Körbezümmögni a Balatont, avagy 400km fecskeháton

Van egy fórum, ahol egymás Simsonnal kapcsolatos problémáira keresünk megoldást, tapasztalatokat osztunk meg, néha pedig csak beszélgetünk erről-arról. Sokan megfordulnak itt, de van egy erős mag, akik már régóta együtt látogatják ezt a felületet. Akkor találtam rá, amikor magam is elkezdtem anyagot, ötleteket gyűjteni a fecském felújításához. Aztán ott ragadtam.

Egyik fórumtárs, Peti beszámolt róla, hogy épp most ért haza az évi rendes Balaton kerülő körútjáról az S51B-s motorjával. Ez nem kis teljesítmény egy ilyen motorral, figyelembe véve azt, hogy neki 420km összesen 40-42km/h-s átlagsebességgel, ami azt jelenti, hogy több mint tíz órát lovagol ilyenkor a Simsonja nyergében. Elismerésünket fejeztük ki, de közben valaki feldobta – lehet, csak viccből -, hogy jövőre majd elkíséri. Ehhez az ötlethez többen csatlakoztunk már akkor. Én is, bár kicsit féltem tőle, hogy bírja-e majd a gépem ezt a megpróbáltatást, mert bár én másik irányból közelítem meg a Magyar Tengert, mégis közel 400km-t jelent az út.

Telt múlt az idő, eljött a tél, rendbe raktam az akkor még erősen gyengélkedő blokkot a fecskén, és már úgy igyekeztem fölépíteni, hogy kibírjon egy hosszabb utat, lehetőleg útszéli matatás nélkül. Tavasszal már elkezdtem próbálgatni a környéken, 30km-es távokon, aztán egyre nagyobb sugarú körökben, végül 125km-ig jutottam úgy, hogy nem álltam meg közben egy pillanatra sem.

Mindeközben már tavasszal elkezdtem tervezni a lehetséges útvonalakat, megkezdődött az egyeztetés a „kimikorérrá” kérdést illetően is. A létszám is folyamatosan változott, hiszen az augusztusra kitűzött dátum messzinek tűnt, addig bárkinek bármi közbejöhet.

Mivel ez volt az első ilyen csoportos utazásom kismotorral, mindent előre ki akartam számolni, némi ráhagyással, hogy ne érjenek meglepetések. Sok időt töltöttem a térkép fölött, kimértem az utat, a leghosszabb variációban közel 400km-re jött ki. Ha ezt a lehetőséget választom, akkor Balatonedericsnél érem el a tavat, és azt megkerülve ott is hagyom majd el. A gyakorlótúrák tapasztalatai alapján lakott területre 35, országútra 40km/h-s átlagsebességgel számolva meghatároztam az indulás időpontját, plusz a többiekkel való találkozás helyét és idejét is. Ezen adatok alapján készítettem egy menetlevelet magamnak, amit menet közben majd meg-megállva kitöltök. A lapon helységnevek, azok közti távolságok, megtett kilométerek, valamint időpontok szerepeltek. Telepakoltam szerszámokkal a csomagtartóra szerelt, zárható benzineskannát, a hátizsákomban helyet kapott egy öt literes műanyag kanna, egy csoki, meg némi ital. Mármint víz.

Aztán elérkezett a várva várt előtti nap. Észrevettem, hogy a féklámpa nem világít. Reggel álltam neki szerelni, délben a motor darabokban volt, de sötétedésre minden a helyére került. Összepakoltam a motyómat, és ébresztőt állítottam.

Hajnalban keltem, és sikerült elindulnom a tervezett időben, négy órakor, korom sötétben. Kám volt az első megállóm, ahol a még zárva lévő benzinkúton följegyeztem nyolc perc előnyt, és mentem is tovább. Közben lassan világosodott. Sötétben izgalmas dolog a magyar utakon motorozni az útburkolati hibák és egyenetlenségek miatt.

Legközelebb a 84-es és a 8-as főút találkozása után álltam meg, a körforgalomból kihajtva az első lehetőségnél. Itt ugyanúgy megmaradt a nyolcpercnyi előnyöm, így maradtam az eredeti tervnél, és Sümeg felé folytattam az utat. Volt ugyanis egy olyan ötletem, hogy amennyiben ezen a ponton lemaradásom lenne, akkor Veszprém felé megyek tovább, így kb 50km-t le tudtam volna csípni az útból. Úgy láttam, erre nem lesz szükség.

Sümeg előtt a körforgalmat elérve újra megálltam, és majdnem negyed óra előnyt írtam a papíromra. 6:41 helyett 6:26-kor álltam meg Balatonederics után, már a 71-es főúton, közel 100 kilométert magam mögött hagyva az indulástól. Előnyöm stabil negyed óra. Az eddig megtett útra 40km/h átlaggal számoltam, tehát egész jól futott a gép. Gyors egészségügyi szünet és némi torna után gurultam tovább, egyre többször jobb felé lesve, hátha meglátom végre a Balatont, amit egy motor nyergéből eddig még sosem sikerült. Leírhatatlan izgalom fogott el, öröm és para vegyesen, mert a motor szépen gurul, de bármi közbeszólhat.

Mondhatni egy kicsit túláradt a jókedvem, gyönyörködtem a tájban és közben azon gondolkodtam, hová lettek az emberek a Balatonról? Kihalt volt minden, forgalom alig, csak úgy hasítottam előre. Még a „Zánka” táblát sem vettem észre, ahol meg kellett volna állnom feljegyezni a soron következő időpontot. Tihany előtt parkoltam le végül, torna, csoki, pisi és némi séta után lóra, és nyomás.

Erre a part menti szakaszra már 35km/h-s átlagsebességet számoltam, figyelembe véve a balatoni forgalmat – ami nem volt sehol. Így sikerült Csopakon majdnem fél óra előnyt följegyeznem több mint 150km után, ami Balatonfűzfőig újabb egy perccel gyarapodott.

Mivel igyekeztem túltervezni mindent, 2,5l-es fogyasztással számoltam, erre a helyre terveztem egy tankolást. Megtankoltam hát a kannát, de a tankot feltöltve még maradt benne majdnem két liter, amit egy kis pihenő után a hátizsákban vittem tovább.

Ezen a vidéken nagyon régen jártam, így bőven volt látnivaló a Balatonfűzfőt Balatonvilágossal összekötő szakaszon. Aztán jobbra fordultam, a 7-es főútra, hogy megkeressem azt a buszmegállót, ahonnan már nem egyedül megyek majd tovább.

Harminc percet pihentem a buszmegállóban, közben vevő is lett volna a motoromra, de nem szerettem volna gyalog folytatni a túrát, hát nem adtam el. Egyszer csak felzümmögtek az ismerős hangok a körforgalom felől, és kisvártatva megállt előttem egy zöld S51B, nyergében Petivel, valamint egy piros Enduro, amivel Józsi érkezett. Ők Székesfehérváron találkoztak, onnan indultak tovább együtt, de innen már hárman gurultunk tovább. Nekem ez is amolyan tűzkeresztség volt, sosem motoroztam csapatban. Ráadásul már elmúltak a reggeli órák, az emberek fölébredtek és a forgalom is jócskán megsűrűsödött, amire nagyon figyelni kellett mindamellett, hogy egymás közt is távolságot kellett tartani.

Innen egészen Balatonszentgyörgyig csak apró megállókkal szakítottuk meg az utat, mintegy 80km-t tettünk meg két óra alatt, amit több helyen lámpa és dugó nehezített. Egy helyen sorompót is kaptunk, ahol kisvasút szelte át az utat. Gyerekek és szülők utaztak rajta. Annyira bámult az egyik kissrác, hogy intettem neki. Anyukája észrevette, rászólt, és mindketten visszaintegettek. Előttem várakozva Peti és Józsi is visszaintegettek, s innen már mindenki integetett a vonatról.

Gyönyörű a déli part, erre sem járok sűrűn, így akadt látnivaló bőven. Amire viszont egyáltalán nem számítottam, azok az út szélén letelepedett cirkusz elefántjai voltak, akik komótosan sétálgattak a számukra elkerített pázsiton.

Balatonszentgyörgynél már vártak ránk, itt pihentünk és beszélgettünk pár percet, levizslattuk egymás járműveit, és beletöltöttem a tankba a kannában maradt keveréket is. Laci egy S53-assal érkezett, ami nem túl gyakori típus Magyarországon, vele a szomszédja, Zoli egy S51-essel. Útközben csatlakozott hozzájuk a piros SR50-essel Lajos is, így ők is hárman értek ide egyszerre. Innen viszont már hatan indultunk tovább egy vendéglőbe, ahol közösen ebédeltünk és beszélgettünk egy jót, de csak dióhéjban, mert a nap fele még hátra volt, Petinek és Józsinak még a táv nagy része is.

Mivel előre nem tudtam kiszámolni, hogy meddig tart az ebédszünet, innentől a menetlevelemre csak az aktuális időpontokat nyomtattam kilométerekkel, nem voltak előre meghatározott időbeni viszonyítási pontjaim. Ám ez már nem számított, hiszen mind együtt voltunk, együtt haladtunk.

Az ebédet követő rövid lábnyújtóztatás után motorra szálltunk ismét, és együtt tudtuk le a Balatonszentgyörgytől a Szép Kilátóig tartó cirka 33km-t Keszthelyen áthaladva. A kilátónál még egymás mellé tologattuk a motorokat, elkattantak az utolsó fényképek, aztán búcsút vettünk egymástól. Peti és Józsi tovább haladtak a 71-esen az északi partot követve. Laci, Lajos és Zoli Sümeg felé indultak tovább. Én is ebbe az irányba mentem, de a saját tempóm miatt inkább lebeszéltem őket az együtt haladásról, így mindenki a számára kényelmes utazósebességével mehetett. A lehetőségekhez mérten integetve és dudálva váltunk el egymástól ott, ahol a 84-es főút a 71-esből megszületik.

Innen már nem volt hová rohannom. Sümegen megálltam egy bevásárlóközpontnál, vettem némi italt és kényelmesen elszopogattam egy jégkrémet, ami felettébb jól esett a közel 40°C-ban. Szerencsére motoron ezt nem éreztük meg, hűtött az ellenszél, viszont elkelt a hosszú ujjú ing, hogy a kezünk ne égjen le. Én még egy vékony textilkesztyűt is húztam. Hazafelé ugyanazokon a pontokon álltam meg, mint kora reggel: 8-as körforgalom, Kám. Szombathelyen még egyszer beszaladtam boltba bonbont venni a családom otthon maradt tagjainak, hogy legalább egy ilyen aprósággal megköszönjem, hogy részt vehettem ezen a kiránduláson.

18:26-kor álltam meg a házunk előtt, és firkantottam le az utolsó betűket, számokat a menetlevélre. A fejem kissé zúgott már az egész napos motorhangtól – még szerencse, hogy indulás előtt a zárt sisak mellett döntöttem a nyitott helyett. A digitális kilométeróra, amit a kerék tényleges átmérője alapján kalibráltam, 394,35km-t mutatott. Hirtelen felindulásból bontottam egy sört, és kiültem a teraszunkra, hogy a lefelé kúszó nappal a háttérben elgondolkodjak az elmúlt nap történésein. Elvégre sikerült valami olyat megtennem, aminek sikerében egyáltalán nem voltam biztos, de csak akkor lehettem az, ha a kétségeket és a félelmeket egy óvatlan pillanatban faképnél hagyva elindultam. Ezzel egyetemben meggyőződhettem róla, hogy a motoromat sikerült olyannyira életképessé varázsolnom, hogy – már amennyire magyar utakon lehet – zökkenőmentesen vegyen egy ekkora távot.

És persze megismertem pár olyan embert is, akikkel eddig a napig személyesen nem találkoztunk, holott már jó ideje „beszélgetünk”. Laci Járt már nálam korábban, nem lakunk messze egymástól, de most a szomszédjával jött, Zolival, valamint Lajossal. A fórumos bandából Józsi érkezett, valamint Peti, aki minden kétséget kizáróan a legnagyobb teljesítményt nyújtotta, nem csak azért a 420km-ért amit ő aznap megtett. Leginkább azért, mert néhány nappal korábban ért haza ugyanezzel a motorral Horvátországból, ami csak oda mintegy 550km.

A túra egyik legnagyobb tanulsága viszont az – amiben a többiekkel mind egyetértettünk -, hogy egy másfél órás ebéd kevés lehetőséget ad arra, hogy igazán megismerhessük egymást személyesen, és egy jó nagyot dumáljunk nem csak motorokról, hanem bármiről, ami jön. Ezért már a túrát követő héten kilátásba került egy jövő évi esetlegesen kétnapos Balaton kerülés.

fotók, cikk:Varga Krisztián