Komárom-Esztergom vármegyében rengeteg különleges retró autó lapul, ez a Trabant azonban igazi időutazás a keletnémet autózás hőskorába. Nem egy túlfényesített, steril kiállítási darabról van szó, hanem egy szeretettel gondozott klasszikusról, amely minden részletében történeteket mesél. Egy autó, amely nemcsak látható, hanem érezhető is – pont úgy, ahogy régen. 🚗🛠️

The post Felújított Trabant P50/2 a kisbéri Retro Garázsban | Ritka retró gyöngyszem appeared first on Retrovasak.hu.

The post Wartburg 312 De Luxe appeared first on Retrovasak.hu.

videó: Klasszik Kasztni 

The post Citrom ízű banán vagy 26 lovas pöfögő? Trabant 601 appeared first on Retrovasak.hu.

Az NDK kevés utolsó túlélőinek egyike a hazánkban is jól ismert Multicar. Bár valószínűleg kevés új példány szaladgál nálunk – ki is térünk majd rá, hogy miért – a régebbi típusok közül (főleg az M25-ből) jó néhány használatban van még és koruk ellenére is hűségesen szolgálnak. Az első típus, az M21 gyártása 1958-ban kezdődött, ez még nem rendelkezett fülkével, nemes egyszerűséggel az elejébe kellett állni és botkormánnyal egyengetni az úton. Hiába a puritán megoldás, hamar népszerűvé vált a kis „ezermester”, mert egyrészt nem volt más, másrészt viszont hasznosnak bizonyult a dolgos hétköznapokban, de nem volt utolsó szempont a takarékos V2-es dízelmotor sem.

Az újabb modell hat évvel később érkezett, az M22-t már fedett fülkével is ellátták, a kicsit féloldalas mini-teherautó ugyan csak egy személynek biztosított helyet, de annál több mindenre lehetett használni a hátsó traktusát. Ha kellett, egyszerűen bármit fel lehetett rá pakolni, fát, földet, szénát, takarmányt, a billenőnek köszönhetően pedig mindent pillanatok alatt le lehetett tessékelni a platójáról. De – bármilyen meglepő – tűzoltóautóként, vagyis inkább létrás kocsiként is megállta a helyét. Magyarországra is került belőlük, a legendás szódás kocsi mellett a gázpalackokat is előszeretettel szállították ezzel a típussal.

1974-ben jött az M24, amelyből létezett egy- illetve már kétszemélyes változat is, és már egészen más fizimiskával rendelkezett, mint elődje. Négy év múlva a lipcsei vásáron debütált a következő széria, az M25, amely már biztosan sokaknak ismerős. Nagyobb lett a fülke és a szélvédő is, s bár nem volt sebességkirály, valamint a hangja is messziről felismerhető volt, mégis nálunk talán ez a legismertebb fajtája. A városüzemeltetőknél még ma is találkozni velük, ami nem is csoda, ugyanis strapabíró kis gépekről van szó. Gondolom senkinek nem kell bemutatni a Multicar-hókotrót, sem az úttisztítót, melyek általában narancssárga színben pompáztak, de a hirtelen zöld billenőssel is gyakran lehetett találkozni.

Aztán jött a rendszerváltás, és úgy tűnt, hogy a Multicart is magával viszi a változás szele. Ám szerencsére megmenekült a gyár, ami pedig még fontosabb, hogy a kisebb-nagyobb átszervezéseknek, és jelentős fejlesztéseknek köszönhetően a nyugati világba csöppenve sem jelentéktelenedett el a Multicar, sőt egyre több variáns és megrendelő érkezett.

Egyvalami biztos, a Multicar kiérdemelte a „túlélést”, aki pedig itthon találkozik egy kis M25-össel, vessen rá egy elismerő pillantást!

Bense Róbert

The post A szállító – Multicar appeared first on Retrovasak.hu.

A kétütemű, 70 lóerős (versenyen persze ennél többet is tudott), felfelé nyíló ajtós sportkupé egyliteres motort kapott, bár néhány újabb modellbe már 1.2-es került. Sok más remek ötlet elhalása mellett már az is sikerként volt elkönyvelhető, hogy a Melkus továbblépett a tanulmányautó-státuszon. Sajnos azonban, mint számos más esetben, a Melkusok sem azokhoz kerültek először, akiknek igazán hasznukra lettek volna. A versenyzők mellett sorban álltak a különleges autóért az állami vezetők, és aki „rászolgált”, azt meg is kapta a sportos Wartburgot. Ám a Melkus korántsem volt tökéletes, vezethetősége, vadsága problémákat okozott, főleg akkor, ha olyasvalaki kezébe került, aki korábban még ehhez hasonló autót sem látott. A minimalista, minden komfortot nélkülöző gép farmotorjával sok kellemetlen percet okozott első gazdáinak, ezért általában nem is sokáig birtokolták, a Melkusok pedig végre méltó helyükön, a versenypályákon mutathatták meg tudásukat.

A vezetési nehézségek ellenére a rutinos pilóták jó véleménnyel voltak a járműről, könnyű szerkezetének – műgyanta karosszéria, plexi oldalsó szélvédők – köszönhetően mindössze 680 kilós volt a Melkus, és egy kis rásegítéssel 115 lovat is ki tudtak hozni belőle, bár arról már nem szólt a fáma, hogy mennyire bírta az ebből adódó magas fordulatszámot és sebességet. Mert ugye azt nem szabad elfelejteni, hogy ez az autó nagyrészt, sőt igazából a karosszériát kivéve szinte teljesen a 353-as Wartburgra épült, ráadásul nyomokban még Trabant alkatrészek is fellelhetőek voltak benne. A hab a tortán mégis a sportautóból előbújó 353-as hang volt, ami finoman szólva sem illett a külleméhez. Hiába azonban az improvizálás és a kézzel történő készítés következményeként előforduló pontatlanságok, belül a műszerfalat, kívül pedig az áramvonalas karosszériát nézve bizony kevesen mondtak volna nemet egy ilyen gépre.

A gyártást végül 101 elkészült darab után, 1979-ben állították le. Ez nem túl nagy szám, viszont ennek köszönhetően manapság már hatalmas értéket képvisel az RS1000. Ráadásképp Heinz Melkus fia feltámaszotta a papa dédelgetett álomautóját, hiszen először néhány darab első szériás autót készítettek el, majd a Wartburg helyett már a Lotus Elise-re épülő RS2000 is megjelent a piacon.

Bense Róbert

The post Melkus RS1000 – keletnémet csodaautó appeared first on Retrovasak.hu.