Az Urraco utódjának szánt Bravo külsőleg lényegében a Countach némileg elnagyolt kistestvérének is tekinthető, többek között a legendássá vált felni is ezen a prototípuson jelent meg először, de a szögletes formák, az üvegfelületek, továbbá az utastér is mutat hasonlóságokat. A Bertone Bravo-nak is nevezett kivitelből egy zöld és egy arany fényezésű példányt is készítettek, mindkettő működőképes, teljes értékű koncepció volt, összesen 270 ezer tesztkilométert tettek meg velük.

A Bravo 3.77 méteres hosszának és mindössze 1.05 méteres magasságának köszönhetően a hetvenes években oly jellegzetes és divatos ék alakkal büszkélkedhetett. A formaterv nem mellesleg annak a Marcello Gandininek a nevéhez fűződik, aki többek között a Miura és a Countach dizájnját is megálmodta.

1085 kilogrammos súlya mellé 3 literes, 300 lóerős V8-as párosult, az erőátvitelért 5 sebességes manuális váltó felelt. Ezen adatok tekintetében egyáltalán nem meglepő a 274 km/órás maximális sebesség.

Sajnos a zöld Bravo sorsa két éven belül megpecsételődött, mivel a törésteszteket ezen végezték. A másik története már izgalmasabbra sikerült, miután az 1974-es Torinói Autószalonon bemutatkozott és a tesztkilométereket is sikeresen vette, a Bertone Múzeumba került. Itt egészen 2011-ig lakott, ám a dizájnstúdió csődjét követően el kellett árverezni. Az aukcióra már fehér fényezéssel, felújítva érkezett meg, ez volt az egyetlen típus, amit restauráltak a múzeum gyűjteményéből. Ennek meg is lett az eredménye, nem kevesebb, mint 588 ezer eurót fizettek ki érte!

The post Lamborghini Bravo – a 70-es évek jövőautója appeared first on Retrovasak.hu.