Megjelenését, és a korabeli divatot valószínűleg senkinek nem kell bemutatnom, egy hasonló évjáratú A4-et, vagy akár Passatot felismerni nem nagy varázslat, lévén rengeteg fut(ott) belőle a hazai utakon, az előző dekád utcaképének meghatározó elemei voltak. Sokkal érdekesebb megközelítés, hogy hiába teltek-múltak az évtizedek, az összkép szinte szemernyit nem öregedett, sikerült egy nem túl érdekfeszítő, ám kortalan és univerzális karosszériát tervezni, aminél jól ötvözték a szögletes és gömbölyded elemeket. A már ráncfelvarrott A4 kategóriájában megtestesíti a ránézésre is masszív, jó kiállású autó képét, ez a tulajdonsága pedig a korral inkább csak erősödött.

Ne feledjük persze, hogy tesztalanyunk mögött nem kevesebb, mint 20 év van, az idő vasfoga pedig tekintet nélkül mindent (és mindenkit) megrágcsál. A képek és a távolság nem adja vissza, de az oldalt futó díszlécek egyre inkább kezdenek elfáradni, kavicsfelverődések, lakklepattogzódások főleg a lökhárítót és a tetőt tépázták, a szürke szín ilyen szempontból nagyon hálás választás. A vezető oldali hátsó ajtó, illetve a C-oszlop egy nem túl szépen sikerült javítás nyomait viseli magán, vélhetően egy kisebb sérülés érhette régebben az autót. Rozsda nincs rajta – a szükséges védelemre akkoriban már figyeltek -, bár egy „telifény” azért jólesne neki, de látva a leharcolt típustársait, semmi szégyenkezni valója nincs.

Amint kinyitjuk az ajtaját, ez az érzés megkettőződik, ugyanis a beltér irreálisan újszerű, a hátsó ülések jóformán még be sem lettek „törve”, de az elsőkön sincsenek kopásnyomok, a tetőkárpittól kezdve az ajtóbelsőkön át az egyébként gyenge pontnak számító váltószoknyáig minden hibátlan, de még a kormány kifényesedése sem számottevő. Legfeljebb a könyöklő recsegése, és a kesztyűtartó borításának karcai árulkodnak a koráról.

Hátul kartámasz és az elektromos ablakemelők, elöl az apró, ezüst kilincsek melletti hangszórók tűnnek fel, de elektromos tükrök, digitális légkondi, és bicskakulcs is jár, ez a felszereltség ’99-ben korrektnek számított, de még manapság is megállná a helyét. A középkonzol egész egyszerűen kitűnő, felüdülés a jelenlegi, sok esetben steril, érintőképernyős megoldás után egy békebeli, élő felülettel, azok gombjaival, tekerőjével, csillapított mozgású tárolójával szembesülni. Az Audi Concert egység szépen szól, bár a magnó rosszalkodása igen gyakori jelenség, ám ezt csak utólag, a fórumokat böngészve tudtam meg, miután ki kellett „műteni” a féltve őrzött Use Your Illusion II kazettámat.

A helykínálat is vállalható, a vezetési pozíciót könnyen meg lehet találni, és kényelmes utazást biztosít. Igaz a második soron valamivel nagyobb lábtérre számítottam, viszont a csomagtér a maga 440 literes méretével egész sok pakkot képes elnyelni, itt található a gyári 6-os CD-tár (!) is, oldalai szépen lekárpitozva, ahogy azt kell!

Ami biztos, hogy a hosszú pihenő nem tett túl jót az Audinak, a szervizelések elmaradtak, a karbantartás hiánya pedig sosem jó ómen. Így hát aztán költöttek is rá eleget, a futóművét rendbe kellett tenni, a fékek be voltak rohadva, betétek, tárcsák cserések voltak, kerékagycsapágyak, lengéscsillapítók is újak kerültek az autóba, a csapágycserére szoruló váltót is szétdöntötték. A történethez hozzátartozik, hogy nagyjából így állt meg annyiban, amennyiért egy lelakottabb, kereskedés udvarán ácsorgó példányt lehet kapni. Ennek ellenére a gazdája elárulta, a legnagyobb tanulságként azt könyvelte el, hogy inkább legyen használatban egy autó, a kopó alkatrészek cseréjére, és a karbantartásra figyelve, mint álljon egy helyben, haszontalanul.

Nekem már meglehetősen könnyű dolgom volt, beleültem a jóba, a nagyobb javítások után nem véletlenül éreztem úgy, hogy egyben van az Audi. Az új futómű még tökéletes, mint ahogy a fékek is, bár az ötgangos manuálisnál a második fokozat kissé recsegős. A motorpaletta alsó régiójában található 1.8-as, 123 lóerős benzines erőforrástól csodát nem, tisztes helytállást viszont lehet várni, ne feledjük, hogy üresen is több mint 1.2 tonnát nyom az A4 Quattro. Padlózásnál érződik rajta bőven a súly, a gázreakció sem túl acélos, de a 10.5 másodperces százas sprintje, és a 205 km/órás végsebessége így sem mondható rossznak. Mint ahogy a fogyasztása sem, a vegyes átlag 8.6 literre jött ki, ez a realitás, és egyáltalán nem vészes, persze nem véletlen, hogy a dízelek vannak túlsúlyban a hirdetéseket böngészve.

Párszor sikerült átéreznem a teszt során – amikor éppen sikerült kizárnom a külvilágot – hogy milyen lehetett a kilencvenes évek végén egy ilyen autó gazdájának lenni. Ebben az idősödő négykarikásban maradt még méltóság, ugyan az igazi nagyvasakhoz nem hasonlítható, de amit hoznia kell, azt stabilan hozza egy korához és kategóriájához mérten kellemes utazóautó szerepében.

Bense Róbert

The post Audi A4 1.8 Quattro teszt – méltósággal korosodó appeared first on Retrovasak.hu.