Miután a Chrysler-konszern felkérte a korszak egyik sztár formatervezőjét, Virgil Exnert, hogy tervezze át az 5 márka minden modelljét, az 1955-ös modellévben a MOPAR-ok hatalmas sikert arattak. A Plymouth, Dodge, DeSoto, Chrysler és Imperial választékában szerepeltek a legfrissebb vonalvezetésű járgányok, amiket rövidesen a többi gyártó is „koppintani” kezdett.

Az ’57-es modellév autóiról szóló cikk sikere miatt úgy döntöttem, hogy megírom annak folytatását. Az amerikai sorozat 6. részében az 1960-as modellév Chrysler-márkás csúcsmodelljeiről olvashatsz. Lássuk is őket!

Plymouth Fury

A Plymouth legjobban felszerelt, legsportosabb modelljének történetéről egy önálló sorozatot is indítottam, így ezt a modellt csak érintőlegesen ismertetem. Röviden: A ’60-as modellévre a Plymouth-okat teljesen áttervezték, motor- és váltókombináció terén 12 lehetőség létezett!

A legizmosabb Fury-k egy 6.286 köbcentis, 330 lovas, 576 newtonos V8-as erőforrást kaptak, ami a kabrió kiviteleket 7,3 mp alatt gyorsította 100-ra. Csúcssebessége 199 km/h volt, átlagfogyasztása 26,0 liter körül lehetett. Mivel a Plymouth kombijai önálló szériát alkottak, hivatalosan Fury kombi nem létezett. A sportmodell puttonyos megfelelője a Sport Suburban volt, amiket szintén 12 féle motor- és váltókombinációban lehetett rendelni.

Dodge Dart Phoenix

A Dart az 1960-as modellévben vált önálló típussá, a hazai amerikai piacon három változata létezett. A Dart Seneca a Ford Fairlane-nel, a Plymouth Savoy-jal és Chevroet Biscayne-nel, a Dart Pioneer a Fairlane 500-zal, Belvedere-rel és Bel Airrel versengett, míg a csúcsmodell Dart Phoenix a Galaxie-val, Fury-val és Impalával szállt ringbe.

A sportos Dart Phoenix-et négyféle motor- és váltókombóval lehetett rendelni, melyek legerőteljesebb változatait az 5.913 köbcentis D-500 Ram Induction fantázianevű V8-assal szerelték. A váltásért a Chrysler 3 sebességes Torqueflite nyomgombos automataváltója felelt.

A 310 lovas és 590 newtonos nehézvas 7,5 másodperc alatt érte a 100-as tempót, csúcssebessége 198 km/h volt. Nem meglepő módon a hatalmas motorhoz nagy fogyasztás társult, a több mint 1,7 tonnás B-oszlop nélküli hardtop kupék 26,8 litert is elszürcsöltek 100-on.

DeSoto Adventurer

A DeSoto a Chrysler egyik „ősi” márkája volt, amit még maga Walter Chrysler a Plymouth-szal egyidejűleg alapított. Akárcsak a többi MOPAR, az 1950-es években a DeSoto is a legdesignosabb amerikai autók egyike volt, ám az évtized végi piaci és árazási baklövések miatt a spanyol hódtóról elnevezett cég alig pár év alatt csődbe is ment.

Mi több, a gyártás utolsó két évében, vagyis az 1960-ban és 1961-ben szerelt DeSotók Chrysler koppintások voltak. Kis háttérinfó: A Chrysler már 1960-ban be akarta fejezni a DeSotók gyártását, ám túl sok alkatrészt rendeltek, így egy évvel meghosszabbították a márka életét. Az utolsó példányok esetén, ha már nem volt elég alkatrész, a munkások Chryslerek alkatrészeivel pótolták azokat. Akiknek nem jutott ’61-es DeSoto, az kompenzációképp egy Chryslert kaptak.

Mindezek ellenére a ’60-as Adventurerek nagyszerű sportmodellek voltak. Motorválaszték terén egyedül egy 6.277 köbcentis V8-assal volt rendelhető, amit egy 3 sebességes Torqueflite automataváltóval párosítottak.

Az erőteljesebb Power Charge hardtop kupék 330 lóerő és 576 Nm-nyi nyomaték leadására volt képes. Százas gyorsulása a Dodge-énál némileg lomhább volt, az Adventurer csak 8,1 mp alatt érte el a 100 km/h-s sebességet. Ennek ellenére fogyasztása némileg magasabb volt, 27,1 litert is elpusztított 100-on.

Chrysler 300F

Ha összeveted a fentebbi DeSoto és alábbi Chrysler képeit, láthatod, hogy a hűtőrácsot leszámítva a két sportautó szinte egyezik. A Chrysler „300-as betűszériás” modelljei elsőként ’55-ben, a C-300-asok formájában bukkantak fel, amiket a következő gyártási évben a 300C-k követtek.

A modellévenkénti ráncfelvarrások miatt nem csak az autók formatervei, de azok teljesítménye és „betűjelölése” is változott. A Chrysler 1960-ban ért el a széria hatodik tagjához, a 300F-hez.

A 300F-eket egy 6.771 köbcentis V8-ast kaptak, amit vagy egy Torquflite automataváltóval, vagy egy 4 sebességes kézi váltóval szereltek. Az alapmodellek 375 lovasak voltak, az erőteljesebb példányok 400 lóerősek voltak. Ez utóbbiak 7,6 mp alatt érték el a 100-as tempót, csúcssebességük 212 km/h volt. Összesen 1.217 hardtop kupé és kabrió kivitel készült, így ritka gyűjtői daraboknak számítanak.

Imperial Le Baron

A ’60-as modellév legelitebb MOPAR-jai, az Imperialok közül is a Le Baron volt a legdrágább, legerőteljesebb, legjobban felszerelt modell, amit a Custom és Crown modellek követtek. Akárcsak az ’57-es modellek esetén ezeket is lehetett „Crown Imperial” kivitelben rendelni.

Ez annyit jelentett, hogy a Chrysler egy kész Imperialt Olaszországba hajóztatott, amit a Ghia meghosszabbított és a vásárló egyedi igényei szerint szereltek fel. Ez utóbbiakból alig néhány példány készült.

A ’60-as Le Baronokat háromféle motor- és váltókombóval lehetett rendelni. Az erőforrás mind a három esetben egy 6.771 ccm-es V8-as volt, amit egy Torqueflite váltóval párosítottak. A különbségek a teljesítményeikben rejlettek. A legfürgébb modellek 350 lovasok és 637 newtonosak voltak, amik 9,5 mp alatt gyorsultak 100-ra. A hardtop limuzinok a 198 km/h-s csúcssebességet is elérték.

Mit gondolsz, a ’60-as modellév példái közül Neked melyik az eseted? Inkább a sportos Plymouth-ok és Dodge-ok, vagy az amerikai-olasz luxus limuzinok az eseteid? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 5 MOPAR, avagy az 5 legvadabb uszonyos 1960-ból, amerikai sorozat 6. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az amerikai sorozat előző részében nyolc olyan autóról olvashattál, melyek tanksapka fedele eltér a mai autókétól. A folytatásban 6 olyan amerikai klasszikust mutatok be Neked, melyeknél nem is egy teli tanki kifizetése, hanem magának a tanksapkának a megtalálása jelent kihívást!

A lökhárítóba rejtett tanksapka fedél

A lista első tagjain még viszonylag könnyű megtalálni, hogy hová toljuk be a pisztolyt. Az ’50-es évek második felében több gyártó is a rendszámtábla mögé rejtette a tanksapka fedelét, viszont a General Motors egyes márkái inkább a hátsó lökhárítóba integrálták. Ez a megoldás vonalvezetés és esztétikum szempontjából jóval előnyösebb, mint a gépest jobb vagy bal oldalára illesztett változat, ám karambol esetén kifejezetten veszélyes volt – gondolj csak a későbbi Ford Pintókra: megtolnak hátulról és az autó ki is égett.

A fenti képek jól demonstrálják a korabeli, modellévenkénti áttervezés jelenségét. A fentebbi képeken egy 1957-es Buick Special Rivierát és egy 1958-as Buick Special kabriót látsz. Nem, a „Riviera” nem elírás, a ’60-as évek sportmodelljeinek megjelenése előtt a Riviera jelző a Buick négyajtós, B-oszlop nélküli „hardtop” kivitelének jelzője volt.

Az ’58-as változat jóval több krómdíszítést kapott. Ez nem véletlen, A GM a temérdek krómdíszben, a Chrysler az uszonyokban látta a jövőt, míg a Ford többnyire ki akart maradni a design háborúból. Az ’58-as modellév Chevrolet-i, Pontiac-jai, Oldsmobile-jai, Buickjai és Cadillac-jei mind tengernyi krómot kaptak, amiért a „Chrome mobile”, vagyis „krómmobile” gúnynevet aggatták rájuk.

A „hátul középre rejtett” tanksapka fedél

Az 1950-es évek végén az Imperial, a Chrysler luxusmárkája a tanksapka fedelét szintén a géptest fenekére illesztette, ám azt nem a rendszámtábla mögé, hanem afölé helyezte el. A töltőnyílás fedele így nem rontotta a formaterv szépségét, ráadásul praktikusabb is volt, mintha a rendszámtábla mögé helyezték volna, mivel az nem zavarta a nyíláshoz való hozzáférést.

A fenti képeken egy 1960-as Imperial Crown kabriót, alatta egy 1962-es Crown kupét látsz. Bár a ’60-as puhatetősön mindent megtalálsz, ami az amerikai űrkorszak autóinak nélkülözhetetlen kelléke volt, debütálása idején már ódivatúnak számított. A gyártók egyik modellévről a másikra elpártoltak az uszonyokról, ’60-ban már a letisztult, szögletes(ebb) formaterv számított divatosnak – legjobb példája a ’60-as Lincoln Continental.

A ’62-es kupé a legbizarrabb jenki autók egyike. A ’61 és ’63 között szerelt Imperialok a ’30-as évek formaterveinek állított emléket, ami sajnos jócskán alulmúlta a várt sikereket. A retró megjelenés többek között betudható a géptesten kívül rögzített első lámpáknak és a hátsó fényeknek, míg a hátsó fények az ’55-ös Imperialoknak állított emléket.

Az uszonyba rejtett tanksapka

A cikk utolsó kategóriájába azok a modellek esnek, melyek tanksapkáit a géptest uszonyaiba rejtették. Itt már a tankolás kisebb Activity-vé is válhat, hiszen pontosan tudni kell, hogy hol is kell a nyílást keresned. Ezt a megoldás többnyire a GM márkáinak esetén vált népszerűvé, a Chrysler és Ford márkái nem sokat törődtek a fedelek ilyen szintű elrejtésével.

Az uszonyba rejtett tanksapkás modellek egyik legősibb példája a ’49-es Cadillac, ám már a ’47-eseken is a hátsó fények alá rejtették el. A fentebbi képeken egy ’53-as Cadillac Series 62-est és egy ’57-es Chevrolet Bel Airt látsz. Mindkettő tanksapkáját a baloldali uszonyba dugták el, ám a Cadillac tankolásához magát a lámpatestet kellett felnyitni, míg a Bel Air farán egy kis ajtót kellett kinyitni.

A rejtett tanksapkák közül az uszonyba rejtett változatok a legismertebbek, ráadásul a tervezők számtalan változatot mutattak be. Ezekről egy önálló cikket fogok közölni.

Addig is, írd meg Nekünk, hogy szerinted melyik a legegyedibb, legvagányabb megoldás? Neked melyik a kedvenced? Oszd meg velünk a véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Ezt tankold meg, ha tudod: 5+1 vagány tanksapka fedél – amerikai sorozat 4. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

Az 1950-es években az USA autótervezői rengeteg újítást hoztak az autózás világába. Közéjük tartozik például a B-oszlop nélküli „hardtop” kupé és limuzin kivitel, a rakétákra, repülőkre és űrhajókra emlékeztető díszítőelemek, de még a panoráma szélvédők is.

A korszak típusait modellévente növekvő és változó megjelenésű uszonyokkal látták el. Velük párhuzamosan kezdődött meg a tanksapka fedelek elrejtése és díszítése is. Az amerikai sorozat 3. részében 8 olyan amerikai benzinfalót mutatok be Neked, melyek tanksapka fedelének díszítése és elhelyezése mai szemmel furcsának, egyedinek vagy legalábbis szokatlannak tűnhet.

A szegélyezett tanksapka fedél

Az évtized eleji tanksapka fedelek még szinte semmi olyan különlegességet nem mutattak, amit ma szokatlannak mondhatnánk. Az autó jobb vagy bal oldalára illesztették őket, ám annyiban mégis eltértek, hogy valamilyen krómozott szegélyt/ a fedelet körbeölelő díszítést kaptak.

Ezek a krómozott szegélyek extrának számítottak, az alapmodellekre nem szerelték őket. A fenti képeken egy 1951-es Hudson Hornetet, a Hornet akkori csúcsmodelljét, illetve egy 1950-es Buick Specialt látsz. Megfigyelheted, hogy a krómozott szegély mind a kettő esetén eltér, ám a fedél megjelenését kihangsúlyozzák, esztétikusabbá teszik.

A díszített tanksapka fedél

A díszlécezett fedeleket a díszítéssel „elrejtett” változatok követték, amik 1955 után váltak népszerűvé. Ennek a megoldásnak a lényege, hogy a tanksapka fedél továbbra is a géptest oldalán maradt, ám annak jelenlétét valamilyen dísszel megpróbálták elfedni.

Ilyen például a fenti képeken látható ’56-os Chrysler New Yorkeré is, melyre a 8 díszcsíkból kettőt a fedélre rögzítettek. A másik egy szintén ’56-os Dodge Coronet D500, a Dodge e modellévi választékának legerősebb tagja. A kabrió egytónusú fekete fényezést kapott, ami már önmagában elrejti a töltőnyílás helyét, ráadásul az ajtóra egy, azt szinte teljesen elfedő díszt is rögzítettek.

A felfelé nyíló tanksapka fedél

Ez a kategória szinte egyezik az előzővel, mivel a töltőnyílásokat ebben az esetben is igyekeztek elrejteni. A különbség, hogy a fedelet a megszokott oldalirányú nyitással ellentétben felfelé lehetett nyitni – egyedi, különleges tervezői részlet, bár nem vagyok benne biztos, hogy a pisztolyt kényelmesen be lehetett tenni.

A fenti képeken egy Plymouth Sport Fury-t, az ’59-es modellév legerőteljesebb, legsportosabb Plymouth-át látod, míg mellette egy ’56-os DeSoto Fireflite képeit nézheted meg. A DeSoto tanksapka fedelének díszítése hasonlít az ’56-os Dodge D500-éra, ám a spanyol felfedezőről elnevezett gyártó puritán módon egy elnyújtott „V8” emblémával oldotta meg.

A „csomagtartó fedél mellé” helyezett tanksapka fedél

A cikk utolsó kategóriájára nem ismerek szakkifejezést, így a címben körbe is írtam a designelem lényegét. A Chrysler-konszern legdrágább márkájának, az Imperialok második generációjának (1957-1959) érdekessége, hogy a tanksapka fedelét nem a gépest bal vagy jobb oldalára, hanem „féloldalasan középre” tervezték.

Szerintem ez egy érdekes, különleges megoldás, ám nem igazán praktikus: egy ügyetlen mozdulat, és összefröcskölhetjük a csomagtér fedelének alsó szegmensét. Szerencsére az Imperial hamar felhagyott ezzel a megoldással, 1960-tól már a népszerűbb, rendszámtábla mögé rejtett megoldást alkalmazta.

A fenti képeken egy 1957-es és egy sárga 1958-as Imperial Crown kupét láthatsz, mindkettőt a „Southampton” fantázianevű kétajtós, B-oszlop nélküli hardtop kivitelben gyártották. Ezen a két luxusautón megfigyelhető a modellévenkénti áttervezés, ami az ’57-es és ’58-as Imperialok külsejét tekintve az első-hátsó lökhárítók és a hűtőrács módosításában ki is merült.

Mit gondolsz, a fenti kategóriák közül Neked melyik jön be a leginkább? A lista mely uszonyos szörnye tetszik a legjobban? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

Tarts Velünk, mert a folytatásban az uszonyokba és egyéb helyekre rejtett tanksapkákat mutatom be! – egyik legjobb példájuk a fenti képen is látható ’56-os Cadillac Eldorado Biarritz.

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post Ezt tankold meg, ha tudod: 5+3 vagány tanksapka fedél – amerikai sorozat 3. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A XX. század folyamán számtalan olyan autógyártó jelent meg és tűnt el, melyek mindegyike nagy hatással volt a motorizáció fejlődésére. Közéjük sorolnám a konzervatív luxus, a változásokat csak makacsul elfogató Packardot, de a Studebakert is, ami a II. világháború után elsőként állt elő teljesen új megjelenésű modellekkel, sőt még a Chrysler egyik legősibb márkáját, a DeSotót is!

A DeSoto története röviden

Miután Walter Chrysler felvásárolta a csődbement Maxwell Motor Company-t, nekilátott saját autói termelésének. Idővel bővíteni szerette volna kínálatát, így 1928-ban megalapította a Plymouth-t és DeSotót, melyek a nevéről elnevezett márka olcsóbb alternatívái voltak.

Idővel bővült a család, a konszern következő tagja a Dodge volt, majd 1955 és 1975 között az Imperial, mint önálló divízió szerepelt az amerikai piacon – a Chrysler fel akarta venni a versenyt a Packarddal, Cadillac-kel és Lincolnnal is!

A cégcsaládon belüli hierarchia szerint a legolcsóbbak a Plymouth-ok voltak. Őket követték a Dodge-ok, majd felettük helyezkedett el a DeSoto, felette a Chrysler, majd a választék csúcsát az Imperialok jelentették.

A DeSoto 1928 és 1961 között gyártott középkategóriás/ belépőszintű luxusautókat. A céget Walter a spanyol felfedezőről, Hernando de Sotóról (1496-1542) nevezte el. A konkvisztádor 1539-ben kötött ki a floridai Charlotte öbölben, majd onnan észak felé haladva térképezte fel az Újvilágot. Ő volt az első európai ember, aki elért a Mississippi folyóhoz.

A róla elnevezett gyártó rajongói nagyon is lojálisak voltak, ám az 1950-es évek végén a Chrysler több olyan baklövést is elkövetett, ami alig pár év alatt sírba döntött egy nagysikerű márkát. Lássunk is pár olyan modellt, amik megjelenésük idején nagy durranásnak számítottak!

DeSoto Airflow, 1934 – 1936

Az 1930-as években mind az amerikai, mind az európai formatervezők igyekeztek a lehető legáramvonalasabb vonalvezetésű autókkal előállni. Közéjük tartozik például a Chrysler Airflow átcímkézett, kissé átdolgozott, egyben megfizethetőbb alternatívája is, a DeSoto Airflow!

Az „Airflow” típusjelölést leginkább, mint „A levegő áramlása/ Légáramlás” tudnám magyarra fordítani. Ez egyrészt azért is egy találó elnevezés, mert a géptest kifejezetten áramvonalasra sikeredett, ráadásul a szélvédő mind a két ablaküvegét alul ki lehetett billenteni, így a menetszél mind az első, mind a hátsó üléssor utasait le tudta hűteni.

Megjelenése idején a korabeli sajtó nagyon is dicsérte, kifejezetten gyorsulását és vezethetőségét magasztalta. További különlegesség, hogy önhordó karosszériával készült, ami az alvázas modellek korában nagyon is ritkának számított.

A típust végül csak 3 éven át gyártották. Annak ellenére, hogy a konszern, illetve maga Walter Chrysler is nagy jövőt jósolt a Chrysler & DeSoto Airflow-knak, a korabeli közönség túlságosan futurisztikusnak, bizarrnak találta őket, ráadásul az a tévhit terjedt el, hogy nem biztonságos – mondták ezt egy teljes mértékben fémvázas autóra, holott a legtöbb kortársát még jórészt favázzal szerelték.

DeSoto Custom, 1942

Az amerikai gyártók egészen az 1960-as évek végéig modellévente tervezték át kínálatuk formatervét. Mivel így is elég költséges és időigényes volt minden ősszel új formatervű autókat gyártani, a költséghatékonyság érdekében minden évben egy formaterv jelent meg, amit kiviteltől, teljesítménytől és díszítettségtől függően neveztek önálló típusnak.

Azért tartottam ezt fontosnak leírni, mivel 1942-ben is minden DeSoto modell szinte azonos megjelenésű volt – beleértve a bukólámpás megoldást is.

Igen, az 1942-es DeSotók, és nem csak a Custom modellek, fedett/ bukólámpát kaptak, ami akkoriban hatalmas dolognak számított. Ez miért is olyan különleges? A Cord 810/ 812-esek voltak az első amerikai autók, amiket fedett fényszórókkal gyártottak. A cég megszűnése után egy gyártó sem próbálkozott ezzel a megoldással. Pár évvel később a DeSoto mutatta be az USA második bukólámpás autóit, a ’42-es DeSotókat, ami hatalmas esztétikai újításnak, futurista designelemnek számított.

Ennek ellenére a spanyol hódítóról elnevezett márka a következő évtől már a megszokott, hagyományos fényszórókat használta. Ennek oka, hogy a mechanikusan állítható ellenzők gyakran elromlottak, továbbfejlesztésűk pedig túl költséges lett volna.

DeSoto Diplomat, 1958

Első ránézésre az ’58-as Diplomat nem rejt semmi olyan különleges, egyedi jellemvonást, amire felkaphatnánk a fejünket, ám a MOPAR rajongók érezhetik, hogy valami nem kerek. Ez így is van, hiszen egy Diplomatról van szó, amit a Chrysler konszern az USA-n kívül, pl. Nyugat-Európában, Dél-Afrikában, illetve Ausztráliában forgalmazott.

Azon túl, hogy a fenti képen látható DeSoto jobbkormányos, megfigyelhetjük, hogy átmenetet képez az USA-ban forgalmazott DeSotók és Plymouth-ok között. Ez nem meglepő, a Chrysler előszeretettel forgalmazott „öszvér” exportmodelleket. Ide tartozik például a kanadai piacra szánt ’59-es Dodge Viscount is, melynek orra az amerikai Dodge-okét, fara pedig a Plymouth-okét örökölte.

A fentebbi képeken jól megfigyelhető, hogy ez a modell átmenetet képez az USA hazai piacán árult ’58-as DeSotók és Plymouth-ok között. Az autó orrszerkezete DeSoto, ám az uszonyának vonalai, hátsó lámpáinak burái és díszítése echte ’58-as Plymouth. További árulkodó tény, hogy a Chrysler ezt a kék-fehér színkombinációt a hazai piacon a Plymouth-ok esetén kínálta.

Mit gondolsz, a fentebb említett 3 DeSoto közül Neked melyik jön be a legjobban? Oszd meg velünk véleményed!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 spanyol hódító, avagy 3 különleges DeSoto – amerikai sorozat 2. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.

A múlt század folyamán az amerikai gyártók modelljei jelentősen eltértek európai és ázsiai társaikétól. Az 1950-es években jelentek meg a jenkik uszonyos batár óriásai, amiket hatalmas krómfelületekkel és panoráma szélvédővel egészítettek ki.

A lapos, széles és elnyújtott formaterv megjelenése előtt a „felborított fürdőkádak” számítottak trendinek, ami annyit tett, hogy a nagy, bumszli orrot egy tömzsi, magas, többnyire áramvonalas géptest követett – lásd az 1948-as Packard DeLuxe Eight-ről szóló cikkünket, vagy a fenti képen látható ’49-es Nash Airflyte-ot. 

A „felborított fürdőkádak” idején az USA tervezői előszeretettel rajzoltak olyan hűtőrácsokat, amiket a korabeli kritikusok az „elektromos borotva” gúnynévvel illettek. De hogy is néztek ki ezek a borotvák? Ma ezek közül fogok 3 darabot bemutatni! Lássuk is!

Chrysler Town & Country, 1946 – 1948

Kezdjük is a lehető legjobb példával, ami az „elektromos borotva-formaterv” kapcsán szóba jöhet. Manapság a Town & Country hallatán a legtöbben a Chrysler kisbuszaira gondolnak, ám a jelölés elsőként 1940-ben bukkant fel, mint kombi modell. A háború után a széria önálló típussá vált, amit limuzin, kétajtós hardtop és kabrió kivitelben is lehetett rendelni. A woody kivitel nem dekoráció, a fa elemek nem csak esztétikai, de funkcionális szerepet is játszottak.

A fenti ’46-os esetén jól megfigyelhető a jellegzetes borotva-hűtőrács. A hűtőmaszk széles, az első kerekekig laposan nyúlik el, ami növeli az autó szélességének érzetét. Ezt a formatervet 3 évig használták, s minden egyes modellévre kissé átdolgozták. 

DeSoto Custom, 1942 – 1949

A DeSoto a Chrysler márkája volt, amit Walter Chrysler a Plymouth-szal egyidőben, 1928-ban alapított. A DeSoto 1961-es megszűnéséig a középmezőnyt képviselte. Autói drágábbak voltak, mint a Plymouth-ok és Dodge-ok, ám megfizethetőbbek voltak, mint a Chryslerek és Imperialok.  

A spanyol felfedezőről elnevezett márka a ’42-es modellévre hatalmasat alkotott. Az elektromos borotva gúnynevű hűtőrács felett egyfajta bukólámpát kaptak, ami akkoriban hatalmas durranásnak számított. Sajnos a technológia fejletlensége miatt a lámpafedőkkel gyakran akadtak gondok, így ’43-tól hagyományos változatokra cserélték őket.

Bár ez a ’47-es kabrió már nem olyan menő, mint a fentebbi ’42-es változat, hűtőrácsa sokkalta jobban kihangsúlyozza a korabeli hűtőrács trendeket. Igaz, már egy ilyen példány is ritkának számít, az egy modelléves, fedett lámpás változatok igazi gyűjtői daraboknak számítanak. 

Oldsmobile 98, 1942 – 1943

Két MOPAR után ejtsünk pár szót a GM autóiról is. Az Olsdmobile a belépő szintű luxust képviselte, ami a ’60-es években sportos modelljeiről vált igazán ismertté: Cutlass, 442 és Toronado. A velük párhuzamosan gyártott 88 és 98 modellek pár a háború előtt is ismert típusok voltak, melyeket, ahogy a lenti képen is láthatod, kabrió kivitelben is szereltek.

Annak ellenére, hogy ennek a ’42-es Olds Custom Cruiser 98-nek a hűtőrácsa eltér a korábbi két elektromos borotváétól, legalább annyira meghökkentőek, mint azok. Igaz, az Olds esetén a díszléceket nem húzták ki az első kerekekig, megjelenése, legfőképp a központi vízszintes csík optikailag növeli az autó méreteit. 

A fenti lista persze bőven nem teljes, lehet, hogy a későbbiekben további változatokat is be fogok mutatni. Addig is, írd meg Nekünk, hogy a fenti 3 autó közül Neked melyik jön be a leginkább?

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 benzines borotva, avagy a ’40-es évek bizarr orrú autói – amerikai sorozat 1. rész | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.