A II. világháború lezárását követően Németország két részre szakadt. A helyzet a nyugati országrészben sem volt felhőtlen, az NSZK lakosságának nem volt pénze új autó vásárlására. Ennek ellenére a gyártók mégis találtak egy szegmenst, amivel az ’50-es évek folyamán megmenekültek a csődtől.

Ekkor született meg a törpeautó vagy mikroautó fogalma, ami lényegében átmenetet képzett a személyautók és a motorok között. Ezek a járművek egy alig pár száz köbcentis, gyakran egyhengeres motort kaptak, amit egy kisteremtű, kétszemélyes géptestbe illesztettek. A kivitelt többnyire a háborús harci gépek gyártói alkalmazták, akik valamilyen alternatívát kellett, hogy találjanak, mivel a győztes hatalmak megtiltották a repülők szerelését.

Goggomobil Transporter TL-széria, 1957 – 1965

A sorozat előző részében a Goggo 250 köbcentis, kétütemű kupéjáról olvashattál, ami kis termete ellenére mégsem hasonlított a vele azonos korszakban gyártott, „furcsa megjelenésű” mikroautókra. A kétajtós „sportmodellek” mellett az NSZK-s gyártó törpe limuzinokat és kishaszonokat is gyártott, mint például az alábbi képen látható TL-250-es.

A Goggo Transporterei alig párszáz köbcentis járművek voltak, amiket dobozos és platós kivitelben forgalmaztak. A típus legnagyobb felvásárlója a nyugat-német posta volt, a termelés ideje alatt szerelt 3.667 példányból közel 2.000 darab a levélkézbesítő vállalat szolgálatában állt.

FMR Tg500, 1958 – 1961

A regensburgi FMR, vagyis a Fahrzeug- und Maschinenbau GmbH 1958-ban vágott bele az 500-as Tigerek gyártásába, amit a korábbi Messerschmittek mintájára építettek. A német „tigrisek” és a hajdani repülőgyár modelljei közötti legszembetűnőbb különbség, hogy az utóbbiaknak három, a Tg-k pedig négy kereke volt.

Ahogy nevéből is adódik, az FMR változatai egy kétütemű, kéthengeres, 494 köbcentis Sachs motort kapott, amit egy 4 sebességes váltóval párosítottak. A KR200-asokkal ellentétben a Tg500-as önálló hátrameneti fokozatot is kapott, míg a Messerschmittek csak a motor fordított indításával tudtak rükiben haladni.

A közel fél literes erőforrás 19,2 lóerő és 33,2 newton nyomaték leadását tette lehetővé. Legnagyobb sebessége 97 km/h volt, amit 28,0 mp alatt ért el. A gyártás négy évében összesen csak 320 példány készült, így drága gyűjtői daraboknak számítanak.

Champion 400, 1951 – 1956

A paderborni Champion Automobilwerke GmbH 1951-ben mutatta be a 400-as modellt, ami a kezdeti időszakban egy nagyon sikeres törpeautónak számított. A termelés első két évében több mint 2.000 megrendelés érkezett, viszont a széria folyamatos fejlesztése és az azzal járó árnövekedés a típus végzetéhez vezetett. Pont ebben az időszakban csökkent a Bogarak ára is, így jobban megérte a nagyobb, tágasabb Volkswagenekbe fektetni.

A 400-asok egy 397 köbcentis, 14 lovas, 31,3 newtonos farmotort kaptak, ami természetesen a hátsó kerekeket hajtotta. Az 520 kiló öntömegű kisautó csúcssebessége 85 km/h volt. Egyéni vélemény, de engem ez a formaterv a ’91-ben gyártott Nissan Figarók vonalvezetésére emlékeztet. Mit gondolsz, szerinted is van hasonlóság?

Mit gondolsz, a fenti három mikroautó közül Neked melyik jön be a leginkább? Oszd meg Velünk véleményed és gondolataid!

cikk/fotók: Tarsoly Bálint

The post TOP 3 német törpe, avagy 3 különleges mikroautó – 3. rész, NSZK | Villám Veterán appeared first on Retrovasak.hu.