hogy a MOPAR tervezők nem tudtak egyik pillanatról a másikra teljesen új formatervvel előállni, így megpróbálták egyesíteni az ’50-es évek „űr formaterveit” a következő évtized letisztultabb vonásaival. Nem tudom Te hogy vagy vele, de a ’61-es Plymouth-ok hűtőrácsa engem nagyon emlékeztet a mai Lexus-ok orrára…

A ’61-es modellévre a Fury motor- és váltókombinációja „csak” 10 lehetőségből állt. A csúcsmodellek paraméterei egyeztek a ’60-as példányokéval, viszont a SonoRamic V8-as 6.286 ccm-esre növekedett, a 100-as gyorsulás pedig 0,4 mp-cel gyorsabbá vált. Csúcssebessége változatlanul 197 km/h maradt.

Plymouth Sport Suburban, 1961

A Fury-k kombi megfelelőinek esetén szintén történt némi változás, ám ez többnyire a küllemi részletekben ki is merült. A motor némileg erőteljesebbé vált, markáns fejlődésről sajnos nem beszélhetünk.

Plymouth Fury, 1962

’62-re a Plymouth-ok egy teljesen új formatervet kaptak. Az uszonyok végleg eltűntek, a géptest szögletesebbé vált. Ezek a modellek is elég groteszkek voltak, de jobban hasonlítottak a mai autókra, mint uszonyos elődeik.

Erre az évre a lóerők száma hatalmasat ugrott: A csúcsmodelleket egy 6.771 köbcentis, 420 lovas Max Wedge V8-assal szerelték, ami a 3 sebességes manuális váltóval párosítva a 195 km/h-s csúcssebességet is elérte, ráadásul 5,4 mp alatt gyorsult 100-ra!! Természetesen ehhez egy orbitálisan rossz fogyasztás párosult, közel 30,0 litert szürcsölt el 100-on.

Mit gondolsz, Neked a fenti modellek közül melyik a kedvenced? Te a kupé, kabrió vagy kombi mellett döntöttél volna? Oszd meg velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint