Éppen ezért volt különösen meglepő, amikor a Classic Himalayan Drive 2025 mezőnyében feltűnt egy sötétbézs színű, 1977-es Peugeot 504. Dízelmotorral, hátsókerék-hajtással, klasszikus szedán karosszériával. Olyan autó, amelyet első látásra inkább képzelnénk egy vidéki országúton vagy egy régi taxis állomáson, mint a Himalája szerpentinjein.

A veterán francia azonban rácáfolt minden sztereotípiára. És célba ért.

Egy világautó születése

A Peugeot 504 története már bemutatásakor különleges volt. A modellt 1968-ban mutatták be, és pályafutása során több mint 3,7 millió példány készült belőle.

Nem csupán Európában lett sikeres: a 504 valódi világautóvá vált.

Afrikában évtizedeken át taxiként szolgált, mert legendásan jól bírta a rossz minőségű utakat. Latin-Amerikában munkagép lett belőle, Ausztráliától Ázsiáig pedig sok helyen a vidéki közlekedés megbízható társa volt. Kevés autó mondhatja el magáról, hogy ennyire sokféle környezetben bizonyított.

Nem véletlenül.

A konstrukció a maga idejében kiemelkedően robusztusnak számított. Erős önhordó karosszéria, hosszú rugóutak, strapabíró futómű elöl és hátul, nagy oldalfalú gumik, kényelmes ülések és megbízható motorok jellemezték. A francia elegancia és a kifejezetten praktikus mérnöki gondolkodás ritka találkozása volt ez.

A karosszéria formáját a Pininfarina tervezte, amely visszafogott, elegáns karaktert adott az autónak. Nem hivalkodó, mégis azonnal felismerhető – olyan forma, amely ma is időtállónak hat.

A Himalája nem játék

A Classic Himalayan Drive útvonala nem egy hétvégi kirándulás. A karaván Noidából indult, majd Ramnagaron és a Corbett Nemzeti Parkon át Rishikesh, Theog és a hírhedt Jalori-hágó következett. Innen a mezőny továbbhaladt a Rohtang-hágó felé, majd Manaliban és végül Chandigarhban ért célba.

Összesen több mint 1500 kilométeres távot kellett teljesíteni, napi 200–250 kilométeres etapokkal – sokszor extrém nehéz terepen.

Az útvonal a legendás, az 1980-as években rendezett Himalaya Rally nyomvonalát idézte meg. Bár a szervezés ma már jóval biztonságosabb, a körülmények így sem könnyűek: vízmosta utak, meredek emelkedők, hófoltok, kőzuhatagok és szűk szerpentinek váltják egymást.

A mezőny többsége fiatalabb klasszikus autókból állt, sokszor összkerékhajtással és gondosan felkészített technikával. Egy 1977-es, 2.3 literes dízelmotorral és négysebességes váltóval szerelt Peugeot szedán első pillantásra inkább romantikus választásnak tűnt, mint logikusnak.

Amikor a régi technika kitart

Az autót Ranjit Pratap vezette, navigátora pedig a felesége, Uma volt.

Az első napokban a Peugeot meglepően jól érezte magát. A hosszabb országutak, a mérsékeltebb emelkedők és a stabil tempó kifejezetten kedveztek neki. A 504-es futóműve nyugodt és stabil maradt még olyan útszakaszokon is, ahol más autók már idegesen pattogtak.

A dízelmotor szerény teljesítményű volt, de megbízhatóan és kitartóan dolgozott, folyamatosan húzva az autót és utasait a hegyek között.

Aztán elérkezett a Jalori-hágó.

Az emelkedők meredekké váltak, az út helyenként havas volt, a Peugeot pedig már csak első fokozatban tudott felfelé kapaszkodni. Ranjitnek óvatosan kellett bánnia a gázzal, hogy a motor ne hevüljön túl, de ne is fulladjon le.

És ekkor jött az igazi próbatétel.

A fékrásegítő meghibásodott, így a fékhatás nagyjából az eredeti teljesítmény húsz százalékára csökkent. A hágó tetején alig volt idő fellélegezni, mert a lefelé vezető út még veszélyesebbnek ígérkezett.

A sötétbézs 504-es ekkor már inkább egy tapasztalt hegymászóra emlékeztetett: kissé megviselten, de rendíthetetlenül haladt tovább.

Egy legenda, amely még mindig él

A szervezők komoly háttértámogatást biztosítottak: pályabírók, kísérőautók, szerelők és mentőcsapatok kísérték a mezőnyt. Így a régi rallyk romantikája találkozott a modern biztonsággal.

A Peugeot pedig végül célba ért.

Amikor Ranjit később otthoni garázsában lefotózta az autót, a poros, de méltóságteljes szedán mintha azt üzente volna: ezért építették.

A Peugeot 504 ugyanis pontosan egy olyan korszak autója, amikor a járműveket még tartósságra, megbízhatóságra és hosszú utakra tervezték.

Ranjit az élményt életre szólónak nevezte. Azt is hozzátette azonban, hogy még egyszer nem vágna neki hasonló útnak.

Nem azért, mert megbánta.

Hanem mert tiszteletben tartja azt a határt, amelyet ember és gép egyszer már együtt átlépett.

És talán ez az, ami igazán széppé teszi ezt a történetet: egy 47 éves Peugeot nem csupán egy rallyt teljesített. Hanem újra bebizonyította, hogy az autóipar történetében vannak modellek, amelyek nem egyszerűen járművek.

Hanem legendák.

forrás: Peugeot.hu

The post Amikor egy Peugeot 504 felmegy a Himalájába – egy legenda újra bizonyított appeared first on Retrovasak.hu.

Az automobil történetéhez kapcsolódóan számos prominens szereplő neve maradt fenn a kollektív emlékezetben. Egy bizonyos belga nemesről azonban rendkívül ritkán esik szó, pedig ha ő nincs, valószínűleg nem indul el a szervezett autóversenyzés sem a XIX. században. Bár cirkalmas nevét nehézkesen megjegyezni bocsánatos mulasztás, a derék báró elévülhetetlen érdemeket szerzett a motorsport intézményének megteremtésében. Mindemellett van de Haar báró egy roppant kellemetlen, de egyben vicces incidenssel is beírta magát az autózás történelemkönyvébe.

1860-at írunk. A belga származású Étienne Lenoir feltalálja hidrogéngázzal hajtott, egyhengeres motorját. Ezt később egy hintóra erősíti, megteremtve a Hippomobile-t, amely Párizsból kiindulva üzembiztosan tesz meg közel 18 kilométert nem egészen három óra alatt. Ugyanebben az évben egy másik belga származású Étienne először sír fel szülei nizzai otthonában. Bár mérnöki érzékkel nem áldotta meg a sors, az ifjú van Zuylen van Nyevelt hosszú életét teljes egészében az automobil népszerűsítésének szentelte.

Környezete kiváló lovasként és még kiválóbb emberként ismerte: 33 évesen érdekvédelmi szervezetet hozott létre a francia munkások támogatására. Habár a lovakhoz egész életében szoros viszony fűzte, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a négylábúaknál jobban érdeklik a négykerekűek. 1895-ben ő szervezte meg a világ első hivatalos autóversenyeként számon tartott Párizs-Bordeaux-Párizs futamot, amin egy Peugeot Phaeton Type 16-os modell diadalmaskodott, ezzel a márka örökre beírta magát a dokumentált motorsport történelembe. Egy évvel később a báró részt vett Belgium első közúti autóversenyén, majd az ezt követő évek során Európa-szerte aktívan népszerűsítette az automobilt, amelyet nem csak szórakoztató, de társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt rendkívül hasznos találmánynak is tartott.

Van Zuylen van Nyevelt magánélete és üzleti vállalkozásai egyaránt az automobil köré rendeződtek. Hozzá hasonlóan felesége, Hélène de Rothschild is rendszeresen vett részt versenyeken: kevesen tudják, de Hélène volt a világtörténelem első női autóversenyzője. A Rothschildok anyagi támogatásával helyrehozatta a család ősi örökségét, Németalföld – mai Benelux államok – legnagyobb kastélyát, a de Haar birtokot, ahol nem csak garázsokat és műhelyeket épített, hanem egy impozáns üzemanyag-tornyot is, amelyből könnyen, gyorsan tankolhatta meg kedvenc játékszereit. A de Haar kastély az európai motorsport-élet fontos központjává vált, az illusztris vendégek jóvoltából a kor legnagyszerűbb automobiljai vonultak fel a birtokon.

Ebben az időben Van de Haar báró igazgatósági tagságot vállalt a párizsi taxivállalatnál, ezzel párhuzamosan az 1900-ban alapított L’Auto magazin szerkesztőségében, valamint jó barátja, Jules Philippe Félix Albert de Dion Wandonne de Malfiance márki autógyárában. A család tagjai ekkoriban a francia De Dion-Bouton manufaktúra típusaival jártak.

A báró alapító tagja és közel három évtizeden át (1895-1922) elnöke volt a világ első autós szervezetének, a francia autóklubnak. Később több nemzet autóklubjának megszervezésében vállalt szerepet, élete főműve pedig az volt, hogy ezeket egy közös nemzetközi szervezet: a L’Association Internationale des Automobile-Clubs Reconnus égisze alatt tömörítette. A szervezet 1904-es alapításától kezdve egészen haláláig, 1931-ig ő töltötte be az AIACR elnöki tisztét. 1946. június 20-án, napra pontosan 42 évvel az alapítása után a szervezetet átkeresztelték, és a mai napig Fédération internationale de l’automobile vagyis FIA néven működik. A báró állhatatosságáról és motorsport iránti elhivatottságáról mi sem tanúskodik jobban, mint hogy az 1900-as párizsi nyári olimpiai játékok szervező bizottságának tagjaként kijárta, hogy az olimpián bemutató számként autóversenyt rendezzenek – erre azóta sem volt példa – ahol a legjobb versenyzők Peugeot modellekkel indultak.

Bár magánemberként de Dion márki impozáns automobiljaival járt, autóversenyzőként jóval pragmatikusabb elveket vallott. Miután az 1884-es Párizs-Rouen közúti túraversenyen, majd egy évvel később, a világ első elismert, hivatalos autóversenyén, az általa szervezett, kétnapos Párizs-Bourdeaux-Párizs ralin egyaránt Peugeot-k diadalmaskodtak, levonta a logikus következtetést, és maga is az oroszlános márka autóival állt rajthoz. Ehhez kapcsolódóan még egy – meglehetősen kétes értékű – világrekord fűződik a nevéhez; 1896-ban elsőként vált dokumentált autólopás áldozatává.

Szerelője ugyanis gondolt egyet, és egy szép napon elkötötte a báró Peugeot versenyautóját. A történelem sajnos nem jegyezte fel, hogy ez vajon az 1894-ben diadalmas, 3 lóerős Type 5 volt-e, avagy azon négyüléses modellek egyike, amelyek a Bordeaux-i versenyen rajtengedélyt kaptak. A Peugeot első saját fejlesztésű, 8 lóerős boxermotorja ugyan 1896-ban látott napvilágot, de gyártása csak 1897-ben indult be – az is igaz ugyanakkor, hogy egy olyan nagy befolyással bíró, közkedvelt személy, mint van de Haar báró idő előtt hozzáférhetett a technológiai remekműnek számító Peugeot modellhez.

Akkoriban persze még nem léteztek kizárólag versenyre fejlesztett autók, ám 20 km/órát meghaladó utazósebességükkel és (a világon elsőként alkalmazott) gumikerekeikkel a Peugeot autói nem véletlenül értek el sikereket már a motorsport hajnalán. Érthető tehát, hogy a szerelő kísértésbe esett, ugyanakkor fel nem fogható, hogy mihez szeretett volna kezdeni az autóval. Noha akkoriban a francia társadalom volt a legnyitottabb az automobilra Európában, az ország útjain alig néhány motorhajtású jármű közlekedett – sem eladni, sem feltűnés nélkül használni nem tudta volna azt.

Az ügyet igazán az teszi pikánssá, hogy a szerelő a lopás után nem sokkal maga is rájött tette értelmetlenségére, hiszen a hipermodernnek számító autóval semmit nem tudott kezdeni, ezért visszavitte a kocsit jogos tulajdonosához, a báró pedig minden további nélkül megbocsájtott neki és Peugeot modellekből álló gyűjteménye karbantartásához még évekig alkalmazta szerelőként a férfit, akiről később azt mondta, senki nem ért olyan jól a Peugeot autók lelkéhez, mint ő.

A korabeli híradások szerint a báró minden embert kedvelt származástól és képzettségtől függetlenül, sosem haragudott senkire, két dolgot szeretett: az embereket és az autóversenyzést. Egyszer, amikor megkérdezte tőle egy újságíró, hogy mi a foglalkozása, csak annyit mondott: emberbarát és autóversenyző.

Egy biztos, ha nincs van de Haar báró, a korabeli autóversenyzés sem indul el, a Peugeot neve pedig nem fonódik össze örökre a versenyzés hajnalával.

Illusztrációk: Peugeot, Peugeot Sport, wikimedia.org, wheelsage.org

PEUGEOT sajtókapcsolat

The post A férfi, akinek az autóversenyzést köszönhetjük appeared first on Retrovasak.hu.