fbpx

Škoda-kaland – 9. | 10. nap – Ptuj, Szentgotthárd

Támogasd a túrát, nyerd meg a Škodát!


Szorgosan figyelgettük az elmúlt napokban az időjárás előrejelzéseket, és csak arra tudtunk gondolni, hogy mekkora mázli volt, hogy sikerült elkerülni a nagyobb zuhékat. Nem csak azért, mert a Škoda néhol előszeretettel ereszti be az esővizet, hanem azért is, mert rengeteg szép autóról és jó sztoriról lemaradtunk volna, ha korábban üt be a rossz idő. Szerencsénk volt abból a szempontból is, hogy két, úgymond szabadprogramos napon érte utol a kalandunkat a hétközepi eső, így volt időnk kitalálni, hogy merrefelé módosítsunk a programon, ha szeretnénk elkerülni az elázást. Ennek apropójából aztán felcseréltük a Szentgotthárd-Ptuj napot, először Szlovéniába ruccantunk át, majd Magyarország legnyugatabbra fekvő városában néztünk körbe.

Kedden egy viszonylag rövid, Szombathely-Szentgotthárd etappal nyitottunk, lepakoltuk a holminkat a szálláson, majd egyből robogtunk is tovább a határtól mintegy 80 kilométerre fekvő Ptuj városa felé. Az idő csodás volt, a hegyi utak szintén, a Škodának meg sem kottyantak a 10-15%-os emelkedők. A panoráma mindvégig lenyűgözött minket, díszes házikók, virágoskertek jellemezték a kisebb falvakat, már-már alpesi hangulatot árasztva magukból. A szabadságérzetet tovább erősítette, hogy pont ezekben a kisebb falvakban még kerítésekkel sem nagyon találkoztunk.

A meglepően enyhe forgalom Muraszombat környékén váltott át erőteljesebbre, főképp a lezárások miatt. Egy útfelújítás kellős közepén viszont Ria-Ria-Hungária üdvözlés keretében integettek nekünk, így azért még az araszolgatást is könnyebb volt elviselni. Az egyre tornyosuló zivatarfelhők is más irányba vándoroltak el, így szikrázó napsütésben érkeztünk meg a Szlovéniában található legnagyobb mesterséges (víztározó) tóhoz.

Innen a ptuji várba gurultunk át, egészen a lábáig fel lehet hajtani kocsival, és érdemes is, mert minden oldalról remek kilátás nyílik a városra, és a környező hegyekre is. A vár ingyenesen látogatható, belül szintén mesés a panoráma: Ptuj cserepes háztetői piroslanak, háttérben a csipkézett csúcsokkal, köztük a 978 méteres Boč-heggyel, és a Drávával.

A 10. század környékén épült eredeti várból csak a torony maradt meg (a 12. században pont a magyarok elleni védelmet szolgálta), a barokk/reneszánsz stílusú átépítés idejére már inkább kastéllyá szelídült a Ptuj fölé magasodó építmény.

Szlovénia legrégebbi városa egyébként igazi turistaparadicsom, 17 ezres lakossága ellenére hatalmas a sürgés-forgás. A forgalom pedig nagyvárosias, ez leginkább az E59-es útnak köszönhető, mely Szlovénia egyik közlekedési ütőere, összekötve Maribort Zágrábbal és Grazzal is. Ha Ptuj felé visz az utatok, mindenképp készüljetek fel az útlezárásokra, korlátozásokra, illetve a rengeteg szimpla-dupla, időnként kaotikus helyzeteket eredményező körforgókra. Cserébe ilyen látványban lehet részetek!

Nagyjából másfél óra utazás következett a magyar határig, teljességgel megérte átugrani a „szomszédba”, és még az esőt is megúsztuk!

Nem úgy, mint ma, szerdán szó szerint őszies idő köszöntött Szentgotthárdra, ám a Škodának szerencsére csak a hátsó fertálya ázott, sikerült beállnom egy „fél” garázsba. Míg keleten 30 fokok tomboltak, addig a nyugati határszélen alig kúszott fel 18-20 fok környékére a hőmérő higanyszála. Délutánra azonban már csak a felhők maradtak, így Szentgotthárdot is alaposan körbe tudtuk járni. Hazánk legnyugatabbra fekvő városában alig pár ezren laknak, de minden van, ami csak kell: színház, mozi, fürdő, kávézók, hangulatos utcák, hegyvidéki utak. Mi az utóbbi kettővel foglalkoztunk igazán, a ciszterci apátság és a 18-19. századi házakkal tarkított főtér környékét jártuk be.

Hagytunk időt a természetre is, a Hársas-tó, vagy más néven Máriaújfalui-víztározó a Hársas patak felduzzasztásával született meg, körülötte dombos-fenyőfás környezet, illetve 2.1 kilométeres gyalogút várja a kikapcsolódni vágyókat.

Szentgotthárd nem a pörgős, inkább az elmélkedős, nyugodt programokról szól, számunkra is jóleső volt egy lazább, csendesebb délután. Végezetül még kigurultunk az osztrák határhoz is pár fotóra, majd egy kis autótakarítás következett, megérdemelte a Škodánk!

Csütörtökön Tapolcára térünk vissza, a helyi veteránosokkal találkozunk, csakúgy, mint tavaly. Ha valaki kedvet érez, 15 órától a Székelykapunál leszünk.

Cikk: Bense Róbert

Fotók: Bense Róbert, Demencze Ilona

Ha még nem tudjátok, hogy mi is az a Škoda-kaland, nézzétek végig a már eddig megjelent cikkeinket, és csatlakozzatok hozzánk Instagramon is, ha naprakészek szeretnétek maradni!


Támogasd a túrát, nyerd meg a Škodát!


A Škoda-kaland fő támogatói: Duna Autó Zrt.Suzuki Barta CégcsoportFortuna Bt.Vacer Trade Kft., PlázaCopy Siófok,  A Paksi Kávé, Rainbow Car Bt.Motoparts Webáruház, DS Car Autómentő Kft., Unique Store Kft.

skoda karoq

suzuki paks

fortuna bt

sunny radler

paksi kávé

motoparts

ds car

ecotrex

Kapcsolódó tartalmak

'Fel a tetejéhez' gomb