Dacia-kaland – na de mit kellett csinálni az autón?
Ez egy olyan kérdés, amibe évről-évre belefutunk. Általában a válasz egy hosszú sóhajjal kezdődik és olyan mondatokkal folytatódik, melyeket már mindenki hallott, akinek valaha is volt dolga keleti blokkból származó autóval. Ezúttal azonban más volt a helyzet és kezdetekben nem is nagyon tudtam volna rá mit válaszolni. Merthogy ez a Dacia úgy, ahogy Perger Zolitól hozzánk került, gyakorlatilag bevethető állapotban volt. A sors iróniája, hogy aztán mégis többet tologattam, mint a Trabit, a Ladát, vagy a Škodát együttvéve. Ettől persze még az 1310-esünk volt a legjobb bőrben, összességében pedig messze nem volt annyira foglalkozós, mint a korábbi évek kalandautói.
Magát az állapotát már ecsetelgettem, ellenben arra én magam is kíváncsi voltam, hogy milyen munkálatokat kellett a Dacián elvégezni, mielőtt hozzánk került volna. Zolit nem úgy ismerem, mint aki hagyná elanyátlanodni az autóit, így aztán rá is kérdeztem, hogy melyek voltak a legfontosabb mozzanatok. Akkor most jöjjön az, hogy egy kép többet mond minden szónál:
Tehát még indítás előtt kikapta a motort, alaposan átnézett mindent, szimeringeket és tömítéseket cserélt, majd a hűtőrendszer mosása és a friss fagyálló következett. Aztán jöhetett a fékrendszer átvizsgálása, csak fékolajat kellett cserélni, ebben az is közrejátszott, hogy műszakira felkészítés előtt kerülhetett a korábbi „új” tulajához a Dacia, így egy csomó alkatrész jóformán a leállítása előtt került bele. A felniket rendbe kellett tenni, új festést kaptak, a gumik is újra lettek cserélve. Aztán jött még egy alapos külső-belső ápolás a több év alatt lerakódott porréteg ugyanis nem az a fajta volt, amit egy tavaszi zápor csak úgy eltüntet.
Maradt még azért 1-2 apróság, amik azért képesek voltak bosszúságot okozni. Az egyik a behúzótekercs hibája volt: hol „kopogtatásra”, hol szép szóra, hol betolásra indult az autó. Ez a probléma még a tél beállta előtt orvosolva lett. Nagy szerencse volt, hogy az első autósboltban találtam raktáron (!) alkatrészt, így mehetett is bele az új, majd abban a tudatban, hogy ezzel már nem lesz probléma, el is pakoltuk téli álmára a Daciát.
Időnként persze ránéztem, beindítottam, mentem 1-1 kört. Semmi meglepő nem volt abban, hogy tavasszal pöcc-röff indult. Abban viszont már annál inkább, hogy a garázsból kiállva, a kapu nyitogatása közben, csendes magányában megállt és utána nem volt hajlandó elindulni. Betoltuk, nagy nehezen életre kelt, a következő leállításnál azonban ugyanez volt a jelenség. Gyanakodtunk az akksira, végül aztán kiderült, hogy megint csak a behúzótekercs volt a ludas, pontosabban az oxidáció. Biztos, ami biztos alapon aztán még a szénkefét is kicseréltettük.
A következő gond a műszerfallal volt, azon belül is a kilométerórával. 0 és 100 között olyan szinten liftezett, hogy csak saccra lehetett megmondani a sebességet. Ilyenkor persze segítségül hívtuk az okostelefonos sebességmérő alkalmazást, de ez inkább csak mint vészmegoldás jöhetett szóba. 100 fölött aztán már csak kb. 10 km/órát csalt felfelé, de azért az mégsem járja, hogy akkor mostantól mindenütt százzal repesztünk. Jöhetett a csere…
Zoli nagyon rendes volt, biztosított egy spirált, mielőtt átadta a Daciát, csak sajnos nem azzal, hanem magával az órával volt a hiba, eltörött benne egy rugó, lényegében javíthatatlanná vált. A csodálatos „Perger-féle alkatrész-almáriumban” azonban volt egy pont olyan napi számlálós egység, ami a TX-be kellett. Tökéletesnek ez sem bizonyult, de szakértő kezek között működésre lehetett bírni. Igen ám, csakhogy a ki-beszereléshez lényegében teljesen le kellett bontani a műszerpultot. Valahogy így nézett ki a harci helyzet. Természetesen Sanyi bácsi műhelye volt a főhadiszállás, mint már oly sokszor.
Szóval azért a Dacia is kapott egy szerelős sztorit, enélkül nem is igazi a kaland. Remélhetőleg több epizódot már nem kell ezzel kapcsolatosan megírni, már csak azért is, mert az elkövetkezendő napokban-hetekben beindulnak az események. Hétvégén Szatmárnémetibe vagyunk hivatalosak a Nemzetközi Dacia Találkozóra, június végén pedig jön az „50 éves a mi Daciánk” túra. Közte és utána további események várhatóak, de haladjunk csak szépen sorjában!
Bense Róbert
Fotók: Bense Róbert | Perger Zoltán
A Dacia-kaland fő támogatói: Duna Autó Zrt., Fortuna Bt., PlázaCopy Siófok, Motoparts Webáruház, Autotveszek.hu