Simson S51 Enduro ’88

Már kisgyermekkorom óta vonzódom a veterán járművekhez, legyen az autó, motorkerékpár vagy traktor. Szüleimnek köszönhetően már egészen fiatalon elkezdhettem motorozni egy olasz gyerekmotoron. Mindig is foglalkoztattak a kétkerekűek, de az igazi szerelem mintegy 6 éve kezdődött.

Első igazi motorom egy 1989-es évjáratú Yamaha Dt-volt, ezen tanultam meg a vezetés csínját-binját. Bevallom, nem volt egyszerű mutatvány ezzel a leharcolt gépjárművel közlekedni: a kuplung csak egy helyen fogott, a motorblokk elképesztően gyenge volt  (mint később kiderült, ez a dugón lévő, összesen másfél dugattyúgyűrűnek volt köszönhető) a vizet legalább annyiszor felforralta, mint ahányszor a láncot ledobta….tehát egy jó állapotú gép volt.  Nyarakat motoroztam vele, összeszoktunk, majd 13,5 évesen  beiratkoztam autós iskolába, segédmotoros jogosítvány reményében.

Mikor meguntam a  Dt-t, rendbe raktam, majd jó haszonnal továbbadtam. Eközben a jogosítványt is megszereztem segédmotorra. Nem volt kérdés, milyen motorom lesz! Gőzerővel kezdtem bújni a netes Simson hirdetéseket, először 50, majd 70, és végül 100 ezres limitet megszabva, egyre jobban elkeseredve. Az  interneten nem jártam sikerrel, nem találtam számomra megfelelő, szimpatikus Simsont.

Végül sikerült egy ismerősünktől egy szép állapotú S51 Endurót megvásárolni amit lábon, hatalmas mosollyal az arcomon hazahoztam. Nem tudtam betelni ezzel a komoly technikával, legszívesebben vele aludtam volna. A hangja gyönyörű volt, a fokozatokat szépen vette és bármikor-bárhol  (na jó, enyhe lejtőn) kilengett a kilométeróra mutatója egészen 75-ig. Sajnos a folyamatos nyélgáz és a 800 forintos ásványi ,,versenyolaj” egy szezon után erős blokkcsörgéshez vezetett. Ezt  havonta ismétlődő felső tűgörgő cserével gyógyítgattam több-kevesebb sikerrel. Mindent megcsináltam a motoron, édesapám sokat segített az alapok elsajátításában  és szépen lassan megismertem az S51-es lelkivilágát. Amikor tehettem, folyton motoroztam, szegény édesanyám lelki nyugalmának rovására. A keletnémet csoda sosem hagyott az útszélén, mindig hazahozott, ezért kiérdemelte, hogy  2 éve teljesen felújítottam.

Az összes vázelem a gyári színkódok alapján, eredeti narancspiros-ezüstre lett fújva , majd gyári tank és dekni matricákat is kapott. A motorblokkban főtengely, csapágyak és szimeringek lettek cserélve, nem spóroltam, mindenből a legjobbat kapta. Összeszerelést követően egy újszerű és gyönyörű motorhangú paripává nemesedett. Minden évben tartunk egy hatalmas Simson-túrát, ahol rendszerint jelesen megállja a helyét. A jó motornak, jó beállításoknak köszönhetően 55 km/h-s utazó mellet a fogyasztása elképesztő 1,7 liter. Természetesen kizárólag full-szintetikus 2t olaj és 95-ös benzin 1:20-as keverékének köszönhetően régóta csörgésmentesen ketyeg. Nyáron Nógrád megye északi városából indulva, mellékutakon lemotoroztunk és megkerültük a magyar tengert Simsonokkal és egy MZ TS motorral.

Teljesen beleszerettem ebbe a típusba és ez vezetett oda, hogy immáron több Simson (Honecker-bosszúja) is pihen a garázsban.  Sajnos napi használatban nekem kevés a gyári 3,75 Lóerő, de ahelyett, hogy nagymotort vettem volna építettem egy Sámsont, amivel 20 kilométert kevesebb mint 15 perc alatt lefuthatok, de erről majd a folytatásban…

Lőrincz Marcell