A Volvo 264 szedán 1974 őszén lépett színre, és két évvel később bemutatkozott a Volvo első hathengeres motorral szerelt kombija, a 265 is. Ezzel azonban még távolról sem volt teljes a család. Az 1977-es Genfi Autószalonon világra jött egy olyan modellvariáns, amire talán senki nem számított: egy kétajtós kupé erősen döntött szélvédőoszlopokkal, és 60 mm-rel alacsonyabban húzódó tetővonallal. Hogy az autó még kecsesebbnek tűnjön, a mérnökök eltávolították a pótkerék üregét – a karosszéria egyéb elemei nem változtak.

A 262C azonban nem ettől volt különleges: a modell lényege az utastérben rejlett. A beltér ugyanis dúskált a bőrben és a nemes keményfában. Az ülések, a fejtámlák, az ajtópanelek, de még a kapaszkodók is bőrborítást kaptak.

Amikor a Volvo 1800ES gyártása 1973-ban véget ért, egyetlen modell sem akadt, amely átvehette volna tőle a sportos zászlóshajó szerepét. A vállalat vezérigazgatója, Pehr G Gyllenhammar számára ez nem volt elfogadható. Különösen fontos lett volna egy ilyen modell a Volvo első számú exportpiacán, az Amerikai Egyesült Államokban, és a korszellem a luxuskupékat előnyben részesítette a sportautókkal szemben.

A Volvo vezető formatervezője, Jan Wilsgaard felvázolta ugyan a presztízsmodell körvonalait, ám a szokásos agyagmakettet már nem építette meg. Ehelyett fogott egy Volvo 164-est, amelyen korábban új belső kialakításokat próbálgattak. Az autót elvitte az olasz Sergio Coggiola formatervező torinói stúdiójába, ahol a négyajtós karosszériából alacsonyabb tetős kétajtóst építettek. A tetőt vinyl borította, a széles C-oszlopot a svéd nemzeti címerben is látható három korona díszítette. A sorozatgyártású változaton aztán a három koronát egyetlen nagy váltotta fel. Ezen kívül nem sok eltérés volt a szériamodell és a prototípus között – eltekintve persze azt, hogy az eredeti a 164-esen alapult.

A 262C orrában kezdetben egy 140 lóerős, 2,7 literes V6-os blokk dolgozott. Ugyanez a motor (amelyet a Peugeot-val és a Renault-val közösen fejlesztettek ki) megtalálható volt a 260-összes többi karosszériaváltozatában is. A motort a franciaországi Douvrin városában gyártotta a Société Franco-Suédoise de Moteurs-PRV vállalat. A Volvónál B27E kódszámon jegyzett motor blokkja és hengerfeje egyaránt alumíniumból készült, így tömege nem érte el a 150 kilogrammot.

A kis darabszámban készítendő rétegmodell azonban nem fért bele a Volvo göteborgi gyárának termelési ütemébe. Ezért a végső összeszerelést az olaszországi Carozzeria Bertonére bízták, aki a 264TE limuzint is építették. Az autók összeszerelő készlet formájában érkeztek Torinóba, ahol módosították és lefestették a karosszériákat, majd összeszerelték a végterméket. Az első kerékdob alján elhelyezett apró Bertone embléma utal a modell származási helyére.

Az első néhány évben a 262 kizárólag ezüstmetál színben, fekete vinyl tetővel volt elérhető. 1979-től aztán bevezették az aranymetál kivitelt, vinyl tető nélkül.

Még ugyanebben az évben a 200-es sorozat szedánjai új farkialakítást kaptak, módosított vonalvezetésű csomagtérfedéllel. A hátsó lámpatestek is megújultak, átnyúltak az oldalfalra. 1980-ban bevezették a fekete, illetve világoskék metál fényezést, a vinyl tetős ezüstmetál kivitelek gyártását pedig befejezték. Az Egyesült Államokban 1980-tól Volvo Coupé néven forgalmazták a modellt.

A széria legemlékezetesebb éve egyben a gyártás utolsó éve volt. A 200-as széria 1981-ben mélyreható frissítésen esett át, a modell kecsesebb lökhárítókat és új fényszóróegységeket kapott. A B27E lökettérfogata megnőtt, a motor 14 lóerővel erősebb lett, és innentől B28E-ként jegyezték. Megjelent egy új színkombináció, az arany / nugátbarna kéttónusú fényezés.

A kupéból eredetileg évi 800 darabot szeretett volna gyártani a Volvo, ám ezzel súlyosan alábecsülték a keresletet. A gyártás első, csonka évétől, 1977-től, illetve a gyártás utolsó évétől eltekintve minden évben a tervezett darabszám több mint kétszeresét adta el a Volvo. Az 1981-ben eladott, utolsó autókra már gyűjtői példányként tekintettek. 1977 és 1981 között összesen 6622 darab kupé készült.

A 262C utódja, a Volvo 780 csak 1985-ben lépett színre. Folytatódott az együttműködés Bertonével; a 780-at már nem csak Olaszországban gyártották, de itt is tervezték.

Öt fontos tudnivaló a Volvo 262C-ről:
1. Nem a 262C volt a 260-as széria első kétajtós kivitele. Az 1976-77-es modellévben 3329 darab 262 GL típust gyártottak, kizárólag az észak-amerikai piacra. Ugyanúgy kétajtós karosszériával készültek, mint a 242, épp csak V6-os motorral, és a 260-as sorozat jóval előkelőbb orrkialakításával.

2. A 262C volt az egyetlen olyan Volvo, amelynek fémteteje gyárilag vinyl borítást kapott.

3. A Coggiola által épített, egyedülálló prototípus most a Volvo múzeum göteborgi gyűjteményét gyarapítja.

4. Egy független vállalkozás, a Solaire a Volvo Cars of North America felkérésére kabriót épített a 262C-ből. Mindössze öt példányt készült belőle.

5. A Volvo elnök-vezérigazgatója, Pehr G Gyllenhammar egy egyedi kivitelű 262C-vel járt. Az autót pirosra fényezték, és a teljes utastér is piros volt, még a fejtámaszok is. Az autó a szokásos V6 helyett a négyhengeres B21ET turbómotort kapta meg. A karosszéria vázszerkezete és a hűtőrács matt fekete kivitelű volt; utóbbi előre vetítette az 1984-től a GLT és Turbo felszereltségi szintekhez kínált fekete hűtőmaszkot.

The post Svédországi tervezés, olaszországi gyártás – Volvo 262C appeared first on Retrovasak.hu.

A szín: Verde Muschio. A beltér: Cognac. Az élmény: időtlen.

Ez a példány nem akárhogy gördült ki az utcára annak idején: moha zöld fényezéssel és vaddisznóbarna – vagy ha úgy tetszik, „Cinghiale Maremma” – bőrkárpitozással már akkor is megállt mellette az utca népe. Ma pedig? Ma már egyenesen ritkaság. Egy színkombináció, amit nem lehet rendelni, csak felfedezni – mint egy elfeledett levelet a padláson, amit a nagypapa írt az első szerelmének.

Egy autó, amit szerettek – és vissza is szeret

Ez a GTV korábban teljes restauráláson esett át, és ez meg is látszik rajta. A fényezés nem csak csillog, hanem mély – mint egy jó vörösbor, amit szellőztetni kell, hogy előjöjjön az illata. A krómdíszítések szépen fénylenek, a klasszikus Alfa felnik sportos, mégis elegáns kiállást adnak neki. Nem villog, nem tolakszik – de megállít. És ha egyszer megállsz mellette, nehéz továbbmenni.

Az utastér – egy másik világ

Amikor leülsz az illatos, Cognac színű bőrülésbe, és kezedbe veszed a kormánykereket, mintha hirtelen megszűnne a zajos külvilág. Nem a kényelem miatt – hanem azért, mert ez az autó figyelmet kér. Megérdemli. A műszerfal még igazi, régi iskola – tiszta, áttekinthető, és minden egyes gomb mögött ott a technika. A szőnyegek, a kárpitok – minden úgy lett újrakárpitozva, hogy közben megmaradt az a régi hangulat, amit ma már csak filmekben látsz. Itt semmi sem műanyag érzés – ez még igazi anyag, igazi élmény.

A hang, ami beleég az emlékeidbe

És amikor beindítod… akkor történik valami. Az Alfa négyhengeres, dupla vezérműtengelyes motorja nem durrog, nem robban – inkább dalol. Mélyről, tisztán, karakteresen. Ez a hang nem csak az utcát tölti be, hanem valamit a lelkedben is megpendít. A váltó könnyed, finoman kapcsolható, a futómű élénk, a kormány közvetlen. Ez nem modern komfort – ez klasszikus vezetési élmény. És hidd el, ilyet nem kapsz egyetlen új autóban sem.

A 105-ös sorozat koronája

Ez az Alfa a 105-ös sorozat utolsó nagy dobása volt. Giugiaro keze munkája, egy forma, amit nem lehet elfelejteni. A 2000-es motor már a legerősebb változat – több mint 130 lóerő, amit az 5 fokozatú kézi váltó tökéletesen kézben tart. A GTV egyszerre sportos és elegáns, férfias és érzékeny, robbanékony, mégis kifinomult. Mint egy olasz film főszereplője – megnyerő, de sosem unalmas.

Miért különleges ez a példány?

• Eredeti Verde Muschio fényezéssel és Cognac színű belsővel készült – igazi ritkaság

• Restaurált, de nem túlpolírozott – megőrizte a karakterét

• Minden részlete korhű – egy időgép, nem egy replika

• Az utastér újrakárpitozva, minőségi munkával – számlával igazolva

• Technikailag megbízható, feszes, élvezetes vezetési élmény

• Dokumentumokkal, Certificate of Origin-nel együtt kínáljuk

Ez nem egy autó – ez egy életérzés

A klasszikus Alfák nem csak a garázsba valók – ezek autók utazáshoz, élményekhez, pillanatokhoz. Ehhez a GTV-hez nem kulcsot kapsz, hanem belépőt egy régi világba, ahol még fontos volt a forma, az illat, a hangulat. Egy világba, ahol az autó nemcsak jármű, hanem társ volt.

Ha te is érzed ezt, ha valaha megálltál egy régi Alfa mellett és azon kaptad magad, hogy percek óta csak nézed… akkor ez az autó neked szól.

Ára:53.500 Euro

RetroVasak

The post 1973 Alfa Romeo 2000 GTV – Amikor a vasnak lelke van appeared first on Retrovasak.hu.