Csepel D350 – egy kihalt legenda

A Csepel, mint márka sokak számára ismerős lehet. Nem csoda, hisz egy időben az ország egyik legmeghatározóbb közúti járműve volt. Gyakran jut eszünkbe a strapabíró 344, mely, ha elindul a terepen, nincs akadály előtte. Civil változata a D350, a Csepel Autógyár legelső terméke volt.

Platósból volt a legtöbb. Ezt volt a legegyszerűbb összeszerelni és nagyon is praktikusnak is számított.

Ennek a járműnek a története még a II. világháború utáni pár évre nyúlik vissza. A közlekedés (is) olyannyira megsínylette a háborút, hogy gyakorlatilag nem maradt olyan gépjármű, mely megfelelő állapotú lett volna. A működőképes járműveket elhurcolták külföldre, itthon jóformán csak az összetákolt roncsok maradtak. Az ipar újraindításához teherautó volt szükséges. A sóvárgás, aggódás után azonban megjött a várt lehetőség. Az osztrák Steyr gyár szovjet fennhatóság alá került és mód nyílt a Steyr 380 terveinek átvételére.

Akinek sasszeme van, az megfigyelheti az egyik közös részüket: a futómű ugyanaz a két járműnél. Azonban a Csepelnél elhagyták a szép, gömbölyded formát és helyette sokkal egyszerűbb fülkét kapott. A gyár a háborúban lebombázott szigethalmi Duna Repülőgépgyár helyén létesült 1949. novemberében. Az első vezérigazgató Rákosi Mátyás sógornője, Bíró Ferencné volt. Ahogy folyt a papírmunka, úgy folyt a műszaki kidolgozás is. Az első D413 típusú motor összeszerelését 1949. december 21-én, Sztálin 70. születésnapján ünnepelték meg. 1950. február 1-jén adták ki, hogy április 4-re készüljenek el az első három teherautóval.

Teherbírása 3,5 tonna, ami a kisteherbírás közé sorolható, motorból gyártottak benzin és dízelüzemű erőforrásokat is. Mindkettő egyaránt 5,3 literes volt, 85 lóerőt teljesítettek. A gépkocsi 6,7 méter hosszú, 2,3 méter széles, tengelytávja pedig 3,7 méter. Hidraulikus fékrendszerrel és ötfokozatú manuális váltóval látták el. Végsebessége 75-80 km/h körül alakult.

A benzinest 1956-ig, a dízelt pedig 1958-ig gyártották. Méreteihez képest kis fordulókör jellemezte, a 16-20 literes, 100 km-en történő fogyasztása miatt pedig kifejezetten gazdaságosnak számított. A platóson kívül volt tartály, tűzoltó, billenős és számos egyéb kivitelű. A személyszállítóként funkcionáló darabokat „Fakarusznak” becézték. Ezek a járművek bányászbuszként üzemeltek, de néhol menetrendszerinti járatokat is teljesítettek. A típus nagyjából a ’70-es évekre kezdett eltűnni az utakról, fokozatosan szorították ki a ZIL és az IFA teherautók.

Rankasz Dezső