A pékek hiába dolgoztak, mert a kenyérszállító kocsik nem voltak képesek a vastag, megfagyott hóban közlekedni, nem is beszélve a hegyvidéki utcák soha nem látott állapotáról! Ugyanígy jártak a tejtermékek kiszállítói is. A sofőrök nem tudtak bejutni a telephelyeikre, mert alig jártak a buszok, villamosok. Gyakorlatilag megszűnt a rendszeres szállítás. Aki be tudott menni valami úton-módon, az azt kockáztatta, hogy előbb-utóbb elakad a hóban. De tulajdonképp az egész ország várakozásra volt kényszerítve. Talán még soha olyan tiszta levegőjű nem volt Budapest, mint azokban a napokban.

Ekkor a Belsped vezetői kéréssel fordultak az ország lakosságához, ezen belül a gépkocsivezetőkhöz. Azt kérték, hogy a differenciálzárral és hólánccal rendelkező gépkocsik vezetői jelentkezzenek tej és kenyér szállítására a telephelyeiken.

Már nem tudom, hogy ki hallotta meg, vagy ki reagált a hívó szóra. Mindenesetre Mezei Gabi bácsi (HUNGAROCAMION) jóváhagyása biztosan kellett ahhoz, ami akkor, a Nagykőrösi út garázsszolgálatánál történt! A pótkocsis állományból kiválasztottak 3-4 dupladifis Mercedest, és pótkocsi nélkül felkészítették a különleges munkára. Talpig „vasba verték” még ott a telepen, vonórúd, fagymentesítő, tele tank fagymentes üzemanyaggal, szóval mintha a törökországi Tahír hegyét akarták volna megmászatni a keletes (Törökország, Irán, Irak) brigáddal! Mert hát a sok iráni fuvart megjárt, a téli útviszonyokat jól ismerő „bevállalós” gépkocsivezetőből volt elég. És bármily meglepő, én pont egy ruhás (ruhát szállító speciális kamion) gépészre gondolok. A kihívásokra vállalkozó, vagány, nagyszájú sofőrre.

Soha még nem voltam ilyen büszke a kollégáimra, kezdve a garázs- szolgálattól, a vezénylőkön át, egészen a sofőrökig, amikor a történtekről tudomást szereztem!

Miközben én és a gyermekeim „Hó-Fifit” (hó kutya) készítettünk a combig érő hóban, addig kollégáim dacolva az időjárás nehézségeivel, az alapvető élelmiszerek eljuttatásában vették ki becsülettel a részüket. Ruhás gkv. lévén, szó sem lehetett arról, hogy saját kocsival elhagyjuk a telephelyet. Csak pár nap múlva, akkor is véletlenül tudtam meg, hogy mi történt.

Most engedje meg nekem az Olvasó, hogy név szerint is említsek egyet közülük, Felkei Pétert. Tudtommal Budáról sítalpakon jött ki a Nagykőrösi útra! Jó kedvével, és az a tény, hogy egyáltalán ki tudott jönni, igencsak felvidította az álmos, már több napos, hóban rekedt fáradt szolgálatot!

Társát a kamionnal útközben vette fel, két napig hordták az élelmet a lakosságnak, leginkább Budára! Hóban, fagyban mindvégig vidáman tették mindezt, ezzel is erősítették a lakosságban a kamionosok nimbuszát! Azóta Peti már elment az örök vadászmezőkre, vagy az akadály nélküli autópályára. Nem tudom, de emlékét biztosan sokan őrizzük!

Ez egy részlet a 2011. februárban papírra vetett írásomból.
Budapest. 2016. január. 05. Kirchner János Miklós

(Fotó: Baric Imre/MTI)

The post 1987 telén történtek – visszaemlékezés appeared first on Retrovasak.hu.