Így talált rá Roskó Gergely egy sérült W202 C180-ra. Kevés kilométerrel, nem túl jó állapotban, valahol a hahu kínálatának mélyén. Nem volt szép, nem volt ígéretes – de volt benne történet. És Gergely az ilyen autókat mindig megérzi.

Barátjával, Zolival indultak megnézni az autót, aki akkor már egy 220 CDI kombit hajtott. A Mercedes egy építészmérnök tulajdona volt. A bácsi már nem élt, az autót a fia árulta, miután a néni alól „kiütötték”. A javítás szakszervizben vállalhatatlan összeg lett volna, ezért döntöttek az eladás mellett.

Az udvaron állva, a sérült autót nézve Gergely kimondott egy mondatot, ami nemcsak ígéret volt, hanem hitvallás is:

Vissza fogja állítani gyári állapotára.

Nem volt alku. Nem volt számolgatás.
A szimpátia és ez a kijelentés elég volt. A néni felajánlotta, hogy enged 20 000 forintot az árból, de Gergely nem fogadta el. Már a papírokat írták. Így menekült meg a C180.

A felújításhoz donor autót vásároltak. Ami nem kellett bele, azt továbbadták – és ekkor indult el valami egészen különleges. Ismerősök, ismeretlenek keresték meg őt alkatrészért, tanácsért, segítségért. Gergely pedig segített. Cserélt, adott, megmutatott.

Szép lassan kialakult róla egy kép:
ő az, aki tudja ezeket az autókat.

Ahogy az idő engedte, egyre mélyebbre ástak a típusban. Nem csak a W202-t, hanem a hozzá kapcsolódó Mercedes-világot is megismerték. Nem könyvekből, nem fórumokról – hanem a gyakorlatban, csavarokon, hibákon, megoldásokon keresztül.

2019 tavaszán Gergely mégis úgy érezte: jó a C180… de kevés.
Eladta. Egy fiatal srácnak, aki annyira beleszeretett az autóba, hogy a képek alapján látatlanban el akarta utalni az árát. Gergely nemet mondott. Az autó el volt téve – és aki megveszi, annak érte is kell jönnie.

Ezután következett egy W210 320 CDI, ahogy egy barát fogalmazott: szívmotivációs vásárlás. A használat során azonban sorra jöttek a problémák. Javítás javítás hátán, míg végül megszületett a döntés:

bukó ide vagy oda, mennie kell – W202 kell, mert az jó.

Még azon a nyáron érkezett egy C240 Elegance, amit Gergely nagyon megszeretett.

2021-ben viszont megpróbált „észszerű” lenni. Jött egy Focus 1.6 TDCi. Egy hónapig. Nem volt rossz autó – csak nem az ő világa.

Ezután egy kifogástalan állapotú W203 220 CDI következett. Patika volt. Szép volt. Műszakilag hibátlan. De hiányzott belőle az a megfoghatatlan érzés, amitől egy Mercedes több lesz egyszerű közlekedési eszköznél. Végül egy gyerekkori barát volt főnöke vette meg, aki a mai napig nagy becsben tartja.

Gergely ekkor már pontosan tudta, mit keres.
W202-t. Hathengerest. Automatát.

Meg is találta. Egy facelift előtti példányt, kissé elhanyagolt állapotban, 170 000 kilométerrel. Az ár 800 ezer forint volt, de az autó messze nem volt olyan állapotban. A tulajdonos számára szerelem volt, de nem értett hozzá, a szerelők sorra becsapták. A halála után, a covid alatt az autó évekig állt és pusztult.

Gergely nemet mondott az árra.
A család visszakérdezett: akkor mennyit ér?

Nem akart mondani összeget. Nem akart megbántani senkit.
A néni azonban ránézett, és csak ennyit mondott:

– A papa autója magánál meg tud újulni. Látom magán.

Gergely kimondta: 600 ezer.
És elhozta az autót.

Rengeteg munka következett. Idő, türelem, odafigyelés.
De amikor elkészült, ott állt egy Mercedes, pontosan olyan, amilyennek egy 170 ezer kilométeres példánynak lennie kell.

És ekkor vált világossá:

nem mindig az a legfontosabb, milyen autót vezetünk.
Hanem az, melyiket mentjük meg.

👉 A történet folytatódik…
A csillag még mindig ott van az orron.
És még mindig mutatja az utat. ⭐

Retrovasak.hu

The post A CSILLAG VONZÁSÁBAN – Amikor a hűség már nem kérdés, csak döntés appeared first on Retrovasak.hu.

Egy ilyen pillanat volt az is. Egy rossz mozdulat, egy kicsit több gáz, egy kicsit kevesebb ész – a bal eleje bánta. Megjavítottuk, mert az autót nem hagyjuk cserben, főleg nem azt, amelyik addig annyi mindent adott. Fényezésre viszont már nem futotta. Akkoriban a munkahelyemen egyre nőttek az elvárások, a fizetés meg csak csökkent. Volt olyan hónap, amikor egy métert sem volt pénzem menni vele, mégis ott állt a ház előtt. Minden reggel ránéztem, és tudtam: nem a pénz hiányzik igazán, hanem az út.

A család persze aggódott.
– Miért nem veszel egy normális kis dízelt? – hangzott el egyre gyakrabban.
Én meg csak hallgattam. Mit lehet erre mondani? Hogy ez nem közlekedési eszköz? Hogy ez már több annál? A csillagot néztem az orrán, és próbáltam hinni, hogy majd jobb lesz.

2009 őszén aztán elfáradtam.
Nem egyik napról a másikra. Szépen, lassan. Az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy már nem vitatkozik. Csak bólint. Elcseréltem egy 9 éves, Opel-motoros dízel Astrára. Papíron logikus döntés volt. A valóságban viszont rideg. Öt hónap alatt 600 ezer forintot nyelt el, én pedig egyre mélyebbre süllyedtem. Amikor végül kimondtam, hogy vigye innen valaki, nem érdekel mennyiért, valójában nem az Astrától akartam megszabadulni, hanem attól az érzéstől, hogy rossz helyen vagyok.

A hirdetéseket böngészve akkor 230 ezer forintért volt a legolcsóbb W123-as. Az lett a cél. Egy kapaszkodó. Az Opel végül 310 ezret hozott, és közben felbukkant egy bordó W201 200D automata. Nem volt szerelem első látásra, inkább olyan csendes igen. Megnéztem egy másikat is… az rom volt. Így maradt a bordó.

És maradt öt évig.

Ma már tudom: ritka az ilyen kapcsolat. Nem volt izgalmas, nem volt hangos, nem volt gyors. De mindig indult. Mindig hazahozott. Hűségesebb autóm soha nem volt. A mai napig sajnálom, hogy nem maradhatott velem. Megérdemelt volna egy nyugodt, békés nyugdíjas kort.

2015-ben újra megmozdult bennem valami.
Hiányzott a 124-es érzés. Az az utazás, az a nyugalom, az a „megérkeztem” érzés. Pénz nem volt egy jóra, így lett egy „egész jónak hitt borzalom” egy ismerőstől. Ők sem ismerték igazán, alfások voltak, más világ. Én pedig megint hittem.
A K-Jetronik katasztrófa volt. Az egész autó egy tákolt túlélő. De az akarat erősebb volt, mint a józan ész.

Még abban az évben eladtam. Bukóval.
Plusz melókat vállaltam, és épp annyi összejött, hogy megvehessek egy W210 250 TD-t. A kínálat alsó feléből való volt, de összességében nem rossz. Csak azt a fagyállót kellett gyanúsan gyakran utántölteni. 2016 januárjában aztán eljött a vég. Hengerfejes lett. Nagyon.

Egyetlen hétvégém volt megoldani.
Vettem egy 200 ezer kilométeres motort egy jóbaráttól. És ment tovább. Egy ideig. Egészen 2017-ig, amikor az infra rendszer döntött úgy, hogy elég volt. Nem vette el a kulcsot. A ház előtt ragadtam, félig kitekerve a kormányt.

Egy miskolci öreg mester azt mondta:
– Megcsináljuk.

Tréler, szétszedés, új E.Z.S., új kulcs. Öröm. Remény.
Egy hónap múlva újra ugyanaz.
– Adatvesztés. Erre nincs garancia.

Addigra viszont már túl sok mindent éltem át vele. Olvastam, tanultam, kérdeztem. Az öreg mester felvilágosított, én pedig eldöntöttem: megoldom én.
Hónapokig kerestem a megfelelő indítószettet. Utolsó esély. Ha nincs, eladom alkatrésznek.

Aztán írt egy srác. Automata váltós szett.
Nem érdekelt. Megvettem. Beszereltem. Indult!
Elindultam… max fordulat 1200. 😀

Aztán egy véletlen kuplungcsúsztatás. Egy pillanatra felpörgött.
Ez már remény volt.

Végül megfejtettem. Automata szett manuálisba. És vissza.
Ennek híre ment. A telefonszámomé is.
Naponta csörgött a telefon. Idegenek hívtak. Kérdeztek. Segítséget kértek.

És segítettem.
Mert tudtam, milyen érzés ott állni egy autó mellett, tanácstalanul.

Mire minden működött, furcsa üresség maradt bennem.
Mint egy rossz házasság után, amikor már nincs harag, csak csend.
Eladtam.

De az eladásból barátság született.
Nem az első… és nem is az utolsó.

👉 Hamarosan jön a 3. rész – érdekes fordulatokkal, új utakkal és új csillagokkal. ⭐

Roskó Gergely története folytatódik…

Retrovasak.hu

The post A CSILLAG VONZÁSÁBAN – Törések, hűség és a visszaút keresése appeared first on Retrovasak.hu.